Pekingbe várják Hatojama volt japán kormányfőt

Nagyvilág - szerző: GR

Pekingbe várják Hatojama Jukio volt japán kormányfőt, aki egy nem kormányzati szervezet meghívására érkezik kedden a kínai fővárosba – tudta meg a China Daily című angol nyelvű napilap.

    Hatojama négynapos látogatása során találkozik majd vezető kínai politikusokkal is, de a vizitnek Peking a jelek szerint nem szándékszik nagy nyilvánosságot biztosítani.
A befolyásosnak tartott ellenzéki politikus látogatására egy hónappal az után kerül sor, hogy a Liberális Demokrata Párt (LDP) fölényes győzelmet aratott a szigetországban és Abe Sindzo lett a miniszterelnök. A Peking és Tokió közötti politikai és gazdasági kapcsolatok a kelet-kínai tengeri lakatlan szigetcsoport hovatartozása miatt az elmúlt hónapokban korábban nem tapasztalt mélypontra jutottak.

Derülátó megfigyelők arra számítanak, hogy a két szomszédos ország feszültségekkel terhelt viszonyában némi enyhülés következhet be. Hatojama az NHK japán televíziónak arról beszélt, hogy szeretné a két ország közötti kapcsolatok fontosságára felhívni a figyelmet. A China Dailyben megszólaló Liang Jün-hsziang szakértő szerint bár nem a kormány képviseletében érkezik a volt miniszterelnök, látogatása lehetőséget teremt arra, hogy Tokió eljuttassa üzenetét Pekinghez.

A kínai társadalomtudományi akadémia szakértője szerint ugyanakkor Hatojama látogatásától nem kell sokat várni. A demokrata párti Hatojama 2009 szeptembere és 2010 júniusa között volt Japán miniszterelnöke, és gyakran megfordult Pekingben. Legutóbb tavaly járt a kínai fővárosban Hszi Csin-ping alelnök és Li Ko-csiang miniszterelnök-helyettes vendégeként. Hivatali ideje alatt egyik hangoztatott célja az volt, hogy Japán Egyesült Államok-központú külpolitikáját egy sokkal inkább Ázsiára összpontosító diplomácia váltsa fel.

Japán volt oktatási minisztere, Koszaka Kendzsi hétfőn Pekingben tárgyalt Fu Jing kínai külügyminiszter-helyettessel. Ez volt az első alkalom, hogy az LDP újbóli hatalomra kerülése óta a japán törvényhozás tagja Pekingben vezető kínai külügyi tisztviselővel tárgyalt.

A Kyodo japán hírügynökség információi szerint Fu egyebek között arra volt kíváncsi a megbeszélésen, hogy vajon Abe Sindzo fel akarja-e keresni a Jaszukuni szentélyt, amelyben a második világháború háborús bűnösei is nyugosznak.

Koszaka nem válaszolt Fu kérdésére, mondván, hogy az „Abe magánügye”, ugyanakkor biztosította vendéglátóját, hogy a japán kormány „realista” politikát folytat. Utalt egyben arra, lemondták azt a februárra tervezett kormányzati rendezvényt, amellyel kifejezték volna, hogy a Japán-tengeren található, dél-koreai ellenőrzés alatt álló Takesima (Dokdo)-szigetek Japánhoz tartoznak.

(Forrás: MTI/China Daily)