Spórolnak a cégek az informatikán

Gazdaság - szerző: GR

A magyar cégek többsége a tervek szerint nem növeli informatikai költségvetését ebben az évben, 34 százalék pedig csökkenéssel számol – derül ki az IFUA Horváth&Partners vezetési tanácsadó és a Budapesti Corvinus Egyetem Információs Erőforrás Kutatóközpontja által végzett NavigáCIO felmérésből.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatás szerint a felmérés során a válaszadók 59 százaléka stagnálást prognosztizált, negyede kismértékű, 14 százaléka pedig jelentős, 10 százalék fölötti csökkenéssel számol az idén, és mindössze egy cég tervezi növelni informatikai költségvetését.

A NavigáCIO kérdéseire 33 elsőszámú IT vezető válaszolt, meghatározóan ismert nagy- és középvállalatok, illetve hasonló méretű közszolgálati intézmények képviseletében. A felmérés készítői az előző években is hasonló tendenciát regisztráltak: 2010-ről 2011-re az akkori válaszadók csaknem felénél csökkent az IT-keret, majd 2011-ről 2012-re is ez volt az arány.

A válaszadók 70 százalékánál létszámstop van, egyharmaduk pedig el is bocsát informatikusokat. Jellemző az átszervezés is, ami 27 százaléknál már megtörtént, 47 százaléknál pedig most van folyamatban. A szervezetek háromnegyede újratárgyalja a külsős IT-szolgáltatóval kötött szerződését, illetve már meg is tette ezt.

Az informatikai költéseken belül megszorítják a fejlesztések büdzséjét is, például néhány, korábban eltervezett projektet csak részben valósítanak meg. A fejlesztéseket a leggyakrabban úgy állítják a takarékoskodás szolgálatába, hogy egységesítik a szoftvertechnológiákat. Ezáltal hosszabb távon javítható a rendszerek integráltsága, illetve hatékonyabb lesz az üzemeltetés, és a későbbi fejlesztések is kevesebbe kerülhetnek.

(Forrás: MTI)