Leáll az alaplapok gyártásával az Intel

Technológia - szerző: KT

Az Intel kedden jelentette be, hogy hamarosan jelentős szűkítést kezd meg eddigi termékpalettáján. A kaliforniai gyártó ugyanis következő generációs Haswell processzorainak megjelenését követően elkezdi leállítani PC-s alaplapgyártását, az évtized közepére pedig teljesen beszünteti a mai gépeknek még egyik legfontosabb alapelemének forgalmazását.

A cég szerint ugyanakkor ez nem jelenti a szabadon összeépíthető PC-k korszakának végét, mert szerinte partnerei – mint például az ASUS, a Gigabyte vagy az MSI – továbbra is kínálnak majd alaplapokat is a saját gépet építeni szándékozó felhasználók számára. Ezen kívül az Intel maga is egyelőre csak az asztali gépekbe szánt alaplapok gyártásának leállítását jelentette be, de szerverekbe továbbra is kínál majd ilyen elemeket is processzorai, SSD-meghajtói, házai és egyéb komponensei mellé.

Az Intel ezen kívül a jövőben frissen bemutatott NUC formátumára fókuszál majd, amely egy az eddigieknél sokkal kisebb, viszont kevesebb cserélhető részből álló formátumba zsúfolja össze a klasszikus PC-s elemeket.

(forrás: cnet, PC Fórum)