Nálunk csak büdösek, de máshol ezrek halnak meg poloskák miatt

Hat-hét éve feltűnő a poloskák jelenléte, melyek idén is ősszel támadnak. Büdösek, természetes ellenségük nincs, tenni ellenük pedig nem sok mindent lehet. Viszont ha poloskáról van szó, kontinensünkön még mindig jobban jártunk, mint Latin-Amerika lakói. Hogy miért? Sár József szakértővel beszélgettünk.

 

Majdnem az összes a címeres poloskák rendjébe tartozik. A leggyakrabban a barna címeres poloskával és a zöld vándorpoloskával találkozhatunk. Mindegyik invazív, behurcolt faj, hat-hét éve jelentek meg az országban. Azóta akklimatizálódtak, és mára a hazai fauna részévé váltak – ismertette Sár József. Az entomológus hozzátette: az egész társaságra jellemző az erős, kellemetlen szag.

 

Van természetes ellenségük?

 

A hálós pókok megfogják ugyan őket, de az jelentéktelen mértékű. Semmi más nem eszi meg nálunk. Eredeti otthonukban természetes ellenségük az úgynevezett szamuráj darázs, egy egészen apró kis fürkész, aki a poloskák petéibe rakja a sajátját, így onnan már darázs kel ki. Ez nálunk nem őshonos.

 

Nem lehetne azt is behurcolni?

 

Invazív fajok ellen betelepített ragadozók általában nem jól sülnek el. Szakmai körökben szó esett róla, ami a poloskát vissza is szorítaná, de rosszul is elsülhet, és az őshonos fajokra is veszéllyel lehetne. A hasonló esetek rendre rosszul végződnek. Mondok egy példát, gondoljunk csak Hawaii szigetére,a hova a mongúzokat telepítették be az őshonos madarakat, emlősöket pusztító patkányok miatt. Most a patkányok mellett a mongúzok is eszik.

 

Hogy lehet ellene védekezni?

 

Fizikailag megsemmisíteni, sehogy máshogy. Szúnyoghálóval.

 

Miért jönnek be? Elöl hagyott gyümölcsre, ételmaradékra? Egyáltalán meddig kell küzdeni ellenük?

 

A most érő gyümölcsök, zöldségek nedveit szívják, úgy, mint a szőlő, paradicsom. A lakásban nem élelmet keresnek. Ha bejutnak nem csípnek, nem harapnak és nem okoznak fertőzést, egyetlen rossz tulajdonságuk a szaguk. Ha az ember hozzáér, egy kellemetlen, édeskés szagot árasztanak, aminek az íze is borzasztó – ezért sem eszi meg őket semmi. Addig aktívak, amíg meleg van, utána elrejtőznek. Igyekeznek áttelelni, behúzódnak a hideg elől, azért jönnek, hogy búvóhelyet találjanak.

 

Van a poloskáknak egy vérengző fajtája is.

 

Latin-Amerikában él a chagas poloska. Ő emlősök, madarak, meleg vérű állatok vérét szívja, így az emberét is. Piszkos helyeken – állati ólokban, de a szegények házaiban is megtalálható, Mexikótól a Tűzföldig évente több ezer ember halált okozza. Éjjel jár zsákmánya után, ekkor mássza meg az embert is. Csókos poloskának is hívják, ami onnan ered, hogy az ember bőre az ajkak környékén a legvékonyabb, így jellemzően ott szúrja meg.

 

Olyan szájszerve van, amivel szúrni és szívni is tud. A bőrfelületet egyben érzésteleníti is, vért szív, miközben egyidőben ürít is. És itt a probléma, mert miután befejezte a táplálkozást, hamarosan elmúlik az érzéstelenítő hatása, viszketni kezd a seb. A vakarózással a seb körüli ürülék akaratlanul is bekerül a hámréteg alá. Ebben nagyon sok véglény, úgynevezett spirosoma él, melyek a véráramba bekerülve 5-10 év alatt a létfontosságú szerveinkben – szívünkben – annyira el tudnak szaporodni, hogy megölik az embert. Ezt hívják Chagas-kórnak.

 

Kell attól tartani, hogy ezt is behurcolják Európába?

 

Nem. Ez egy trópusi-szubtrópusi faj, még ha valaki át is hozza az óceánon, nálunk nem élne meg, nem tudna megtelepedni. Már csak a tél miatt sem tudna akklimatizálódni. Nálunk egy vérszívó poloska faj van, az ágyi poloska, de az ugye irtható.