Száznál is több program várja idén Harkányban

Helyi - szerző: HH

A városi cím elnyerésének huszadik évfordulója fontos esztendő Harkány számára – mondta Herendi Ferenc. A Kulturális- és Sportközpont igazgatója rámutatott, negyed évszázados fennállását ünnepli a Szüreti Fesztivál is.

 

Az idei évben 120-nál is több rendezvény lesz Harkányban, melyeket az EFOP pályázat kapcsán hirdetett közbeszerzés nyertese, az MJ Kanizsa fogja szervezni a város intézménye segédletével. Soraiba a workshopok és börzék mellé a város rendezvényei is be lettek illesztve, így a Téltemető, a Gasztrokulturális Fesztivál, a népszerű Hangfürdők és éjszakai fürdések, Szüreti Fesztivál, vagy a Lecsó Párbaj és az adventi hétvégék sem hiányozhatnak a programnaptárból.

 

A rendezvények sora már a héten lendületet vesz szinte minden napra jutó ingyenes rendezvénnyel.

 

Janár 21-én – hétfőn – a legkisebbeké a főszerep a Dúdoldán. A művelődési házban tartott rendezvényre két alkalommal, 10 és 11 órakor is várják az apróságokat.

 

Vincét napján, kedden köszöntik a harkányiak a terehegyi faluházban, ahol a 17 órai kapunyitás után a hagyományőrzésé a főszerep. 18 órától Tollas Gábor előadásában borászati előadás veszi kezdetét.

 

Szerdán 18 órakor a könyvtárban dedikálással egybekötött író- olvasó találkozóra hívja dr. Hahner Péter az érdeklődőket. A hatalmasok gyermekkora című előadáson a hasonló címmel megjelent könyvének főszereplőiről árul el érdekességeket az író.

 

Csütörtökön a vállalati workshop alkalmával a régió nagy vállalatainak képviselői tartanak előadást a munkaerő kérdéseiről. a 10 órakor kezdődő rendezvénysorozaton a harkányi fürdő és a kórház mellett a Siklós Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály, a Duna-Dráva Cement, a Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda pécsi kirendeltsége, a Tüke Busz valamint a Veolia Energia Magyarország Zrt. munkatársai is megszólalnak.

 

Szombaton újra Terehegyé a főszerep, amikor a harmadik alkalommal megrendezett Disznótoros Mulatságra kerül sor a faluházban. A kapuk 11 órakor nyílnak, a Gyarmati Band déltől kezd zenélni. A disznótoros vacsorára kínált töltött káposzta 16 órára készül el. Ez a rendezvény a harkányiak mellett Drávaszabolcs, Drávaszerdahely, Márfa, Rádfalva és Szava lakosainak ingyenes.