Unalmas körözgetéssel indult az F1 szezon

Életmód - szerző: HH

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben. A 29 éves pilótának – aki az előző szezonban egyszer sem nyert – ez volt pályafutása negyedik futamgyőzelme és 31. dobogós helyezése.

 

Bottas már a rajtnál megelőzte csapattársát, a címvédő brit Lewis Hamiltont. Előnye tíz kör után már több mint három másodperc volt az élen Hamiltonnal szemben, a harmadik helyen haladó Vettelt pedig több mint hat másodperccel előzte meg, a verseny így meglehetősen unalmas körökből állt.

 

Az ötszörös világbajnok mögött Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája lett a harmadik, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője pedig a negyedik.

 

A futam előtt a csapatok és a nézők egyperces gyászszünettel emlékeztek Charlie Whitingra, a világbajnoki sorozat versenyigazgatójára, aki csütörtökön, 66 éves korában tüdőembóliában hunyt el Melbourne-ben. Whiting 1988-ban került a Nemzetközi Automobil Szövetséghez, és 1997 óta látta el a versenyigazgatói feladatokat a Forma-1-ben.

 

A világbajnokság két hét múlva Bahreinben folytatódik.