Csúcsra jár megyénk az illegális fakitermelésben

Baranya - szerző: HH

Baranyánál már csak Tolna megyében róttak ki több bírságot illegális fakitermelés miatt. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összesítése alapján összesen mintegy 130 kamionnyi szállítmányt vettek zár alá 2018-ban.

 

Több mint 80 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest a nébih által a faanyag kereskedelmi láncban végzett ellenőrzések száma. Ezek eredményeként a hatósági zár alá vett, illetve elkobzott illegálisan forgalomba hozott faanyag több mint tízszerese lett a 2017. évinek, a kirótt bírságok pedig háromszorosára, közel 38 millió forintra emelkedtek.

 

A hivatal összesítése szerint a legmagasabb bírságokat tavaly Tolna – 11 millió forint – és Baranya – 8,9 millió forint – megyében rótták ki, az illegális fakitermelés kockázata Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legmagasabb.

 

Tavaly a hatóság szakemberei csaknem 2500 telefonhívást fogadtak és 1500-nál több elektronikus levélre válaszoltak az ügyfelek megkeresései alapján. A Nébih kéri a lakosságot, hogy amennyiben gyanús vagy illegális faanyag kereskedelmet észlelnek, azt jelezzék az eutr@nebih.gov.hu e-mail címen.