Visszavágtak Tiffán Zsoltnak a harkányiak

Helyi -

Tiffán Zsoltnak nincs erkölcsi alapja arra, hogy őket bírálja, nekik ugyanis nincs etikailag vitatható ügyük, nyilatkozták lapunknak a harkányi képviselők.

DUNÁNTÚLI NAPLÓ | Beszámoltunk arról, hogy Tiffán Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a párt baranyai elnöke, az ünnep előtti harkányi közmeghallgatáson felolvasott levélben azt mondta, hogy bizonyos harkányi képviselők „egyéni gazdasági érdekeiknek, belső sumákolásaiknak” rendelik alá a város létét és jövőjét.

– Tiffán Zsolt minket bíráló szavait otromba gyalázkodásnak minősítjük, visszautasítjuk. Durván elferdíti a valóságot úgy, hogy közben ő maga okolható leginkább a kialakult helyzetért – nyilatkozták lapunknak válaszul a képviselők.

Szerintük az, hogy ma Harkányban nem Fidesz-vezette önkormányzat működik, elsősorban neki „köszönhető”. 2010-ben ugyanis rajta kívül mindenki tudta – és közülük, képviselők közül többen, többször, bizonyíthatóan jelezték is ezt felé –, hogy Harkány bárkit elfogad fideszes polgármesterjelöltként, csak Bédy István volt polgármestert nem. Tiffán jelöltje elbukott.

Az országgyűlési képviselő pedig, talán éppen ezért, úgy tűnik, hogy folyamatosan betart a városnak, vélekedtek. Harkány minden komolyabb pályázatot elbukott, miközben Tiffán Zsolt családjának pincészete 108 milliós pályázati pénzt kapott, ami minimum erkölcsileg kifogásolható.

Ezzel szemben a testület megakadályozta, hogy az időközben Bédyhez hasonlóan önjáróvá vált új polgármester csődöt jelentsen. Megakadályozta, hogy a polgármester és Tiffán által is nyíltan támogatott, Siklóson konkurens fürdőt üzemeltető vállalkozó esetleg visszafordíthatatlan károkat okozzon a harkányi fürdőben azáltal, hogy szakmai berkekben nevetségesnek tartott tervet valósítson meg. Úgy vélik, hogy ez utóbbi történet miatt kellett mennie Horváth Tamásnak, aki itt harkányiként szembe mert fordulni a „hatalommal”.

Az az országgyűlési képviselő, aki a testület által írt, segítségkérő hivatalos levélre még csak nem is válaszol, ne bíráljon senkit – jelentették ki. A harkányi képviselők bölcs dolognak tartanák, ha Tiffán inkább azzal foglalkozna, ami egy országgyűlési képviselő dolga, képviselni az őt hatalomhoz juttató választók érdekeit, például Harkányban, ahol 2010-ben ő is, s pártja is toronymagasan győzött.

Tiffán Zsolt szerint a képviselők csúsztatnak

A megújult harkányi Fidesznek a sorsdöntő helyzetre tekintettel most a jelennel és a jövővel kell foglalkoznia, ezzel együtt nemet kell mondania az elmúlt két évet jellemző önsorsrontó politizálásra, közölte Tiffán Zsolt. Az országgyűlési képviselő biztos abban, hogy az önkormányzati képviselők választása lehetőséget teremt a megújulásra.

Nem kívánnak a lemondott harkányi képviselő-testület tagjainak csúsztatásoktól hemzsegő felvetéseire válaszolni, a kérdéseket önmaguknak kell feltenniük. Hozzátette: „mi kizárólag a harkányi polgárok kérdéseire és véleményére vagyunk kíváncsiak, arra készülünk, hogy hosszú távú kiegyezést kössünk a harkányiakkal”.

(2013. január 14.  Babos Attila, Dunántúli Napló)



140 Hozzászólás: Visszavágtak Tiffán Zsoltnak a harkányiak

  1. Na erre varjon gombot Tiffán!!!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    harkányi (188.156.219.192)
    2013. január 14. hétfő 10:31

  2. T. Tiffán úr! Azok a képviselők akiket most Ön támad azok nem ugyanazok akikeket Ön nevezett ki erre a feladatra? A harkányi alapszervezet eddig is egy fantom szervezet volt és marad is ezekkel a személyekkel akikkel “újjá” alakult. Mivel a Fidesz sem képes új neveket és arcokat felvonultatni, ezért teljesen hiteltelen a választók szemében. A lakosság szemében mindegy, hogy milyen listát állít a harkányi Fidesz alapszervezet mert mint már említettem egy a településen politikailag, és minden más tekintetben fantom szervezet milyen listát állít, az teljesen mindegy. Ahogy látom a jobb oldali választóknak megint a a Fidesz- ellen kell menni, bizonyos rossz döntések miatt.Képviselő úr! Arra kérném szálljon már le a magas lóról és tegye azt amit egy OGY.- képviselőnek kell,ne adjon folyamatosan támadási felületet mind a sajtónak, mind a választó polgároknak párt állástól független.Végezze munkáját alázattal,odafigyeléssel mindezt a közösség érdekében, hisz erre kapott felhatalmazást! Hozzá szólásomat nem kritizálásnak hanem jó tanácsnak szánom.

    Jelentem (?)

    Thumb up 3 Thumb down 0

    Vélemény (82.150.45.178)
    2013. január 14. hétfő 10:57

  3. Csak minnél szaftosabban elvtársak olyan “outsider”módra ,úgy bele a közepébe.Kerécz elvtárs ,Puch elvtárs,Imri elvtárs szerveződik a csapat Harkány felvirágoztatására.Szabadság elvtársak, szabadság mindenkinek.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 2

    Müchauzen Báró (89.135.1.2)
    2013. január 14. hétfő 16:37

  4. Ne engedjétek, hogy megvezessenek benneteket ! És mindannyiunkat ! mert most az adósság elengedéséről szól a történet ! nem politikai csatározásról, a Tiffánozásról és a helyi fideszről. Mindennek eljön a maga ideje… Most Harkány a tét, nem pedig egyesek saját politikai nézetei ballos-független-fideszes nektek talán nincsenek érdekeltségeitek? képesek lennétek politikai nézetek miatt feláldozni harkány jövőjét? milyen emberek vagytok ti? ha jól emlékszem csak köszönhetnétek egy -két jobboldali harkányinak akik a támadások ellin is megakadályozták a fürdő elkótyavetyélését. a mindentbevető képviselő a polgármester és a testület ellen is fellépve. Igaz, jó magyar szokás szerint csak a pocskondiázás jutott nekik. Harkányiak -harkányért, és nem a politikai küzdelemért. március 10-én tegyünk X -et és vállaljuk önmagunkat utánna is. nem úgy, mint a polgármester és a testülete.

    Jelentem (?)

    Thumb up 1 Thumb down 0

    xxx (81.182.93.64)
    2013. január 14. hétfő 17:16

  5. De van és épp ezért nem hagyjuk, hogy mások mondják meg,hogy mit tegyünk!!!

    Jelentem (?)

    Thumb up 1 Thumb down 0

    xy (79.122.110.64)
    2013. január 14. hétfő 21:35

  6. Bárókám! Ezt a szöveget már eljátszottad másik topikban is. Még nem unod? Mitől “elvtárs” az Imri? Csókoltatom a történelem tanárodat.!!!

    Hajrá HARKÁNY, Hajrá IMRI!!!

    ui: Egyébként pedig “xy” megint megmondta a frankót:) Máshol is:)))

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 15. kedd 00:11

  7. Vélemény (82.150.45.178) 2013. január 14. hétfő 10:57

    “Ahogy látom a jobb oldali választóknak megint a a Fidesz- ellen kell menni, bizonyos rossz döntések miatt.Képviselő úr! Arra kérném szálljon már le a magas lóról”

    Megint a Fidesz ellen kell menni? Tehát nektek nem is a mi Pestánkkal volt bajotok hanem a Fidesszel. Két évet kaptatok a “sorstól” beláttátok nem értettek el semmit, felálltatok, most akkor ha lehetne a jobboldal nevében megkérlek titeket: Kedves Jobboldali barátaim, fejezzük be az egymás elleni harcot! Legyen béke, és csak az elkövetkező választásra és az adósság rendezésre összpontosítsunk! Hiszen egy a célunk! Kipróbált bennünket az idő, nem voltunk beszariak akkor sem amikor még működött a III/III-as, most mi magunknak ne készítsünk saját táborunkból ellenséget! Nekünk holnap is egymás szemébe kell nézni! Megkérlek titeket feledjétek ezt az kioktató stílust, viszont szükség van sok munkás kézre, hogy az elért eredményeknek együtt tudjunk örülni! Tiszta szívemből kívánok nektek és magunknak közös sikereket!

    HAJRÁ HARKÁNY! HAJRÁ HARKÁNYIAK!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 15. kedd 09:01

  8. xy (79.122.110.64) 2013. január 14. hétfő 21:35

    Oktondi, ha te mondod a tutit, akor másoknak te is más vagy!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 15. kedd 09:03

  9. pika (195.184.21.92) 2013. január 15. kedd 00:11

    Kedves pika!

    Nem tudom, hogy Sanyi volt-e “tovaris”? De ha volt volt, ha nem, nem lényegtelen így 22 éve a rendszerváltás után. Sanyi két évig vezette Harkányt voltak eredményei, tisztességes ember! Jó ember mellett kampányolsz, de rosszul! Ami Sanyi ellen szól az az, hogy a hatalmon lévő párt más jelöltet állított. Gondolom érted miért mondom, hogy most nekünk a Fidesz mögé kell állnunk! Kívánok neked ill. nektek tisztességes kampányt amelyben az érvek és nem az emberek ütköznek!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 15. kedd 09:09

  10. Szurkolunk Imri Sándornak!!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    igen (91.146.185.232)
    2013. január 15. kedd 09:18

  11. harkányi (188.156.219.192) 2013. január 14. hétfő 10:31

    Gyenge “kiskabát” erre nem is érdemes gombot varni! Fegyvert le uraim, itt az ideje a munkának!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 15. kedd 09:23

  12. Úrai,Lölgyeim! Harkányban egy biztos dolog van,és ez szomorúúúú.:-tudni illik,hogy a tehén sz@r mindig lapjára esik élére soha,csak ha megszáritják.!!!Higgyétek el Sanyikának minden mindegy,csak a fedélzeten maradjon,oszt csókolom,van ezzel más is, így!!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Müchauzen Báró (89.135.1.2)
    2013. január 15. kedd 10:04

  13. Kedves Hordórólszólok!

    Na látod? Ez így már más beszéd. Kérlek maradj ennél a stílusodnál. Meglátod, akkor tisztelni fognak.

    üdv: pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 15. kedd 11:19

  14. pika (195.184.21.92) 2013. január 15. kedd 11:19

    kedves pika!

    Rettenetesen vissza kell fogni magam, némely hsz-re csak hosszú idő után bírok reagálni. De ez tán az én habitusomnak köszönhető! Örülök, hogy “ízlet” a hsz-em, s ha “ízlet”, tedd fel te is az étlapodra, kérlek! S azon is gondolkodj, hogy kivel mikor, milyen eséllyel bírunk előrehaladni. Tudod, néha jobb egy cseppet hátralépni, hogy utána biztosabb legyen az előrehaladás. Viszont ha te nem úgy látod ahogy én nincs ezzel semmi baj, bizonyára elmondod miként is képzeled a jövőt. Jó lenne tudni…..hiszen minél több infóval húzódunk a választófülke csendes zugába, annál jobb döntéssel vágtathatunk ki onnan.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 15. kedd 11:33

  15. Az itt hozzászólók majd’ mindegyike valóban Hordószónok! De mit is lehetne várni ott, ahol a ref.lelkész a közélet legfőbb irányítója akar maradni! Újuljon meg a ref.gyülekezet új lelkésszel!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    nem (91.146.185.232)
    2013. január 15. kedd 11:41

  16. nem (91.146.185.232) 2013. január 15. kedd 11:41

    Bölcsen szóltál tesvír! De a “dobogóm” nem adom bármíly erővel lükögetel!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 15. kedd 12:07

  17. Tiffán úr most majd biztos át tudja játszani a fürdőt a haverjainak ha a csicska baksai nyer! Méghogy közgazdász?! Hány helyen is dolgozott közgazdászként?! Bédy mellett megmutatta hogy kell 5 milliárdot csinálni rövid idő alatt!!!!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    naés (94.27.176.187)
    2013. január 15. kedd 19:49

  18. naés (94.27.176.187) 2013. január 15. kedd 19:49

    Kár, hogy nem bírod a számokat értelmezni, ha elkezdenéd 2002-től számolni mennyit is nem kapott meg Harkány az MSZP-s kormánytól, +szolnád a fürdő vásárlását, majd hozzá tennéd a Tell-ék pénzének iszonyatos emelkedését, reá jönnél honnan is ered az az 5 milliárd, bár ez sem lehetett volna gond, ha nem jön a válság és nem omlik össze az ingatlanpiac. Mertugye 17 milliárd vagyonnal rendelkezünk, ha nem tudnád.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 15. kedd 20:36

  19. naés (94.27.176.187) 2013. január 15. kedd 19:49

    Bédy és Baksai intézték el a svájci frank emelkedését? Húúúuuuu ……. ez jó mert ki kell velük adatni valamilyen “naés” pénzt, és gyorsan meggazdagodunk!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 15. kedd 20:53

  20. Naés, ennyi ésszel meg 2 vödör vízzel akár ürgét is önthetnél! Baksai nem haverja Tiffánnak, nem ő akarta átjátszani fürdőt GYZ-nek ugye?! A pénzügyi bizottság az ő időszakában nem hozott komoly döntéseket, az adósság 95 %-a addigra már megvolt, a fürdőt az előző testület és a lakosság felhatalmazása alapján még a 2006-os választás ELŐTT vette meg Bédy!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Névtelen (31.46.88.202)
    2013. január 15. kedd 23:34

  21. “Kár, hogy nem bírod a számokat értelmezni, ha elkezdenéd 2002-től számolni mennyit is nem kapott meg Harkány az MSZP-s kormánytól,…”

    Az értelmezéssel Neked is van egy-két problémád!

    És mennyit kapott 1998-2002, 2010-2012 között a Fidesz kormánytól? Még az elnyert -nem kevés-pályázati pénzt is hagyták elbukni.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 16. szerda 08:33

  22. pika (195.184.21.92) 2013. január 16. szerda 08:33..vagy fokos?

    “Még az elnyert -nem kevés-pályázati pénzt is hagyták elbukni.” Mert nem volt önrész!

    1998-2002 között lett a feredő felújítva.

    Oszt én az MSZP-t azért említettem, mert pl. nem adott pénzt az önkoriknak a közalkalmazottak béremelésére! Ezért is kezdődött meg az önkorik eladósodása! Ezt nem írom le többször mert úgy látom feleslegesen koptatom a klaviatúrát.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 16. szerda 09:18

  23. 17 milliárd? Valóban? Számoljunk! … = 1 milliárd … = 2 milliárd Ragozd tovább, Hordó elvtárs! No, most akkor tételesen: Szíves válaszod várva (csak azért, hogy most már mindenki lássa és tudjon róla), tisztelettel: netudgi, alias fülliggdzsimmi

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    jujj (195.184.20.70)
    2013. január 16. szerda 14:38

  24. Nagyon kérem a diszlexiásokat, ne szóljanak hozzá. Ebből a rövid cikkből is világosan kiderül Imri többször el akarta árulni a várost. Mire is szurkolnak Imrinek? Bár az is lehet, hogy nem diszlexiások egyszerűen csak siklósiak.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    diszlexiásoknak (84.2.120.28)
    2013. január 16. szerda 17:36

  25. jujj (195.184.20.70) 2013. január 16. szerda 14:38

    Emléxel mit is mondott Dr Vida Ernő az egyik “falugyűlésen”? Őt talán nem lehet Bédy-pártinak nevezni……..DDDDDDDDDD…………ha nem eméxel akkor hívd fel, vagy P. Howard majd választ ad…….Bruhahahaha……….

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 16. szerda 19:36

  26. Jó reggelt Mindenkinek!

    Tegnap ismételten megnéztem és meghallgattam a közmeghallgatásról készült felvételt. Tanulságos sok szempontból. -Nekem azért még mindig úgy tűnik Imri Sándor Polgármester Úr mellett van Harkány népe.(A közmeghallgatáson jelenlevők többsége biztosan) -Mellesleg képviselőként kiállni,zsebre tett kézzel beszédet mondani illetlenség.(3-n így szólaltak fel) -És azért a Polgármester Úr beszédén kívül összefüggő,tartalmas felszólalás nem volt. -A tények és a realitás figyelembevételével azt gondolom kulturált mederben folyt. Ezt csak így utóiratként…

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 1

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 07:56

  27. *Kiegészítésként:A Tiffán Zsolt pedig ne beszéljen összefogásról,mert ***moderálva***,amit a saját párttársaival és a harkányi testülettel tett.Harkányba is simán bele fog rúgni,ha nem kedve szerint alakul a választás márciusban.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 07:59

  28. Bizony – bizony !

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 17. csütörtök 08:47

  29. Az egyetlen intelligens hozzászóló Anonyma, aki ismeri az illemet és a polg.mester úrról az őt megillető tisztelettel beszél! Köszönjük!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    igen (91.146.185.232)
    2013. január 17. csütörtök 08:47

  30. Igen, Anonyma Qlturáltan használja a fórumot és szimpatiQsan kampányol a jelenlegi pógi mellett, így kell ezt csinálni! Csak már a személyeskedést kellene felednie, nincs szükség folyamatosan ellenség keresésre. A jelölteket kellene “magasztalni” és nem másokat bántani. Az viszont egyértelmű, hogy a Fidesz a saját jelöltjét fogja támogatni! és mivel ők vannak kormányon az ő pógijukat helyezik előtérben. Mertugye azt tudjuk, hogy az önkormányzatok szinte mindenhol Fideszesek, el lehet képzelni mekkora a lobby tevékenység a párton belül, s ha párton kívüli a pógi bizony piciny az esélye, hogy jó eredményeket érjen el.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 17. csütörtök 10:17

  31. Hordórólszólok !

    Szerintem egyszer személyeskedtem.És azt sem bántam meg.Ki az ellenségem? Azért mert nem értek egyet valakivel,nem ellenség.És remélem Ő sem ezt gondolja.Talán Te vagy az ellenségem vagy én engem érzel annak??Bántottalak Téged?Nem.Senki ne várja el tőlem azt,hogy olyanért fogok elnézést kérni,amit nem követtem el.Ha igen,nyíltan és őszintén megteszem.Szólásszabadság van.Egy pártnak sem vagyok tagja,nem is leszek remélhetőleg.De van egy értékrendem.E szerint élek.Ez az értékrend nem baoldali,nem jobboldali,inkább elvi meggyőződés.Csak egy átlag polgár vagyok.Az én szavazatom ugyanannyit ér,mint Másoké.

    Tisztelettel…

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 12:08

  32. Elnézést,helyesbítve…

    Talán Te vagy az ellenségem vagy engem érzel annak??

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 12:09

  33. “*Kiegészítésként:A Tiffán Zsolt pedig ne beszéljen összefogásról,mert ***moderálva***,amit a saját párttársaival és a harkányi testülettel tett.Harkányba is simán bele fog rúgni,ha nem kedve szerint alakul a választás márciusban.”

    Meg az “anyát” osztottad.

    De az biztos hogy én nem leszek a te ellenséged! és teged sem tekintelek ellenségnek, most haogy tisztáztuk, folytassuk megent Qltúráltan, pusszantalak.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 17. csütörtök 12:14

  34. Nem osztottam.A véleményem írtam le.Fáj az igazság talán???

    Kedves Hordórólszólok!

    Én végig kulturált stílusban írtam.Szókimondó vagyok és nem simlis. Tudtommal nincs ellenségem,csak egy egész jobboldal szerinted,mert egyes lépéseikkel nem értek egyet.Ha ez bűn,akkor vállalom.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 12:24

  35. Anonyma (178.210.240.165) 2013. január 17. csütörtök 12:24

    Nem folytatom a vitát mert felesleges, egyébként itt most nem jobb és bal a vita, hanem jobb és még jobb! Kedves vagy nekem, neked is Harkány felemelése a célod, nekem is! Hol lehet itt a vita? Te másra szavazol, én másra szavazom, nincs ezzel baj, bármelyikünk jelöltje győz nem osztjuk ketté Harkányt, tesszük azt amit tennünk kell és bárki is győz támogatnunk kell, nekünk! Hogy a “nagypolitika” hogy dönt az már más kérdés, a nagyobb lehetőségek szerintem a Fideszes jelölt mellett állnak. Ennyi.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 17. csütörtök 12:38

  36. Anonyma (178.210.240.165) 2013. január 17. csütörtök 12:24

    “Nem osztottam.A véleményem írtam le.Fáj az igazság talán???”

    Az igazság? hm…….mi az igazság? na ez megent egy óriási vita témája lehetne. Tudod az ilyen vitákat nevezem a “lépcső” effektusnak én mondok valamit….első lépcső, te reagálsz reá, második……..és ez így megy felfelé míg eltűnik a gravitáció és a vita súlytalanná válik. Pusszantalak!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 17. csütörtök 12:44

  37. Hordórólszólok!

    Nem vitázom,csak beszélgetek.Bárki győz,attól még támogatom.Ha a Ti Jelöltetek lesz,akkor is,mert az a Harkányt szeretném,amiért mindig is vágyam volt még gyerekként itt lakni.Felnőttként sikerült csak,de elértem.Én pillanatnyilag jónak gondolom azt az utat,amin Harkány elindult.Fontos volt a stabilitás visszaszerzése,elérése,rendezése… Egy nagyon jó marketinges kellene a testületbe,aki ezt a szép és élhető várost eladná a vendégeknek.Harkány és a környék ebből él… A nagypolitikáról annyit,hogy Harkány az ország egyedülálló gyöngyszeme. Ők ezt miért nem látják???

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 13:14

  38. Hordórólszólok!

    Én a semmiről nem szeretek beszélni..

    Most már ideje a számonkérésnek…

    :)

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 13:18

  39. Hordórólszólok (195.184.2.40) 2013. január 17. csütörtök 10:17

    “…nincs szükség folyamatosan ellenség keresésre.”

    B@sz.d! “…hát folyamatosan Te beszélsz, “támadásról”, “támadó fegyverről”, (pika) “védekezésről” “menekülésről”, “ellenségről”, ezek a szavak militáns értelmezésűek. Nem vágod, hogy ebből elég a népnek ? Az ellenfél nem egyenlő az ellenséggel érted már?

    De inkább folytasd, had legyen jó a végén a Tőled másként gondolkodóknak. :)

    üdv: pika

    Ui: Ja, a nick nevem valaminek a rövidítése. Nem gondoltam volna soha, hogy egyszer még magyarázkodnom kell miatta, mert valaki militanciát vél benne felfedezni.

    Tudod? A folyamatos ellenség keresés a diktátorok erénye. Ha nincs körülöttem ilyen, majd kreálok, majd kitalálom ki az, felruházom ilyen-olyan jelzőkkel, (legyen az politikai-, vallási,- faji, hovatartozás, vagy egyszerűen csak másvélemény) aztán vívok vele egy jó kis “szabadságharcot” , “forradalmat”, “polgárháborút”, közben eljárok néhány pávatáncot, hogy azért ne legyek olyan rossz színben tetszelgő, oszt’jónapot. Úgy is én győzök. Igaz csak látszólag. Nézd meg, hogyan végezték/végzik a diktátorok, tábornokok, nemzet vezetők, hadurak, és hol van az országuk, népük?

    Nézz vissza a történelemben, de inkább csak a XX. század második felében keresgélj. Ilyet találsz pár évre visszamenőleg is. Hutuk-tuszik, síták-szunniták, tálibok-nem tálibok, arabok-zsidók, bosnyákok-szerbek, Orbán – IMF :) kommunisták-Fideszesek, cigányok-nem cigányok?

    Ha nincs ellenség, majd kreálok? Tudod? A militáns kifejezések mindig harcra, a harc pedig ellenségre, utal. Az ellenség pedig mindig egymással van elfoglalva, addig én meg jól elvagyok. Emlékszel? “Oszd meg és uralkodj!”

    Hát ki a f@.. vevő még erre? Nem vágod, hogy ebből elég a népnek ? Az ellenfél nem egyenlő az ellenséggel érted már?

    Néhány, -sajnos nem mindegyik- hozzászólásodból kiderül, hogy tanult, művelt ember vagy. Ezért is örülök, hogy elhagytad az alpári, tájszólást utánzó szövegelést.

    …és ezét is bízom abban, megérted amit most leírtam.

    üdv: pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 17. csütörtök 13:19

  40. Anonyma (178.210.240.165) 2013. január 17. csütörtök 13:14

    “A nagypolitikáról annyit,hogy Harkány az ország egyedülálló gyöngyszeme. Ők ezt miért nem látják???”

    Azért Kedves, mert ők a politikusok, és 2/3-al egyenlőre mindet megtehetnek. Legalább is ők úgy hiszik. Na, az a számonkérés lesz az igazi csemege! :)

    üdv:pika

    ui: Te még mindig az az Anonyma vagy, akivel egyszer összerúgtam a port? Nekem nem úgy tűnik.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 17. csütörtök 13:23

  41. Drága Pika!

    Nem tudom kivel rúgtad össze a port…én nem emlékszem,pedig agymosáson sem mentem keresztül… Valamiben pusztán nem értettünk egyet…

    Üdv:)

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 13:26

  42. És nem nekem adtad a pontot,hanem talán névtelennek…ha jók az emlékeim…még Karácsony előtt…

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 13:33

  43. pika (195.184.21.92) 2013. január 17. csütörtök 13:19

    Most szépen olvasd végig egy kávé és egy spangli mellett azt amit írtál, és a hsz-edben megtalálod a válaszom is, de nyugodj le, ne kapkodj!!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 17. csütörtök 13:39

  44. “Érvek nélkül nem lehet vitázni.”

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 17. csütörtök 13:49

  45. Kedves Anonyma!

    Visszanéztem.

    “Névtelen (145.236.87.171) 2012. december 18. kedd 12:51

    A képviselő úr hibája, hogy egész Harkánnyal rossz viszony ápol. Nem tudja megbocsájtani saját magának, mekkorát hibázott 2010-ben, a Bédy jelölésével. Igaz nem csak itt, hiszen akkor minden jelöltje bukott! Szétveret a siklósi Fideszt, az újjáalakulás olyan jól sikerült, hogy azóta leváltották az alpolgármesteri székből a az elnököt, a másik Fideszes alpolgármester meg inkább külföldön keresi a boldogulást.

    És most ez a Tiffán fogja átszervezni a harkányi Fideszt is…”

    Ezért a hozzászólásért, tényleg “Névtelennél” volt a pont.

    Én más hozzászólásomra gondoltam. Ha erre is jól visszaemlékszel, az az volt, amikor utaltam a “parókiai, polgármester nélküli” testületi ülésre .

    Lehet, hogy nem beléd martam, és rosszul emlékszem? Hmmm. Elnézést, de elég sok helyre, sokat írtam. Nincs időm visszakeresni mindent.

    Vagy tényleg most már nem az akkori éned vagy? (Tényleg nem emlékszem)

    Na, mindegy. csá: pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 17. csütörtök 14:18

  46. Pika!Én akkor ezt írtam december 18-án.Fóbiás írására reagált Névtelen.Neki adtad a pontot.Nekem ahhoz közöm nem volt.Parókiaügyben nem vitáztam,nem reagáltam semmiben.Ez nem volt köztünk vita! Üdv…

    dec.18. Üdvözletem az Olvasóknak!

    Politikai és pártállástól függetlenül…

    Kedves Régebbi Képviselő Testületi Tagok!

    Oszlatták volna föl a testületet akkor,amikor a várost már évekkel ezelőtt,az előző Polgármesterrel csődbe vitték. A bizonytalanságot nem a 2010-2012-s időszak generálta,hanem az elmúlt 20 év.Azért nagyrészt és elsősorban Önök a felelősek,mert olyan döntéseket hoztak,ami lehetetlen helyzetet teremtett ebben a gyönyörű és élhető városban. Minden megy tönkre,Harkány épül le,csökkennek a munkahelyek,mert egyre kevesebb turista és vendég érkezik a városba.

    Nem gondolják,hogy ezt a lehetetlennek tűnő helyzetet ÖSSZEFOGÁSSAL MEG KELLENE INKÁBB OLDANI ÉS NEM ELHAGYNI A SÜLLYEDŐ HAJÓT???

    Én nem csak a Polgármester Úrra,Önökre is szavaztam.Hát igenis joggal várom el,hogy a város dolgait hozzák rendbe!!! Most futamodnak meg? Az összes lobbilehetőséget elszúrta ez a szánalmasnak sem nevezhető társaság.

    Ki ad oda pénzt,ahol még EGYSÉG sincs???

    Szégyelljék Magukat!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 1

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 14:27

  47. :)))

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 17. csütörtök 14:29

  48. pika, csak személyeskedsz, rágalmazol és szítod a tüzet, jön a szűzoltó és kioltja lángod, vagy sem, 10-én kiderül, vagy nem, neked nem kell félned, sem az adóktól, sem a kényszerszünettől, minden marad a régiben, ahogy 2010 után. Jól nyaltál, csak segg legyen.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Névtelen (84.0.195.17)
    2013. január 17. csütörtök 14:46

  49. Vedd már észre Anogyma, hogy evvel az Imrivel nem dolgozik eggyűtt senki! ÉRTED!!! Ha nem lesz változás sürgősen Harkánynak teljessen befelegzett! ITT a legolcsobbak az ingatlanok az Országban!!! Itt van a legtöbb eladó!! MINDENKI MENEKÜL HARKÁNYBOL!!! Már az adokat, sem tudják fizetni!!! Az emberek nagy résznek elege van Harkánybol! Üres éttermek- Szállodák szellem város lett Harkány! Új apatmant kapsz 3.millerért! Van 70db egy helyen! 1.nincs eladva!! Ez 5-6,miller volt megépitve 5-6.éve! ÜRES!!! MITŐL NÉZ AZ Imri bizakadóan a jövőbe? MEGMONDOM! Mert kapja a pénzét a nagy semmire!!! EZ VAN!!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Vedd már észre, Anogyma!!! (81.183.126.108)
    2013. január 17. csütörtök 15:11

  50. Vedd már észre, Anogyma!!! Én is üdvözöllek!

    Kíváncsi lennék 2 év alatt a több százmilliós számlatartozásokat,Te hogy csökkentetted volna 50 millió alá??? Tudomásul kell venni,hogy a szakembereket meg kell fizetni,ingyen ebéd nincs.Stabil anyagiak kellenek bármihez,ha fejleszteni szeretne a város.Kell írnom erről még?

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 15:39

  51. Pikának!

    Nekem csak egy énem van…

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 17. csütörtök 15:40

  52. Milyen tartozás? Soha nem tudtak számolni, a Magyarok!! Add őssze mennyi pénz megy be Épitmény adóbol Harkánynak? A négyzetméter adó, Épitményadó magasabb mint Németországban! Harkányban 1000FT/nm minden Nyaraló útán! Mennyi ezer nyaraló van harkányba? + Az Országban a legmagasabb a Kurtax is 430FT, Volt tavaly! Ehhez a város kapott még közel háromszor annyit az államtol! Akkor add őssze, hogy hova mennek a milliárdok? Mennyi BAROR IMRE bácsi van ebben az Országban? Lásd: Bankautomata!!! AGGYÁ PÉNZT! cimű komédia. ITT EZ TÉNYLEG EGY NAGY KOMÉDIA!!!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Vissza fejlődés van!! (84.0.140.247)
    2013. január 17. csütörtök 17:31

  53. Tessék már mondani? Melyik bolha piacon vette ***moderálva*** Tán nem az Ecserin? Ott láttunk iyet, a Korai tranyák reklámozta!!! Vot vagy 500ft!!! Meg vot hozzá mese is! Aludj el szépen Kiss Balázs!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Tiffán Bácsi nyaklánca? (84.0.140.247)
    2013. január 17. csütörtök 17:49

  54. Hajrá Harkány!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    dzsoint (195.184.20.70)
    2013. január 17. csütörtök 18:16

  55. Vedd már észre, Anogyma!!! (81.183.126.108) 2013. január 17. csütörtök 15:11

    “Hagyjuk már ibolykát pihenni.” Öcsém, Te még megszólítani sem tudod azt, akivel beszélgetni szeretnél!!! Szánalmas!!!

    “Vissza fejlődés van!! (84.0.140.247) 2013. január 17. csütörtök 17:31″

    Vissza lehet nézni!!!

    Öcsém, ha beírod a gugliba, hogy hévíz.ponthu (csak, hogy Te is megértsd) látni fogod, hogy nincs igazad. Harkány: IFA 2012: 420 ft. NINCS KIVÉTEL ! Mindenki aki ide jön, leszarva, hogy öreg, vagy diák, vagy bárki !!!

    Hévíz: IFA 2012: 430 ft. Hévíz: IFA 2013: 450 ft. Kibaszottul kisváros, mint Harkány. De van eszük. Mert ott befizetik és be is hajtják !!! Van 20 szálloda, ebből 15 ****-os. Ja, az olyan helyeket -mint néhány Harkányi maszek-, bedugnák a seggükbe, és utána kiszarnák.

    Miért is? 3D mozi, éppen egy hónappal ezelőtt. Volt előtte egy mozijuk, na, az is szánalmas volt. De megcsinálták !!! A saját meleg vizükkel éppen fűtik, és jégtelenítik a belvárosi lépcsősort. (aki volt már ott, az tudja miről regélek)

    Fel kell menni a honlapjukra és olvashatsz minderről! Bocs, de most lusta vagyok ide felmásolni. Tudod? A guugli a barátod:)

    És tudod mi a poén? A polgijuk talán nem is Fideszes???

    Úgyhogy öcsém, egy kis önmérsékletet, nem csak ehhez a hozzászólásodhoz, hanem a többi, -más néven írt f@…..gaidhoz is.!!!

    Szeretettel Üdvözöllek Harkányból !!!

    üdv: pika

    ui: mi vaaaan ????

    Ez már tényleg a vicc határa:

    “”Tiffán Bácsi nyaklánca? (84.0.140.247) 2013. január 17. csütörtök 17:49

    “Tessék már mondani? Melyik bolha piacon vette ***moderálva*** Tán nem az Ecserin? Ott láttunk iyet, a Korai tranyák reklámozta!!! Vot vagy 500ft!!! Meg vot hozzá mese is! Aludj el szépen Kiss Balázs!”"”

    Eddig az idézet!!

    Egyvalaki, egy néven írogasson, mert úgy később is vállalhatja Önmagát.

    Ha kérhetném !!!

    Ez a fent említett “Balázs” gyerek (ha egyre gondolunk) nem rossz, tele ambícióval, (néha túl sokkal is) próbálkozik a reklám szakmával is, de még túl fiatal a megmérettetéshez. … de azért ok sikert kívánok neki

    üdv: pika még egyszer :)

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 17. csütörtök 23:57

  56. Névtelen (84.0.195.17) 2013. január 17. csütörtök 14:46

    “pika, csak személyeskedsz, rágalmazol és szítod a tüzet, jön a szűzoltó és kioltja lángod, vagy sem, 10-én kiderül, vagy nem, neked nem kell félned, sem az adóktól, sem a kényszerszünettől, minden marad a régiben, ahogy 2010 után. Jól nyaltál, csak segg legyen.”

    Ki nyal itt Kedvesem ??!!??

    Én adtam Neked egy pontot a december 18-i hozzászólásodra. Olvass vissza. Talán befenyítettek a főnökeid??? Ha nem, akkor Ne írkálj másodszorra hülyeségeket! Ha meg igen, akkor már kár írkálnod. … és szégyelld magad, de mélyen!!!

    üdv: pika

    ui: Kár érted, értelmesnek tűntél.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 18. péntek 00:07

  57. Anonymának !

    Ennek örülök, és még egyszer sorry !!!:)

    üdv: pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 18. péntek 00:16

  58. Pikának!

    Soha ne kérj bocsánatot,amikor nem hibázol.:)

    üdv:)

    UI:Nem tudsz aludni?:)

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 18. péntek 09:14

  59. Pika!

    A korrektség kedvéért…egy énem,de két gépem van…Egyik munkahelyi,másik otthoni.

    :)

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 18. péntek 10:16

  60. Hajrá Dr. Imri Sándor! Remélem megnyered a választást. Szép volt amit Harkányér tettél!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Sajnos a Tiffán képviselő úr nem tett semmit, csak beszél

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    bobo (212.108.254.102)
    2013. január 18. péntek 11:15

  61. Kedves Bobo és a Kedves Mindenki!

    Érdeklődni szeretnék (teljes jóhiszeműség mellett) mit tett Dr. Imri Sándor ami miatt alkalmasnak találják a polgármesteri tisztség betöltésére? Vannak pro és kontra tényszerű érvek? (nem mocskolódásra és felmagasztalásra gondolok, hanem tényleges érvekre-eredményekre) Kíváncsi vagyok, hogy a két “szembenálló” táborból van, aki meg tudna győzni értelmesen, hogy vele- vagy ellene?

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    akárki (79.141.173.86)
    2013. január 18. péntek 12:57

  62. Mit akartok evvel kis imrivel? Fogalma sincs semmiről!!! Szoknyát rá, had táncoljon!! Az illik erre a nyenge jellemű emberre!!!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    imri gyenge huszár, szoknyát Rá! (81.182.174.181)
    2013. január 18. péntek 13:28

  63. 1. Volt csőd? 2. Kezdődik a köpködés? 3. Tiffán? Ugyan már. 108 milla nem semmi, azt a rohadt életben nem tudja lemosni magáról! Menjen csak Etyekre holnap! S vigye a hordószónokot is. 4. Hordórólszólok? Ugyan már. Hordóból. Telipocak, no agyvelő. 5. Jól szúr a pika, névtelenül is…. :)))

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    ne tedd közzé! (195.184.20.70)
    2013. január 18. péntek 19:14

  64. Az a gyenge jellem, aki másokat ilyen jelzővel illet és nem meri aláírni a sorait. A választáson pedig mi Harkányiak fogunk választani nem a Fidesz!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Gyege jellem? (81.182.37.13)
    2013. január 18. péntek 20:04

  65. Ahogy látom kezd eldurvulni a vita, egyébként eddig semmi konkrét program, elképzelés, csak a mocskolódás. Ennyit tudunk mi harkányiak? Ne a személyek ütközzenek, hanem a programok! Bármelyik jelölt nyer, egységes Harkányra lesz szüksége! Ezért én tisztelettel megkérem a Fidesz szimpatizánsait, ne üljenek fel semmilyen provokációra, maradjanak higgadtak, hiszen nekünk nincs okunk idegeskedni, célunk Harkány rendbetétele! Munkára kell összpontosítanunk, megnyerni a választást, a lehető legjobb eredményt elérni az adósság átvállalásról szóló tárgyalásokon, majd a hamarosan meginduló pályázatokból minél több pénzt lehívni! Természetesen csak együtt -minden harkányi polgárral- lehet célt elérnünk! Egyúttal megkérem a “messziről” jötteket, ha lehetne saját portájukon használják “söprűjüket”. A nem hoz kalácsot az ne hozzon tanácsot.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 19. szombat 07:36

  66. Hordórólszólok (195.184.2.40) 2013. január 19. szombat 07:36

    Aki nem hoz kalácsot az ne hozzon tanácsot. Így jó.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 19. szombat 07:38

  67. akárki (79.141.173.86) 2013. január 18. péntek 12:57

    - nem hagyta tovább garázdálkodni mutyizni, saját pecsenyéket sütögetni a volt testületi tagoknak és másoknak sem. - ő maga nem ment bele ilyen dolgokba (ez is baj volt vele) - élvezi a Harkányi térség polgármestereinek bizalmát (legalább is a többségét) - nem hordta ki nejlon szatyorral a pénzt a fürdőből, sőt átvállalta az adósságának egy részét -nekikezdett az elszámoltatásnak (na, ez volt a fő baj vele. Hamarosan érdekes híreket hallasz majd a médiákból) - inkasszókkal több millió (10 milla is talán?) adókat, tartozásokat szedett be olyan uraktól, akik úgy gondolták nekik nem kell sorban állni a közös kasszánál, mert “törvényen kívüliek” (ha ismernéd a listát, leesne az állad) -ebben a sz@r helyzetben 2 év alatt visszafizetett közel 800.000.000,- ft adósságot - nem állt bele abba, hogy a Siklósi Vízművek helyett egy Siófoki cég kezelje a térség édesvíz bázisát, hálózatát, szennyvíz és csatorna kezelését, helyette Harkányi székhelyre hozta a volt céget - pi@.án rúgta a fürdőigazgatót aki csak kárt okozott a Fürdőnek és Harkánynak (ja, az egyik testületi tag egyik felfedezettje, ő hozta ide több 100 km-ről. Ja, Imri egyik bűne, hogy Siklósi (5 km)) - Elfogadott tárgyaló partnere a bankoknak - lojális, mértéktartó, szerény, és nem utolsó sorban okos (ezek nem bűnök, hanem erények ! Ellenfelei a szerénységét pl. gyengeségnek állítják be))

    Közelről ismerem kb. 15 éve:)

    Kíváncsian várom ellenfelei listáját. …mert erre reagálnak az biztos. Ha gondolod, majd segítek értelmezni, esetleg cáfolni az ott felsoroltakat. Aztán vesd össze a kettőt és dönts belátásod szerint március 10-én. Csak azt NE HAGYD, hogy addig kimossák az agyadat.

    üdv: pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 20. vasárnap 11:03

  68. Pika!

    :)

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 20. vasárnap 12:43

  69. pika (195.184.21.92) 2013. január 20. vasárnap 11:03

    Fokos, ha valaki valaki mellett leteszi a voksot esetleg kampányol az agymosott? Szal. te is kampányolsz “valaki” mellett, óvatosan azzal a “mosakodással”!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 20. vasárnap 18:00

  70. Kedves Hordószónok !

    Csak ennyire futotta? Egész délutánod volt egy listára, “akárki” és más is türelmetlenül várta sztem. Most hogy válasszon szegény választó, akit “akárki” néven kommentelt?, vagy más akárki ?

    …hát, kíváncsiak lennénk a “negatív” listára is. Vagy nincs is ??? Mondom én, hogy elfogyott a puskapor, pedig még el sem kezdtük. :)

    üdv: pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 20. vasárnap 18:59

  71. szójjon akko pikának: “- nem hagyta tovább garázdálkodni mutyizni, saját pecsenyéket sütögetni a volt testületi tagoknak és másoknak sem.” elővásárlási jog lemondása 2012 decemberében, adóelengedések, ingyenmutyi a benzinkút melletti főddel, etc. “- ő maga nem ment bele ilyen dolgokba(ez is baj volt vele)” az iménti példa alapján, belement, nem kicsit, nagyon. “- élvezi a Harkányi térség polgármestereinek bizalmát (legalább is a többségét)” kérdezzmámeg a szomszédokat, nemesztmongyák. “- nem hordta ki nejlon szatyorral a pénzt a fürdőből, sőt átvállalta az adósságának egy részét” a fürdőre már nem volt időm – nyilatkozta, tán neked a honlapra, nememlékszemáreá? Mitől nem volt ideje, sok volt a tenisz a jegyzővel. “-nekikezdett az elszámoltatásnak (na, ez volt a fő baj vele. Hamarosan érdekes híreket hallasz majd a médiákból)” Mongyá má egyet, papír nélküliek a hivatalba a mai napig, adóelengedések, repikiadásokka M. sofőrnekk, hivatali vircsaft a thermálba, xavinba (ja a park adózottmánekedvmit a borok után?) “- inkasszókkal több millió (10 milla is talán?) adókat, tartozásokat szedett be olyan uraktól, akik úgy gondolták nekik nem kell sorban állni a közös kasszánál, mert “törvényen kívüliek” (ha ismernéd a listát, leesne az állad)” mega dógozó aki elengedte a hivatalban vanámmég, a jegyzőt sem az imri kűdte el. Ugyanannyit megelengedett, hamarosan jön a lista a médiába, figyejjé csak érdekes híreket fogsz hallani. “-ebben a sz@r helyzetben 2 év alatt visszafizetett közel 800.000.000,- ft adósságot” sorojad má a hazugságokat, papírra vazze, mind a nyócat, eggyel kevesebbel mánemér. hazúgsággyáras pikaselvtárs, horngyuszi képe megvanmég? “- nem állt bele abba, hogy a Siklósi Vízművek helyett egy Siófoki cég kezelje a térség édesvíz bázisát, hálózatát, szennyvíz és csatorna kezelését, helyette Harkányi székhelyre hozta a volt céget” meg eladta a siófokinak a megvett részletet, olvass már jegyzőkönyvet vazze. “- pi@.án rúgta a fürdőigazgatót aki csak kárt okozott a Fürdőnek és Harkánynak (ja, az egyik testületi tag egyik felfedezettje, ő hozta ide több 100 km-ről. Ja, Imri egyik bűne, hogy Siklósi (5 km))” helyette hozott vagy ötöt, bukott,menesztett Farkas Tibort. dejócsapat. “- Elfogadott tárgyaló partnere a bankoknak” jegyzőkönyvek szigórúan, nemezvanbenne vazze. “- lojális, mértéktartó, szerény, és nem utolsó sorban okos (ezek nem bűnök, hanem erények ! Ellenfelei a szerénységét pl. gyengeségnek állítják be))” kihez siklóshoz? hányszo ette ebégyét hariba a kétévalatt vazze? “Közelről ismerem kb. 15 éve:)” Jókat szoktatok inni a Kalmár pincébe, ezazigazipogi, ugyanaz mint a Bédy, neki legalább saját korcsmája volt.

    “Aztán vesd össze a kettőt és dönts belátásod szerint március 10-én. Csak azt NE HAGYD, hogy addig kimossák az agyadat.” nemhagyom. “üdv: pika”

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pikának a hazúgsággyárosnak (213.181.196.83)
    2013. január 20. vasárnap 19:39

  72. aztaqrva!

    hamánevednincshogyeszólítsalak?

    Stílusod után szabadon:)

    Csak “akárki” kedvéért, holnap válaszolok Neked, ígérem. Mivel Neki is ígértem. Ez a fontosabb.

    Ehhez most már fáradt vagyok.

    …b@…d a szemem is kifolyt, amíg elolvastalak. Nem lehetne egy kicsit “helyesírásilag” és “szövegkinézetileg” egy picit kímélni a szemüvegemet? Ha kérhetném.

    Talán még meg is érthetnélek. Ez így egy katyvasz volt, de majd holnap újra elolvasom és talán meg is értem. Addig is jó éjt, Kedves “pikának a hazúgsággyárosnak”

    Üdv: pika

    ui: Az ideiglenes neved utolsó szavában is 2 db. helyesírási hiba van:))) Nehéz lesz Veled, de egy próbát megér. Vagy mégsem? Olyan bizonytalan vagyok :))))

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 00:36

  73. Hajrá Pika!

    :)

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 00:43

  74. Kedves Anonyma! Te sem tudsz aludni? :)

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 00:46

  75. Szia!

    Nem…valahogy nem…:)

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 00:51

  76. Pika!

    Nem vagy regisztrálva a honfoglalón?Ha lennél,meghívnálak egy játékra…

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 00:54

  77. Bocs, de hülyeségek nem érdekelnek. Ilyenekre nekem nincs időm. A honfoglalók itt vannak. Bááár, itt is van némi hülyeség, és lám, erre van időm.:)

    De ne offoljuk a topicok.

    Más! Anonymus – Anonyma Dominus – Domina

    Szóval, azt levágtam, hogy nem az “alfahímek” falkáját gyarapítod. Viszont keveslem az aktivitásodat. Várunk a csapatban !!!

    üdv: pika

    ui: Családoddal együtt:)

    De tényleg ne offoljunk!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 01:04

  78. Bocs,de az nem hülyeség.Kikapcsol.Ismered egyáltalán? Mindegy.Nem az a lényeg.

    Jól vágtad le Anonymát…

    Kevesled az aktivitásom? Hm…:)

    Hol a csapat?

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 01:08

  79. Hát itt !

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 01:09

  80. Amúgy nem foglalnak hont…mert nem hagyjuk!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 01:09

  81. Ez az út a helyes.Ezen kell menni… Ha eddig nem vetted észre,hogy a csapatod tagja vagyok…az baj:(

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 01:10

  82. Figyu! Nekem nincsen csapatom. Én is egy csapathoz tartozom. Ugyanúgy mint a Baksai. …csak Ő a rossz oldalra állt, igaz az “erő vele van”, (egyenlőre) viszont “…az igazság odaát” ha már a Filmeknél maradunk. :)

    Sz’tem ezt nem mindenki fogja érteni. Na mindegy.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 1

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 01:22

  83. Érti ezt Mindenki,csak nem fogja fel.Én az igazság és a változtatás(!!!)oldalán állok. Egy 35 éves,elméleti és gyakorlati tapasztalatok nélküli ember,hogy akar vezetni???

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 1

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 01:26

  84. Az elmúlt 2 év jó volt.Ne hagyjuk,hogy ismét kísértsen a múlt.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 1

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 01:27

  85. Drága Pika!

    Jó éjt…azt hiszem lefekszem.

    Folyt.köv.

    Jó éjt Neked is!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 01:35

  86. Ezt nekem magyarázod Drága?

    13-al feljebb magyarázd a “nevetsemtudottválasztanifickónak” Ezzel segíts nekem/Nekünk.

    Holnap (illetve, ma)könnyebb lesz a dolgom. És lehet, hogy meggyőzőbb vagy mint én. :) Hajrá!

    ui: ha nem megyünk át privibe, ki fognak innen b@..ni minket az offért.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 01:43

  87. Átmennék én privátba,csak innen hogy?

    Olyan emberekkel miért foglalkozol,akik még egy mondatot sem tudnak normálisan leírni??Kár az időt pocsékolni Rájuk.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 01:48

  88. Olyan emberekkel miért foglalkozol,akik még egy mondatot sem tudnak normálisan leírni??Kár az időt pocsékolni Rájuk.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 01:48

  89. Ezt érdekesen dupláztam…ideje nyugovóra térnem:)

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 01:49

  90. “B@…meg! B@…meg ! B@…meg!” (Antonio Banderas után szabadon a “Bérgyilkosok” c. filmből)

    Mi ez a “Drágázás” itten? Még csőbe akarnak húzni, vagy mi a f@…m ???

    Na, nézek a zombi filmet, hátha megnyugszom.

    üdv, és jó éjt Mindenkinek :

    pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 01:58

  91. Azt írtam valamelyik nap,egy énem van.Ez most sem változott.Hajlandó vagyok felfedni a kilétem. Üldözési mániád lehet.

    Hát jó éjt Neked.Én tuti már nem alszom.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 02:05

  92. pika (195.184.21.92) 2013. január 20. vasárnap 18:59

    Megent kapkodol, Drága Barétom, nem hinném, hogy az bármit is előbbre vinne ha “negatív” listával hadonászna az ember, bizonyára te ígyen akarol kampányolni. Szerintem sokkal többre mennénk, ha a mi választottunk erényeivel szereznénk szavazatokat. A folyamatos “negatív”ság a végén egy ostoba “háborúba” sodorná a választókat, gondolod akarják ők ezt? Szerintem nem! Sanyinak is megvannak a szavazóik, Tamásnak is, tudod ők a mindennapokban egymásra vannak utalva, érdemes őket a választás kampányidőszakában egymás torkának ugrasztani? A “tegnap” már történelem, változtatni nem bírunk rajta, a holnap az amit meg kell tervezni, ebben a tervezésben egész Harkányra van szükség!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 21. hétfő 06:05

  93. Jó reggelt Mindenkinek!

    Pika! A net egy érdekes dolog.Mindenki álarc mögött van. Soha senki nem mondta rám,hogy hiteltelen lennék,aljas és csőbe húzom. Keresd a megoldást,hogy a szemedbe tudjak nézni.

    Üdvözletem!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (195.228.192.122)
    2013. január 21. hétfő 06:22

  94. Anonyma (195.228.192.122) 2013. január 21. hétfő 06:22

    Ha elfogadol tőlem egy jó tanácsot, nem biztos, hogy hasznos felfedned magad, így “Anonyma”ként szívesen elkvaterkázgat minden jószándéQ kommentelő véled, nem biztos, hogy számodra jól jönne egy “coming out”, rég tudjuk, hogy hölgy vagy, maradj titkozatos. A sejtetés néha többet ér, mint ha “mindent” megmutatnál. Ettől függetlenül nagyjából be tudjuk egymást azonosítani, de amíg nem kezdődik aljas mocskolódás nem sok jelentőségét látom a nyilvános nick-neveknek.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 21. hétfő 10:00

  95. pika (195.184.21.92) 2013. január 21. hétfő 01:58

    Azért még annyira nem rossz a helyzet, hogy zombis film adjon nyugodalmat neked!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 21. hétfő 10:02

  96. Szép napot Hordórólszólok!

    Te tudod,nem vitázom.Ha a véleményem vállalom,miért kell álarc mögé bújnom?Szólásszabadság van. Egy régebbi beszélgetésünk kapcsán Te is felvetetted nekem.Akkor miért kellett volna tudnunk,ki ki? Vagy most más a helyzet???Ha más,mitől más? Szerintem fogalmad sincs én ki vagyok,nekem sem Te ki vagy. Talán jelen esetben tényleg nem számít. Lehet az állunk leesne…

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 21. hétfő 10:32

  97. Amúgy köszönöm a jó tanácsot.Ami fontos őszintének gondolom.

    Üdvözletem!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 21. hétfő 10:32

  98. Kedves “akárki”!

    akárki (79.141.173.86) 2013. január 18. péntek 12:57

    Megjött a második lista, tőled lefelé a 10. kommentben. A beíró az én listámra válaszolva pontról-pontra igyekszik azt cáfolni.

    Neked csak annyi a dolgod, hogy elolvasod, értelmezed, (előre szólok, egyik sem lesz könnyű:)) és eldöntöd melyikünk írt számodra elfogadhatóbb dolgokat, melyikünk tudott Téged jobban meggyőzni az Imri mellett, vagy ellen.

    Persze ez csak egy kis szelet az egész történetből, ennek alapján nem kell mindjárt beállni az egyik-vagy másik személy mögé. Ez hiba is volna. Tájékozódj, olvasgass másoktól is, beszélgess emberekkel, járj nyitott szemmel. A szavazásig még van időd bőven. Ha így teszel, meglásd addigra kialakul a saját véleményed, és helyesen tudsz dönteni. Egy dologra azonban figyelj. Olvasgass a beírók sorai között is. Ne hagyd, hogy a “sok bába között elvesszen a gyerek”.

    Harkány jövője (2014 után is) a Te kezedben is ott van.

    Jó olvasgatást és sok sikert a döntésedhez.

    üdv: pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 10:34

  99. pikának a hazúgsággyárosnak (213.181.196.83) 2013. január 20. vasárnap 19:39

    Kedves “hamánickevedsincshogyeszólítsalak” Barátom!

    Így frissen ébredve, kávézás után, akkor fussunk neki még egyszer. Megpróbálok válaszolni az állításaidra. (Idézőjelben amit Te írtál)

    “elővásárlási jog lemondása 2012 decemberében, adóelengedések, ingyenmutyi a benzinkút melletti főddel, etc.”

    Hiába van Neked elővásárlási jogod, ha nincs pénzed, vagy ha van, nem akarod megvenni az eladás tárgyát. A Gépállomásnak csak egy részét vette meg valaki. (Ez a valaki biztosan nem a Bucsek, de ez más tészta)

    Ettől még maradt ott tulajdona az Önkormányzatnak És most kapaszkodj: megmaradt az elővásárlási joga is!

    Adót engedett el? Éppen, hogy inkaszókkal adókat szedett be. Nem is keveset. Te annyira butának tartod az Imrit, hogy választások előtt, belemenne egy kétes kimenetelű, veszteséges üzletbe, ingyenmutyiba, amikor máskor sem tette és éppen ezzel volt az egyik legfőbb baja a leköszönő uraknak?

    “kérdezzmámeg a szomszédokat, nemesztmongyák.”

    Megkérdeztem, ezt mondják:)

    “a fürdőre már nem volt időm – nyilatkozta, tán neked a honlapra, nememlékszemáreá? Mitől nem volt ideje, sok volt a tenisz a jegyzővel.”

    Persze hogy volt. Csak későn tudta meglépni mert ebben is gátolta a testület. Amint lehetősége volt gyakorolni a tulajdonosi jogokat, azonnal, 5 perc alatt pi@…n rúgta az igazgatót és még az épületből is kitiltotta. Előbb miért nem tette? Erről kérdezd a volt képviselőket.

    Átvilágíttatta az Fürdőt? Hát persze. Sokaknak ez sem tetszett. Folyamatosan bírálta az akkori Igazgató ténykedését? Hát persze. Le akarta váltani? Igen. Meggátolta ebben a testület? Hát persze. Ha emlékszel, legutóbb a közmeghallgatáson, ami egyben testületi ülés is volt. Átvállalta a Fürdő adósságának egy részét és ki is fizette azt? Igen. Nejlon szatyorban hordta ki onnan a pénzt NEM!

    Talán az is baj, hogy teniszezett a Jegyzővel?

    “Mongyá má egyet, papír nélküliek a hivatalba a mai napig, adóelengedések, repikiadásokka M. sofőrnekk, hivatali vircsaft a thermálba, xavinba (ja a park adózottmánekedvmit a borok után?)”

    Bocs, de az elő mondatodat nem tudom értelmezni. Figyeld majd a híreket. Tudod, a polginak muszáj repizni. Ám, ehhez a Bédy értett igazán. Pont azokon a helyeken, amiket Te is írtál. Aztán meg a Füge milliós számláit ki is fizette annak módja szerint. 15 ezer egy üveg borért Ecsém. És elfogyott pár tucat, meg az ajándék palackok hazára. A Te pénzedből is. Volt ám ott minden. Még egy taxit is telefostak. (szegény sofőr) És amiről nem is tudunk! A két búsznyi küldöttségek a Testvérvárosi látogatásokon, külföldön. Mert van ám abból is vagy kilenc Harkánynak. Na, az kilenc út oda és kilenc ide. Ott kell ám a repi. Imri hányszor is volt ilyenen? Ennél a gondolat menetednél nem a Bédy jutott eszedbe?

    Nem hinném, hogy az Imrit láttad volna ilyen tivornyákon, főleg nem a Xavinban. Mióta nem a Bédy a polgi, nyüszít is a Füge.

    Bocs de a zárójeles mondatodat sem tudom értelmezni. Ha segítenél?

    “mega dógozó aki elengedte a hivatalban vanámmég, a jegyzőt sem az imri kűdte el. Ugyanannyit megelengedett, hamarosan jön a lista a médiába, figyejjé csak érdekes híreket fogsz hallani.”

    Na, az érdekes lenne, ha egy hivatali ügyintéző csak úgy elengedné a gépjármű adót, vagy az iparűzési adót. A közter.felügyelőség az más kérdés. Ebben is éppen gyökeresen változtatott az Imri. Ez is a bűne volt. Voltak ilyen elengedések abban igazad van, de sajnos megint tévedtél jó pár évet. Ezért is keletkezett pár száz milla (talán 700) kintlévőség amit megint csak az Imri szedett be.

    Nézd meg a Hivatalban a kifüggesztett nyilvános Hirdetményeket. Ügyeim intézése közben míg várakozok, szoktam olvasgatni és jókat derülni.

    Te tudod a Jegyzőnek ki a munkáltatója? Na, az felmondhat neki bármikor. …hogy nem az Imri küldte el? Hát persze, mert akkor végkielégítés járt volna neki. Szépen megkérte, hogy közös megegyezéssel húzzon el. Az meg szépen elhúzott.

    “sorojad má a hazugságokat, papírra vazze, mind a nyócat, eggyel kevesebbel mánemér. hazúgsággyáras pikaselvtárs, horngyuszi képe megvanmég?”

    Itt nem én ferdítek Ecsém. Miért is pont nyolcat? Papírra, vagy papírral, mert ez sem mindegy ám? Még ebbe is belekötnél. horgyuszi? Ki is volt az a fickó? Ja, már emlékszem. Róla nem volt képem, de egyszer egy Lenin képre szert tudtam tenni. Jó üzlet volt.:)) Kb. egy havi keresetedért adtam el a pécsi vásárban:)

    Kedves Barátom!

    Most be kell fejeznem, mert elég hosszú leszel és tényleg kifolyik a szemem míg téged olvasgatlak. Írj már kicsit kulturáltabb szövegképpel. A helyesírással ne vesződj, azokat átugrom. “Mret a mgyar ynevl rédekessegé hoyg zte si eludtja ovlassin aik dut’:)

    Üdv: pika

    ui: Később folytatom, ne menj messzire

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 11:44

  100. Anonyma (178.210.240.165) 2013. január 21. hétfő 10:32

    Kb. beazonosítható, hogy ki-ki. Mint mondottam eljön annak is az ideje, hogy személyesen beszélgessünk, most még erre várni kell.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 21. hétfő 12:26

  101. pika (195.184.21.92) 2013. január 21. hétfő 11:44

    Azért te sem tudsz mindent, ill. rosszul! mert én úgy tudom, Bédy a saját autójával járta általában a tesvír városokat. Hova ment két busz? A pógi repijébe ne menjünk bele mert az megent meddő vitára ad okot. “Imri hányszor is volt ilyenen?” nem tartja a kapcsolatot a tesvírekkel? Esztet nem is bírtam tudni, hogy te miket ki nem fecsgel! Különben úgy ahogy van ez meddő vita!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 21. hétfő 12:46

  102. Mekkora autója volt, hogy belefértek vagy 20-an? Aztán meg 3 napos részegség közben/után még volánhoz is ült?

    Tényleg meddő vita, de lehet, hogy tévesen címezted. Talán “nicknevesincs” barátunknak kellett volna.

    Azért a két pógi repi szokásait és az elköltött pénzeket egymás mellé lehet ám állítani.

    Én csak az engem cáfolni próbáló fickónak igyekszem válaszolni, mert nem tűröm a hülyeségeket. …és próbálok segíteni “akárkinek”.

    üdv:pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 12:56

  103. Szia Pika!

    Komolyan gondoltad,amit este írtál?

    Üdv:Anonyma

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 21. hétfő 12:59

  104. pika (195.184.21.92) 2013. január 21. hétfő 12:56

    “Mekkora autója volt, hogy belefértek vagy 20-an? Aztán meg 3 napos részegség közben/után még volánhoz is ült?”

    Valóban vágtattak két busszal tesvírvárosolni. Valmillen gasztronómiai napokat tartottak ottan, meg itten. A hivatal adta a buszokat, az ottaniak fedezték az ellátást, mikor ők jöttek, akkor itten a helyi vendéglátósok állták a cehhet! Ez lenne a lényege az igazi tesvírkapcsolatoknak! Nincs ezzel baj! Hogy ki mikor vezetett piásan? menjünk bele? szerintem ne, ez legyen mindenkinek az ű baja! Na ezért mondom ne tegyünk ki senkit parttalan vitának, mert jön a “lépcső-effektus” és a végén a “ki, hol hányszor fingott” helyzetbe kerülünk, ennél azért sokkal magasabb a nívó………még………..talán.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 21. hétfő 13:12

  105. Kedves Pika és a többiek! Elolvastam a listákat. Érdekesek és biztos mind a kettőben van igazság itt-ott. De akkor azért megemlítenék néhány dolgot a felvetett “tények” közül amikről én hallottam másoktól személyes beszélgetések folyamán(Pika írása és a másik hozzászóló írásai alapján haladva)

    *- nem hagyta tovább garázdálkodni mutyizni, saját pecsenyéket sütögetni a volt testületi tagoknak és másoknak sem.*- TÉMA 1

    Tudomásom szerint olyannyira nem hagyta, hogy mégis. A megválasztása után nála járt harkányi vállalkozó mesélte nekem, hogy hogyan fogadta őt illetve mivel. A vállalkozó azért ment hozzá, hogy beszélgessen a turizmusról és a fürdőről, hogy hogyan lehetne megállítani a vendégcsökkenést. Erre pedig annyit válaszolt, hogy a: “fürdő ügyét a Dömééknek adtam, ők kérték- velük kell beszélni, ha akarsz valamit”. Majd pedig 2 héttel később másik körökből annyit hallottam vissza, hogy xy vállalkozó mit képzelt, hogy elment hozzá. Neki nincsen szüksége tanácsra. Ő tudja magától is, hogy hogyan kell megoldani a problémákat. Ez így elég furcsa, nem?

    *Adót engedett el? Éppen, hogy inkaszókkal adókat szedett be.*- TÉMA 2

    Nem tudom, hogy neki köszönhető-e az adók beszedése vagy nem. Viszont két véleményem van a dologról: – egyrészt mindenki fizesse be az adóját becsületesen, ebben nem lehet vitázni. - másrészt viszont nem kéne emelni az adókat (amiket megtett), mert nem ez a megfelelő út. A mégjobban megsarcolt vállalkozó még kevesebbet tud költeni a fejlődésre és így évről évre a megemelt adója is egyre csak fogyni fog egészen odáig amíg teljesen tönkre nem megy! -harmadrészt: az én általam befizetett adóból nem kéne a TDM-et pénzelni. Azokat akik 2 év alatt csak azt tudták felmutatni, hogy hogyan képesek 100 milliókat elkölteni, eredmény pedig nincs. Ezt a pénzköltést (a jegyzőkönyvek alapján) Imri Sándor is támogatta persze a képviselőkkel együtt. Ahogy a Pécsen már leszerepelt TDM vezető Harkányba hozását is, mert a “Tiffán” megkérte rá-állítólag.

    *- élvezi a Harkányi térség polgármestereinek bizalmát (legalább is a többségét)* – TÉMA 3

    Én hallottam személyesen egy környékbeli polgármestert (nem a siklósit). Azt mondta, hogy: – idézem- “ez az ember az alapvető pénzügyi dolgokkal nincs tisztában, hogy lehetett ezt megválasztani” – illetve nehezményezte az iskola-társulás megoldását- például, hogy miért enged el egy csomó pénzt néhány önkormányzatnak, mikor nekik nem engedett el semmit se, pedig ő mindig határidőre rendezte a saját gyerekeik utáni befizetéseket.

    * fürdő ügye- igazgató…stb..stb..* – TÉMA 4

    Már írtam feljebb erről is valamit, illetve annak idején a jegyzőkönyvek szerint ő is megszavazta a képviselők jelöltjét a feladatra. Sőt, egészen odáig nem is volt vele baja, amíg az új fürdővezér meg nem kérte, hogy tegyen már vissza egy kis pénzt abból az x-száz millából ami az önkormányzatnál van és egyébként a fürdőé lenne.

    Az összes átvilágításról az a véleményem, hogy túl drágán történtek egy FIDESZ közeli céggel, úgy hogy a papírokat kihordták az önkormányzattól. És Imri Sándor ezt is hagyta!

    És még két dolog: Egyrészt támogatta a György Zoli-féle konstrukciót amire minden értelmiségi megmondta, hogy csupán arra jó, hogy ingyen legyen az aquaplusnak 25 százaléka a fürdőben és úgy nézzen ki mintha történt volna valami.

    Ami a fürdő ügyével a leginkább az Imrinél felháborít(a volt képviselők se voltak mondjuk jobbak nála-úgy gondolom) az az amit a Mészáros Józseffel összehozott röplapjába állít: – és IDÉZEM- “Most a fürdő veszélyezteti az önkormányzat működését…?”- Hát ez a mondat engem FELHÁBORÍT!!! Mi egy kicsiny falu lennénk, ha nem lenne fürdőnk, huszad ennyiből gazdálkodó önkormányzatunk lenne. A fürdőnek köszönhetjük amink van. Ilyen mondatra még gondolni sem szabad egy felelős vezetőnek, nemhogy leiratni egy már sokszor leszerepelt bértollnokkal!

    *Talán az is baj, hogy teniszezett a Jegyzővel?* -TÉMA 4.2 (annyira nem lényeges, de mégis) Úgy hallottam munkaidőben tette amit tett. Ha munkaidőn kívül teniszezik az abszolút nem érdekel!

    *nekikezdett az elszámoltatásnak* – TÉMA 5

    Én úgy tudom, hogy most is pont annyi ember dolgozik az önkormányzatnál mint a Bédy idejében. Sőt, több lett a köztisztviselő állású (magyarul a magasabb bérért dolgozó) és még mindig van például x sofőr akik mellé még külön főnök is dukál. Tudtommal semmi sem változott ilyen téren!?

    *Repizés és egyebek* -TÉMA 6

    Egy polgármesternek igenis szerintem is kell a repi néha, DE ő a saját szemem láttára repizett a siklósi polgármesterrel és a György Zolival a Xavinban ami felettébb érdekes!!

    *A volt és a jelenlegi jegyző ügye* – TÉMA 7 Nevezzük a jegyzőség körül kialakult helyzetet egy óriási HIBÁNAK és viccnek. Már-már tragikomikus volt, ahogy a testület polgármesterestül próbált megszabadulni a volt jegyzőtől. Nagyon bénán csinálták: úgy, ahogy jogban jártas embereknek nem kellene! (nem csak az Imrit tartom hibásnak hanem a teljes testületet)

    Az új jegyző választás pedig megint egy óriási baki volt. Az első jegyzőt végzettség nélkül az Imri fogadtatta el, úgy, hogy lett volna harkányi jelölt végzettséggel. Mellékesen megjegyezném, hogy tudottammal a harkányi jelöltet a képviselők kérték meg, hogy pályázzon, és végül ők is leszavazták??

    Majd kis híján kálváriába torkollott a jegyzőügy mikor állást foglalt a kormányhivatal. Aztán gyorsan le lett cserélve egy kétes hírű másik jegyzőre az előző! Mi ez ha nem tragikomédia????????

    Maradjunk annyiban, hogy Harkány városnak nem volt jegyzője közel 6 hónapig! Erről vajon hány jogtudor tud??? Az akkori önkormányzati döntéseket ki írta alá? Ugyanis négy ember aláírásának kell minden jegyzőkönyvön szerepelnie: a polgármester a jegyző- aki nem volt (vagy aljegyző- aki szintén nem volt, vagy megbízott jegyző- aki szintén nem volt) és a két jegyzőkönyv hitelesítő. Mindenképpen érdekes ez, nem?

    *adósságvisszafizetés és bankokkal való viszony* – TÉMA 8

    Mindenkivel nem volt felhőtlen a viszonya, ugyanis én személyesen egy bankárt ismerek, aki szerint “egy pénzügyhöz nem értő és ígéreteit nem betartó ember”-ként jellemezte nekem. A többi bankkal nem tudom milyen viszonya volt.

    Az adósság rendezésével kapcsolatban biztosan ismerem az egyik fél véleményét: Nem fizetett ki semmilyen adósságot magától, minden amiről most úgy nyilatkozik, hogy milyen sok adósságot fizetett ki, azt valójában nem ő fizette ki önszántából, hanem leinkasszálták az önkormányzat számlájáról. Például a legutóbbi ügy: ZÁÉV Zrt. -peres ügy -A fürdő vezetése megállapodott a fizetésben -két nappal később a polgármester is megállapodott rosszabb feltételekkel - határidőig az önkormányzat nem fizetett - A ZÁÉV átadta behajtásra az ügyet - Az önkormányzat számlájáról 6 millióval többet inkasszáltak végül(6 millió forint a behajtás díja)

    Egyébként az, hogy kinek engedett el és mit pletyka szintű dolgokat nem tudom hova tenni. Szeretnék rá bizonyítékot látni. Meg a többi pletyka szintű dolgokra is!

    Egy valamit nem tudok: ha 100 százalékban igaz minden amiről tudok, akkor, hogy lehet olyan balga a nép hogy őt választotta polgármesternek és őket választotta képviselőnek??

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    akárki (84.19.169.164)
    2013. január 21. hétfő 13:21

  106. Anonyma! Mire is gondolsz? Sok mindent írtam tegnap este.

    Hordószónok! Melyik testvérvárosunkban volt kajanap a kilenc közül? …és minden évben? Persze, hogy az ottani költségeket Ők állták, az ittenieket meg mi. De vendégségbe nem illik ám üres kézzel menni:) Meg ha már olyan messze járunk, ugorjunk le a tengerre, -csak pár száz km- másik irányban pedig Spanyolba ugyanez.

    A többivel egyetértek.

    De ezt a repi kérdést kérlek magyarázd inkább a “nicknevsincsgyereknek” ne nekem.

    üdv: pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 13:23

  107. Pika! Erre!És az előzményeire…

    “B@…meg! B@…meg ! B@…meg!” (Antonio Banderas után szabadon a “Bérgyilkosok” c. filmből)

    Mi ez a “Drágázás” itten? Még csőbe akarnak húzni, vagy mi a f@…m ???

    Na, nézek a zombi filmet, hátha megnyugszom.

    üdv, és jó éjt Mindenkinek :

    pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 21. hétfő 13:27

  108. pika (195.184.21.92) 2013. január 21. hétfő 13:23

    A gasztronómiai napok Tusnádon voltak megrendezve! Hogy hányszor nem tudom, de ha érdekel utána nézek.

    Van nekünk a tengeren is tesvírvárosunk, ottan nem igen volt nagy ugribugri, inkább az oskola, a kézisek, meg az úszók meneteltek, de ez is helyén való! Spanyol út is vót? húúú baszod koma neked nagyon rosszak a súgóid, vagy én vagyok vak? na ezután is körülnézek oszt ha valamit megtudok mondom.

    Nem hiszem, hogy a repi téma lehet bárki részéről is. Na ugye itten minden finggal el kell majd számolni. Menetel a gyerök a feredővízzel!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 21. hétfő 13:32

  109. Csak irigykedik mert Ö a nagy pika nem mehetett repizni.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    nagylacii (81.182.6.246)
    2013. január 21. hétfő 20:23

  110. Lacka !

    Amíg nem voltál porondon, normális mederben folyt ám a beszélgetés. Mi van, megcsípett a “hülyekígyó” ??

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 22:13

  111. Hordószónoknak!

    “Spanyol út is vót? húúú baszod koma neked nagyon rosszak a súgóid, vagy én vagyok vak? na ezután is körülnézek oszt ha valamit megtudok mondom.”

    Ha már nekiállsz, néz utána a focimeccsnek is, ott Spanyolhonban ami volt. Nem a végeredményre gondoltam:)))

    De tudod mit? Hagyjuk már “Ibolykát pihenni”.

    Beszélgessünk inkább a jövőről, meg ami vár/várhat ránk. Az fontosabb. Ezt a Bucsek féle ügyet meg hagyjuk a következő testületre. Vizsgálják ki ők.

    Ha meg merik tenni.

    üdv: pika

    ui: ezt a “lacii” gyereket meg honnan szalasztottátok? Van még ilyen a tarsolyotokban? Maradjon is ott. Csak árt. Tényleg bölcsebbnek hittelek.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 22:43

  112. Lacka! “Csak irigykedik mert Ö a nagy pika nem mehetett repizni.”

    Sajnos egyszer volt részem egy ilyen repiben, bár ne lett volna.

    üdv: pika

    ui: Nem a “nagy pika” csak egyszerűen “pika” Maradjunk a pontosságnál !

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 22:47

  113. Anonyma (178.210.240.165) 2013. január 21. hétfő 13:27

    Kedves Anonyma!

    Nem akartalak megbántani. Ha így érezted, akkor bocs!

    üdv: pika

    ui: Viszont tetszik a megnövekedett aktivitásod:)

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 21. hétfő 22:58

  114. Szia Pika!

    Csak Önmagam adom. Megbántva éreztem magam.A gondolataim őszinték.Nem szeretem a tisztázatlan dolgokat.

    Szép estét!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (81.182.105.17)
    2013. január 21. hétfő 23:51

  115. sorry, most van miért. A tisztázatlan dolgokat én sem szeretem.

    Harmadszor már nem kérek bocsánatot.

    üdv: pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 1

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 22. kedd 00:42

  116. Pika!

    Csak óvatos voltál és megértem. Béke van,csak nem volt egyértelműsítve,elfogadtam elsőre is természetesen.

    Üdvözöllek!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Anonyma (178.210.240.165)
    2013. január 22. kedd 07:50

  117. pika (195.184.21.92) 2013. január 22. kedd 00:42

    “A tisztázatlan dolgokat én sem szeretem.”

    “Durdákot” ne is piálj!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 24. csütörtök 09:17

  118. Tisztelt Tiffán Zsolt, Tisztelt országgyűlési képviselő Úr!

    Én, mint konzervatív értékeket képviselő ember, megkérem arra, hogy ne lőjön több öngólt Magának! Ön a Dunántúli Naplóban publikált cikkében kijelenti, hogy tartós kiegyezésre törekszik a harkányi polgárokkal! Önnek a harkányi polgárokkal kiegyezésre kell törekednie! MIÉRT?! Harkány Önt nagy százalékkal Ország gyűlési képviselőnek választotta! Harkány pedig több mint 20 éve abszolút jobboldali értékeket képviselő település. Mégis kivel kéne Önnek ki egyeznie?! Ön egy sértett gőgős ember! Önnek a térségben egyetlen jelöltjét sem választották meg polgármesternek! Még a saját kisvárosában Villányban sem! Miért?! Tisztelt Országgyűlési képviselő Úr?! Ön Harkányban Bédy István 20 éve regnáló polgármestert képviselte, annak ellenére, hogy Bédy István 20 éve alatt ez a kis város közel 5 milliárd adósságot halmozott fel! Kérem Országgyűlési képviselő Urat, hogy ezt megmagyarázná?! A Harkányiak nem az Ön jelöltje mellett döntöttek! Ön több helyen “mattot” kapott a térségben, mert de a Fidesz és a konzervatív értékek nem! Ön mégis azt nyilatkozta, hogy Harkányban a Fidesz vereséget szenvedett, holott tudta, hogy ez nem így van! Csak Ön és az Ön jelöltje bukott meg tisztelt képviselő Úr! De Ön egy személyben nem a Fidesz!???? Az új polgármesterrel és képviselő testületével Ön már nem tudott és nem is akart párbeszédet folytatni! Ön ezt már az első napon kinyilvánította több száz harkányi előtt, szabad fordításban: Harkányban vereséget szenvedett a Fidesz, ettől a pillanattól intézze a dolgát Harkány ahogy tudja! Ennél Ön durvábban fogalmazott! Tisztelt Országgyűlési képviselő Úr szereptévesztésben van! Önnek nincsen joga ítéletet mondani egy település felett, /mert más polgármestert választott , mint az Ön jelöltje!/ Önnek kötelessége képviselnie, legjobb tudása, képessége és lehetősége szerint azokat a településeket akik Önt megválasztották Országgyűlési képviselőnek. Vagy Ön szerint a demokrácia 4 évente csak egy napig tart??? Ön két és fél év után ajánl a Harkányiaknak szövetséget! Miért?! Eddig nem a Harkányiak kérték Öntől, barátian, nyílt levélben, hivatalos levélben segítséget?!

    Ön válaszra sem méltatott senkit! Ön még soha nem állt ki Harkányért! Ön egy ember mellett állt ki, de akkor személyesen, /Harkányt fenyegetve/ az György Zoltán vállalkozó volt!!! Elképesztő!!! Mióta tartja kötelességének egy Országgyűlési képviselő, hogy vállalkozó mellett úgy álljon ki, hogy több száz ember előtt Harkánynak ultimátumot adjon! Ha a képviselő testület nem áll a sarkára, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. már egy szélhámos kezében van. Sajnos, akik ott voltak azok láthatták is, hogy a polgármester Úr a Harkányiakkal és a saját képviselő testületével szemben, a másik oldalon ül, Tiffán Zsolt, György Zoltán és ügyvédje társaságában! Sajnos polgármester Úr felemelt kézzel minden feltétel nélkül bele egyezett volna a Gyógyfürdő elkótyavetyélésbe, hogy ezáltal Tiffán Zsolt Országgyűlési Képviselő kegyét elnyerje! De ilyen elvtelenül? De hála Istennek, Tiffán Zsolt nem egyenlő a Fidesszel!

    Köszönettel: Egy objektív harkányi

    Jelentem (?)

    Thumb up 1 Thumb down 0

    Egy objektív harkányi (84.2.134.161)
    2013. január 24. csütörtök 15:57

  119. Egy objektív harkányi (84.2.134.161) 2013. január 24. csütörtök 15:57

    Alkalmat kerítünk bizonyos dolgok tisztázására, lenne nekem is pár “objektív” mondandóm, de nem kívánnám a “lépcső effektust” elindítani. Az viszont jó lenne ha alkalmat kerítenénk a felmerült kérdések tisztázására, de ha megengeded, térjünk erre vissza a választások után. Ok?

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 24. csütörtök 18:59

  120. Úgy látom,Zsarátnokon készítik a pecsenyéket.Kevés a fuvar M.L.?

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Arany Középút (195.184.22.228)
    2013. január 26. szombat 21:07

  121. Arany Középút (195.184.22.228) 2013. január 26. szombat 21:07

    A “látásod” sürgős “javításra” szorul, a nick neved meg egyenesen hazugság………….DDDDDDDDDDDDDDD…………….

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 27. vasárnap 05:42

  122. Egyes kommentelők fényezik a lemondott képviselőket, hogy megakadályozták a fürdő eladását.Ezzel szemben megakadályozták ,hogy Harkány hozzájusson a 2.5 milliárdos támogatáshoz. ( az eladásból származó 850 millió az önrészhez kellett volna.)Így összeadva :3350000 (cca 3.5 fél millió forint). Így már más a leányzó fekvése.Ellenben sürgősen találtak egy embert aki hónapokig hitegette orránál fogva vezette az “okos” képviselőket. Megjegyzem ,hogy az általa ígért összeg 1.3 milliárd és a cserébe kért 51% tulajdon sokkal rosszabb kondició a várost tekintve mint a György 35%-os tulajdona..Teljes jogú többségi tulajdont kapott volna.Erről érdekes módon nem beszél senki.Tehát a fürdő eladását nem akadályozták meg csak a saját emberüknek akarták eladni rosszabb feltételekkel.Nem rajtuk múlt, hogy nem valósult meg. Aki pedig György Zoltán igénytelenségéről beszél( aki csak kerítést akart festeni) ballagjon el Siklósra az új szállodába és nézze meg mit rittyentett oda ez az igénytelen ember. Utána kéretik nyilatkozni. Lehet hogy leseik az álluk. Persze a huhogók most azt mondják ,hogy ebből a pénzből akarta befejezni stb, stb. Mindenesetre Harkányba sehonnan nem érkezett pénz, és dörzsölhetjük a kezünket, hogy van saját fürdőnk. Csak fejlesztés nélkül lemaradunk mindenkitől. Bár az adósságkonszolidáció ( ha sikeres lesz )elindíthatja a várost az emelkedő pályára. Rettentően szurkolunk és szorítunk. Megvárjuk, addig maradunk……….

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 1

    Kótyavetye (85.66.39.46)
    2013. január 27. vasárnap 09:13

  123. Kótyavetye (85.66.39.46) 2013. január 27. vasárnap 09:13

    http://atlatszo.hu/2012/03/01/del-dunantuli-furdobirodalom-i-banki-erik-palyakepe/

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    olvass (31.46.149.249)
    2013. január 27. vasárnap 11:27

  124. Arany Középút (195.184.22.228) 2013. január 26. szombat 21:07

    “Úgy látom,Zsarátnokon készítik a pecsenyéket.Kevés a fuvar M.L.?”

    Drága “középút?” hogy arany-e………….na mindegy, nos, a zsarátnok arra is való, hogy a pecsenyét tegyük élvezhetővé. Aranyom, az én pecsenyém a tied mellett dolgoztatja a zsarátnokot! Már ha szeretnéd, hogy legyen “pecsenye”!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 27. vasárnap 12:17

  125. Kótyavetye (85.66.39.46) 2013. január 27. vasárnap 09:13

    Látom te még mindig nem érted a harkányi embereket! GyZ. lehet, ő a tutkó csávó Harkánynak, viszont így nem lehet kiállni, hogy “én adom a nyolcszáz valahány millert, oszt az lesz amit akarok! De mit is akart? A gyógyászat “erősítését” a “lotybákolók” kontójára. Ha itten aranyból medencét, gyémántból ablakot csinál a gyógyászatot nem bírhatta volna 10 százalékkal emelni. (Itt van a kórház, a fürdő gyógyászata a szállodák gyógyászatai. Ide most ATTRAKCIÓ kell, jöjjenek a “lotybákolók”! Siklóson van attrakciója, ugye nem gondoljuk komolyan, hogy konQrenciát csinál magának??!! Egyes szakértők azt mondják ha valahol van “vizividámpark” 100 km-es körzetben nem szabad még egyet készíteni! Hozzánk az orfűi van legközelebb, de nálunk itt a gyógyvíz, tehát ha lesz ATTRAKCIÓNK minden igény ki tudunk elégíteni. Zoltánnak, ha még Harkányban gondolkodik, figyelembe kell vennie ezen tényeket. Még is a legfontosabb, a harkányiakat meg kell hallgatnia, közös munkára kell őket hívni!! Csak így lehet eredményeket elérni, mert ha valaki úgy érzi mindent át tud verni, az Qrva nagyot téved, iszonyatos büntetés lenne a vége!!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 27. vasárnap 12:40

  126. Hordórólszólok (195.184.2.40) 2013. január 27. vasárnap 12:40

    Ha rajtam múlna, minden a fürdő tulajdonjogát érintő kérdésben megszavaztatnám a harkányiakat!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 27. vasárnap 13:00

  127. Harkányban megcsontosodott, megrögzött elmélet:” a fürdőt nem adjuk ” Okos kompromisszumokkal,jó értékesítéssel sokkal jobban járhatnánk mint a tulajdonlással.( főleg ha veszteséget hoz ).Választást lehet ezzel a filozófiával nyerni ( lásd Bédy Pista )de a városnak nem biztos , hogy ez az eminens érdek.Az országos példák gyönyörűen igazolják amit most leírtam.Hévíz és Hajdúszoboszló állami tulajdonban van, éppen ezért az állam teletömi pályázati pénzekkel. Az önkormányzati netán maszek fürdők meg kínlódjanak A különbséget Harkánnyal szemben zongorázni lehetne… Ha a fürdő gyönyörű, ömlik a nép jól jár a szállodás, a vendéglős a szobakiadó, a pincér a szakács, a suszter a fodrász. Lenne munka nem kellene elzarándokolni a fiataloknak. A válság Hévízen is válság mégis boldogulnak.Sok évvel ezelőtt ( talán 8-9 éve )ilyen gondolkodás miatt már elbuktunk egy nagy fejlődéssel kecsegtető un. Demján programot.Hol lehetnénk már azóta??????( pár köbméter melegvízen múllott ) Az önkormányzat pedig a fürdőre kivetett adókból csínosíthatná a város tereit utcáit.Így érne össze az érdekközösség, érdekazonosság

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Demján (85.66.39.46)
    2013. január 28. hétfő 08:44

  128. Demján (85.66.39.46) 2013. január 28. hétfő 08:44

    “Sok évvel ezelőtt ( talán 8-9 éve )ilyen gondolkodás miatt már elbuktunk egy nagy fejlődéssel kecsegtető un. Demján programot.Hol lehetnénk már azóta??????( pár köbméter melegvízen múllott )”

    Arra a “pjojetje” gondolol ami a siklósi konferencia központot takarta? Szal. Harkány adta volna a gyógyvizet oszt Siklóson meg hávájoztak volna a konferenciások. Akkor asztat mondottam a mi Pestánknak, hogy bele kell menni! persze csak olyan feltétellel, ha a “pjojekt” keretén belül várat építenek Harkányba!

    Úgy látom igen erősen lobbyznak nem harkányiak is a választás kimenetele érdekében. Pedig a harkányi embör szívében ott delejeződik a feredő tulajdonának “csakrája”. Persze jelen helyzet alkalmas, hogy feledjük a fentieket és alkalmas is a helyzet, hogy a mi Pestánkat tegyük nyilaink célpontjává, nade kedves barétaim, nem volt az oly rég mikor a Baranyásóval szemben lévő kerítés nagy kihívást jelentett a felháborodottaknak, hogy egynémely feredői alkalmazottat “számonkérjenek” miért is hoznak olyan intézkadéseket, amely a camping elhagyására ösztökélte a ma már csak hírből ösmert “unsere Gäste”- eket. Miért van az, hogy a “messziről” (van az legalább 5 Km) jöttek azt sugallják, hogy nem baj az ha nem Harkány a tulaj? tán kiskorúsítanának minket? Vagy micsoda sunyiság elhallgatni, hogy mi az államtól megkaptuk 100%-ban a feredőt? A Hornéek visszavettek 50 procenetot, egyesek örömére……..DDDDDDDDDDDDD…………nagy öröm……..a megye egyszercsak meghírelte az ő tulajdonát, amit mi megvettünk, meg kellett venni!!Ezt akartuk! Mi harkányiak majd eldöntjük mit is fogunk tenni!! Tisztelettel megkérném a szomszédi segítőket ha esetleg nem találják azt a seprőt amely a saját házuk táját tartaná rendben, kapnak majd tőlünk, vagy ha a területet nem találják ahol a fenti alkalmatossággal tevékenykedhetnének ajánlom esetleg a Várban hiányzó pár “fillér” összesepergetését. Van még pár terület a munkára, munkára fel!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. január 28. hétfő 09:40

  129. Mondom én, hogy vergődsz!

    Csak nyugalom, és meglásd meglesz a gyümölcs. … ja, hogy nem sárga és nem narancs ízű?

    A többit a nép eldönti:))) Ha nem március 10-én, akkor majd 2014. idusán.

    Addig is önmérsékletet és kulturált viselkedést. Itt, és máshol is tesókám!

    üdv: a te pikád

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 29. kedd 22:30

  130. Hordórólszólok (195.184.2.40) 2013. január 29. kedd 12:34

    “Nagyon régen a Tatás barátomék ott laktak a “fő” utcán és az akkor még a keskeny út mellett lévő igen mély árokba hasalva lestük az autókat. Ősszel szedtük mi is a “bocikat” így hívtuk a burkából kipotyogó gesztenyét. A “Nemzetivel” szemben Sánta bá -a későbbi mozis- kézzel pumpált benzinkútból árulta az “illatos” piros benzint. ….és a Pécsi bácsi az öreg “csoszogi” suszte issza……. kavicsos volt a medence alja, Jenő bá. a Kótány még nem portáskodott a strand kerítése mellett a “gombába” mérte a bambit. A Vejbli fagyis 50 fillérért adott egy gombócot, a tölcsér ingyen volt. Klottgatyában szedtük az ürülő medencékből a “bélást”, 1,20 volt a tejfölös lángos. Vaszilíj meg a Vinnyás, meg a Bari Joci, meg a Szép Ferike Beatlest pengettek. Danada Magadi néni a későbbi mozipénztáros, meg a “Tej-büfé” udvarában tartotta kordában a rakoncátlan “csikókat”. Azok a mogyorófák még mindig megvannak a strand területén.”

    Csak, hogy itt is olvassák:

    Szerinted ez ki a f@..szt érdekel ez már?

    Ezt írd azoknak akik kint vannak külhonban.

    (viktorod elmondta, hogy majd haza jönnek, ha meg nem majd jól megadóztatjuk Őket.)

    Én is tudok itt írni 50 filléres fagyiról, meg 1,50 forintos lángosról, ja a banbiról is. Ettem, ittam én is. …ja, hozzuk vissza a Hajdú dokit is. Emlékszel, sorban álltunk előtte a szuriért… melyikért is? Szegény, isten nyugosztalja.

    … ja, beszélgethetünk a “micsku”-ról is. Szerinted ez a Harkány?

    Szánalmas vergődés tesó!

    üdv: pika (mondom: pika és nem PiQ)

    ui: Ugye, nem tudod mit írogatsz? Ha nem váltasz stílust, kikopsz innen tesó. Ugye ezt Te sem akarod ? Színes figura voltál a palettán. Kár volna érted, mert még okos is voltál. (legalább is néha)

    na csá!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 29. kedd 22:46

  131. Értemén. De hogy vágtak vissza? Pika, Hordó! Elvárja valaki tőletek, hogy ennyire rá akarjátok erőltetni a véleményeteket másokra? Hordó bő szavakkal hangoztatja, de Pika, te miért erőlteted ennyire? A véleményedet megértettük, nem kell mindenre kontrázni. Már egy ideje olyan vagy, mint a Jobbik.

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    polgár (46.107.93.25)
    2013. január 30. szerda 18:03

  132. Kedves Polgár !

    Olvastál Te olyat tőlem, hogy “…szavazzanak az Imrire?”

    Nem valószínű. Egyszerűen csak elferdített tényeket, valótlan állításokat, csúsztatásokat igyekszek cáfolni, más megközelítésből is láttatni az eseményeket. És tudod miért? Mert csúnya dolog olyat tényként közölni, aminek semmi köze az igazsághoz és a valósághoz. Aztán pedig felveszem a kesztyűt a negatív kampányt folytatók ellen, mert ennél mocskosabb dolog nincs a világon. (persze van, de az más kategória)

    Aztán meg igyekszem megvédeni Harkányt, mert amit itt írogatnak azt olvassák ám országban-világban. …é még azok is elhiszik, akik itt élnek, és tudniuk kellene, hogy sok minden nem úgy van, nem úgy történt, ahogy egesek azt közvetítik felém, feléd és mindenki felé.

    Ez csak nem baj? Lehet, hogy néha erősebb a stílusom, de ha visszaolvasol “Amilyen az adjonisten, olyan a …”

    Ha nem tetszenek az írásaim, ugorj át. Nem sértődöm meg.

    Szép napot Neked!

    üdv: pika

    ui: Mi az a Jobbik?

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. január 31. csütörtök 10:01

  133. Kedves Pika!

    Nem tárgyi bizonyítékot akarok ellened felvonultatni (így hívtátok, nem?), hanem rámutatni arra hogy te generálod a vitákat, kontrázol mindenre, manipulatív féligazságokat szajkózol erősen sugallva ami ellen tiltakozol. Egyoldalú, unalmas, indok nélküli, hamis tények, amit veled is csak elhitettek, mert sokszor még csak fogalmad sincs miről van szó, csak a felszínt egyszerűsíted le, téve ezzel elferdített valósággá sokmindent. Ki kérte, hogy védj …bárMit… is? Vagy önjelölt jótevőként teszed? Jelentkezzen, aki kér belőled!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    polgár (78.92.206.147)
    2013. január 31. csütörtök 22:09

  134. polgár (78.92.206.147) 2013. január 31. csütörtök 22:09

    Szépjóreggelt!

    Hmmm …

    Eddig azt hittem, hogy egy fórumoldal -mint ez is- azért van, hogy ott véleményt cserélhessünk, egy adott témához hozzászólva érveljünk, az érvek mellett vagy ellene szólhassunk. Ha úgy tetszik, még vitatkozzunk is. Gondolkodjunk, és a gondolatainkat megosszuk másokkal. Fogadjuk el ha tévedünk, és leírhassuk, ha mások tévednek. Lehessünk kritikusak, de gyakoroljunk Önkritikát is.

    Főleg igaz ez olyan időszakban, mint ez a mostani és olyan témákban, amik mostanában itt szerepelnek.

    Abban igazad van, hogy ezt lehet tenni kulturáltan-, és kevésbé kulturáltan is. Cinikusan és barátságosan, okosan és bután. Szóval jól, vagy rosszul.

    Azt pedig, hogy ezt ki, hogyan teszi döntsék el a hozzászólók, vagy a “csak olvasgatók”. Te úgy érzed, ahogy írtad. Szíved joga. Más pedig máshogyan érzi -legfeljebb nem írja le. Az meg az Ő dolga.

    Vagy tévedtem? … és ebben a fene nagy “demokáréban” csak egy vélemény lehet ??? … és azt kell elfogadni ha tetszik, ha nem ??? … nem lehet elmondani saját álláspontodat, gondolataidat, vagy ha megteszed jön a “nagyfeketeautó” ???

    Persze ez is lehet egy verzió, de fene nagy a baj, ha ez így van, vagy valakik így hiszik.

    Nem muszáj egyetérteni a másként gondolkodókkal és nem muszáj elolvasni sem az írását/írásait. Ha nem értesz valakivel egyet, lehet érvelni, vitatkozni, vagy lapozni.

    Ezt teszem én is. Senki nem kért fel semmire, nem szeretnék fan’klubot magamnak nyitni, vagy a “jótevő” szerepében tetszelegni. Próbálom egyszerűvé tenni a bonyolultat és a “felszín alá is láttatni”. Mit is ferdítettem el? Szívesen várom Tőled.

    Olvasgatok, -amit látod Téged is- gondolkodom, és le is írom, amit gondolok. Ugye még szabad ?

    Kellemes napot Neked !

    üdv: pika

    ui: Hidd el, szívesebben beszélgetnék, érvelgetnék azokkal/azoknak akik nevét már tudjuk, de mint látjuk elérhetetlenek. Az fontosabb és hasznosabb volna, mint itt Veled ilyen dolgokról véleményt cserélni, de úgy látom ezt is muszáj. Kár !

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. február 1. péntek 08:37

  135. Másik topicon íródott, de “Anya” utólagos engedelmével áthozom ide is, hátha itt többen olvasnak a közeljövőben. (idézőjelben az áthozott anyag”

    egy anya (195.184.21.60) 2013. január 30. szerda 08:38

    “Szép napot mindenkinek! Nekem van egy olyan kérdésem és egyben kérésem, hogy mivel a FIDESZ jelölteket már ismerjük és kaptak is szépen kritikát jót és rosszat is, írjon már valaki arról is, hogy kik azok akik még indulnak a választáson. :-)

    pika (195.184.21.92) 2013. február 1. péntek 19:02

    Kedves Anya !

    Türelmetlenül várom én is a listán szereplő személyek bemutatkozását. Persze a többiekét is.

    Mondom én, hogy még nem készült el a beszédük. Figyeld csak meg, hogy ki az aki felolvasó lesz, és ki az aki a választók szemébe nézve mondja el az elképzeléseit, hitvallását, akkor amikor oda kell ülni / állni a választóik elé.

    Érdekes egy esemény lesz, az biztos. Tovább színesíti majd Harkány szürke hétköznapjait.

    Pedig, -ha elfogadnak egy tanácsot- már most elkezdenének fórumozni a néppel, talán még jó tanácsot is kaphatnának, ötletet is meríthetnének egy frappáns bemutatkozáshoz.

    Ja, hogy midig az utolsónak szóló szavait jegyzik meg a népek, és azzal lehet nyerni. Ez, mondjuk igaz volt a Dr. Vidára, nyert is … aztán megláttuk mi is lett belőle.

    De, sajnos tanult a nép, és folyamatosan tanul 2010 óta is ! Azért, “… mert én időben befizettem minden adómat” már nem lehet megvezetni senkit. Legalább is remélem. A’sszem (vagy pontosan tudom) valaki ezzel is próbált cédulákért kampányolni.:) Mondom , csak cédulákért.

    Szóval várjunk Kedves Anya, majd szép lassan mindenki előjön a farbával, vagy részt veszünk egy szép kis felolvasó esten, majd valamikor február végén, március elején.

    üdv: pika ”

    Eddig a hozott anyag. … hát kedves Választópolgárok. Nincs más dolgunk, mint várni türelmesen, vagy türelmetlenül.

    üdv: pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. február 1. péntek 19:08

  136. Kedves Anonyma !

    Te jelenleg közszereplő vagy Harkányban? … ha igen, akkor megértem a visszavonulásodat.

    … ha NEM, akkor pedig nem értem, miért rettenthet el “bárki”, “akárki” vagy “valaki” attól, hogy szabad véleményt nyilváníts egy nyílt fórumon. Remélem nem rettentél el senkitől.

    Figyu! NEM közszereplőként, Te egy ilyen oldalra akkor, és azt írsz, amit akarsz. Ha cipőfűzőről, akkor arról, ha “eszemfaszommegállról” akkor arról. … és ha ez valakinek nem tetszik, akkor kettőt tehet: I./ NEM ÉRT EGYET és betámad, vagy II./ JELENTI A MODERÁTORNAK !

    A Moderátor -és a Főszerkesztő Úr- is csak kettőt (bocs, hármat)tehet: 1./ MODERÁL 2./ FIGYELMEZTET

    3./ … és végül KITÍLT innen !!!

    Mivel Veled kapcsolatban a Moderátornak nem volt észrevétele (nem csak itt, hanem egyik hsz-edben sem -nem véletlenül), nem értem a távolmaradásodat. Remélem nem sértődtél be ilyen-olyan hsz-ek miatt ? Kár volna, ill. “szóra sem érdemes” ! :)

    Szóval visszavárlak / visszavárunk a Klubban !

    üdv: pika

    ui: Persze, ha közszereplő vagy, akkor más a helyzet, de sz’tem ez nem így van. Akkor meg ??? :)))

    Ja, a I./ ponttal van nekem is a bajom. Én sem vagyok közszereplő, szóval, akkor és azt írok, amit akarok. Kaptam én itt már hideget/meleget, biztatást és leb@..ást, és akkor mi is van ??? Kettőt tehetnek !:)) (mielőtt valaki kezdi kifacsarni a fenti soromat, mindkettő a “rómaiegykettő” pontra vonatkozik.)

    Szóval még nem moderáltak , nem figyelmeztettek és nem is tiltottak ki innen, szóval MARADOK !!!

    üdv: pika

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    pika (195.184.21.92)
    2013. február 1. péntek 20:53

  137. pika (195.184.21.92) 2013. január 29. kedd 22:46

    “ja, hozzuk vissza a Hajdú dokit is. Emlékszel, sorban álltunk előtte a szuriért… melyikért is? Szegény, isten nyugosztalja.”

    Csitt a szádnak, te szégyentelen, miket ki nem beszélel te itten??!!

    Egyébként erről te csak hallomásból szereztél tudomást. Nemigen voltál tagja annak a csapatnak amely veszélyeztetve volt egyes “náthás” betegségek által. Miért is firkálgattam a régi szép időkről? Mert jó volt akkor! Fiatalok voltunk, összetartoztunk, együtt “neveltük” azokat akik sértették érdekeinket. Minket nem kísértek úszóedzésre, Horváth Győző belökte a suhancokat a “hidegvizesbe” aki kikászálódott az egy-két hónap múlva versenyző lett. Úsztál-e a “Törpével”? Micsoda tehetség volt……Istenem………vagy a Bartha Qnci, meg a Kocsi-lányok……s hogy így lapozgatok “emlékem” könyveiben nem lelem a rólad szóló fejezetet, hol is voltál? Bizonyára emlékezetem faQlt……..neeem?

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. február 2. szombat 09:39

  138. Hordórólszólok (195.184.2.40) 2013. február 2. szombat 09:39

    Folytatva a fentieket………….nem semmi legények voltak itten, volt olyan is aki hazafelé ballagva -még a szépreményű Kádár-korban- valamellik ünnepen levett egy piros zászlót az oszlopról, mert rettenetesen bosszantotta, hogy hasonszőrű baréttyának a párt lakást utalt ki Siklóson. Míg ezen elvti vidámkodott a panelban, ő “másféléves jutalom üdültetésen” vett részt. Erre emléxel-e PiQ?!

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Szabaduljunk meg az adósságtól! (195.184.2.40)
    2013. február 2. szombat 14:29

  139. Szabaduljunk meg az adósságtól! (195.184.2.40) 2013. február 2. szombat 14:29

    BK volt?

    Jelentem (?)

    Thumb up 0 Thumb down 0

    Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. február 2. szombat 14:33

  140. Hordórólszólok (195.184.2.40)
    2013. február 3. vasárnap 10:38

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


A hozzászólás nem tartalmazhat linket. Bizonyos szavak használata esetén hozzászólása várólistára kerülhet, hirdetés jellegű valamint más internetes tartalom népszerűsítése moderálásra kerül. Hozzászólása elküldésével elfogadja a Felhasználási Feltételeket.

Keszthelynél megmozdult a föld - Megkezdi működését az ENSZ, fekete nap a tőzsdén - Összehangolt lehetett a lövöldözés Kanadában - Nincs több Nokia telefon - Baksai: mások vagyunk, mint elődeink - Kitört egy forradalom, itt az új iPod