Folytatódik a siklósi vár felújítása

Baranya - szerző: KT

Folytatódik a siklósi vár felújítása: a Dél-Dunántúl legnépszerűbb erődítményének 2014 őszéig tartó és elsősorban az egységes homlokzatának kialakítását célzó munkáira 400 millió forintot költenek.

Mojzes Tamás, a Siklósi Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden Siklóson, sajtótájékoztatón elmondta, hogy az európai uniós forrásból finanszírozott beruházás keretében megújul a vár északi, nyugati homlokzata és északi terasza. Részben megerősítik az épület falát, kialakítanak egy lovagtermet és egy kávézót is.

Balázsné Kréth Ibolya, a siklósi polgármesteri kabinet vezetője utalt arra, hogy a következő több mint másfél évben azokat a feladatokat végzik el, amelyekre a korábbi rekonstrukciók idején nem volt lehetőség. A vár részleges felújítása 2011-ben fejeződött be és mintegy 1,6 milliárd forintba került. A Norvég Alapból és európai uniós forrásokból elnyert pénzből látogatóközpontot építettek, felújították a barbakánt, a felhajtóhidat, a Dorottya-kertet, a várkápolna belső tereit, kibővítették a kiállítóhelyiségeket. A kabinetvezető rámutatott arra, hogy a Baranya, Somogy és Tolna megye alkotta Dél-Dunántúl várai tavaly összesen mintegy 200 ezer fizető látogatót fogadtak, ebből 61 ezret a siklósi könyvelhetett el. Ez ugyanakkor elmarad a felújítás előtt mért 80 ezres forgalomtól.

Mojzes Tamás szólt arról is, hogy a várat működtető társaság a korábbi vezetés alatt 60 millió forint hiányt halmozott fel, amelynek fő oka, hogy a színielőadások iránti érdeklődés elmaradt a várakozásoktól. Rámutatott: a vár 61 ezer látogatója közül mindössze 4 ezren voltak kíváncsiak a színdarabokra. Hozzátette, hogy az adósság mára 36 millió forintra csökkent, a még fennálló tartozás rendezéséhez 30 millió forintos önkormányzati segítséget várnak. Az ügyvezető kiemelte, hogy idén már kevésbé a színházra, sokkal inkább a történetére, kulturális jelentőségére alapozva képzelik el a vár vonzerejének növelését. Széles közönséghez szóló programokat, zenei fesztiválokat, táncos rendezvényeket és egyebek mellett új kiállításokat is terveznek. Azt remélik, hogy a vár látogatóinak száma újra eléri majd az évi 80 ezret.

(forrás: MTI)