Baranyába is elér a paksi bővítés szele

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

Jó minőségben, engedélyek alapján megépíthető atomerőmű készül Pakson – mondta a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter egy szerdai sajtótájékoztatón.

 

Süli János a szekszárdi Ferropatent Zrt. telephelyén öt térségbeli megye vezetőivel folytatott megbeszélés után hangsúlyozta: az atomerőművet úgy kell megépíteni, hogy az hatvan évig olcsón, biztonságosan tudjon villamos energiát termelni. A Paks II. projektet kísérő térségfejlesztésről elmondta: a beruházás Baranya, Somogy, Tolna és Bács-Kiskun megyét érinti, de a dunaújvárosi kohászati és hegesztéstechnológiai ismeretek miatt Fejér megye is kapcsolódik a projekthez.

 

Közölte: a kalocsai Duna-hídnak 2022 második felében el kell készülnie, a tervek szerint a kalocsai laktanya épületek átalakításával 3000-3500 munkavállalónak tudnak majd szállást adni. A beruházás baranyai és regionális vonatkozásáról Siklóson számolt be a miniszter.