Floridában fegyvert viselhetnek a tanárok

Nagyvilág - szerző: HH

Fegyvert viselhetnek a tanárok a floridai iskolákban – fogadta el a törvényt a szenátus után a képviselőház is. A 144 órás kötelező kiképzésre a 67 megye közül 40-ből már jelentkeztek is.

 

A jogszabály értelmében a tankerületek részt vehetnek egy programban, mely lőfegyverekkel látja el a tanárokat. A részvétel önkéntes, a tanároknak megelőzően egy 144 órás képzésen kell részt venniük és vizsgázniuk is kell a fegyver használatából, tartásából.

 

A tanárok felfegyverzésének története 2018-ban kezdődött, amikor a Miamihoz közeli Parkland egyik középiskolájában egy volt diák, lövöldözni kezdett és 17 embert megölt, további tizenhetet megsebesített. Donald Trump amerikai elnök akkor azzal érvelt, hogy ha a tanároknak lett volna fegyverük, jobban meg tudták volna védeni magukat és a diákokat.

 

Az eset után a Florida elfogadott egy törvényt, amelynek értelmében minden oktatási intézmény köteles legalább egy felfegyverzett őrt vagy rendőrt foglalkoztatni. Emellett három nap várakozási időt írt elő egy fegyver megvásárlása előtt, valamint 18-ról 21-re emelte a fegyvervásárlás korhatárát.