Erre keresett: “poller”

Poller Roland: Harkány Magyarország mediterrán tengerpartja

Poller Roland két ciklusban dolgozott képviselőként a városban. Mindkétszer időközben csatlakozott a testületi munkához. A civil életében megnövekedett feladatai miatt nem indul a mostani választáson.

Poller Roland: legyen hungarikum a harkányi víz

A térségi összefogás kihívásairól beszélt és a harkányi gyógyvíz lehetőségét is sorba vette Poller Roland képviselő év végi összegzésében.

Beiktatták hivatalába Poller Rolandot

Letette hivatali esküjét Poller Roland. A Kesjár János távozása miatt soron következő képviselő már volt harkányi testületi tag, hiszen a 2013-as időközi választásokon is bizalmat szavazott neki a város lakossága, amikor a Fidesz támogatottjaként függetlenként indult.     Poller Roland a 2014-es őszi, helyhatósági választások eredménye szerint a hetedik legtöbb szavazatot gyűjtötte, mindössze 61 szavazattal elmaradva […]

Poller Rolandot illeti a képviselői szék

Poller Roland veheti át Kesjár János megüresedett döntéshozói székét. A korábban volt harkányi képviselő a 2014-es őszi, helyhatósági választások eredménye szerint a hetedik legtöbb szavazatot gyűjtötte.

Itt az előterjesztés teljes szövege

A csütörtöki képviselő-testületi ülésen a fürdő vezetését is érintő határozatok születtek. Az indoklást is tartalmazó előterjesztés szövegét – melyben foglalt javaslatokat a testület Poller Roland tartózkodásával és Kiss-Kálmán Éva szavazata nélkül egyhangúlag elfogadta – változatlan formában tesszük közzé.   ELŐTERJESZTÉS: Harkány Város Önkormányzat 2016. október 27. napján tartandó rendes képviselő-testületi ülésére   ELŐTERJESZTÉS CÍME: Tulajdonosi […]

A fürdő vezetését érintő döntés készül

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vonatkozásában tulajdonosi döntések – szerepel a csütörtök délutánra összehívott képviselő-testületi ülés napirendjén.

Napirenden a ballonos hétvége

Sok embert mozgatott meg, és két napra megtöltötte a Xavin előtti, színpaddal és faházakkal berendezett teret a 2014-ben hagyományőrző szándékkal létrehozott hőlégballonos fesztivál. A gyermeknappal összekötött májusi rendezvényre az ország felfigyelt.

Választási hírek – utoljára frissítve: 02:06

Folyamatosan frissítjük cikkünket, hogy a helyi részeredményekről, választási eseményekről azonnal tájékozódhasson.

Mit tehet helyesen egy képviselő?

Kiss-Kálmán Éva helyi képviselő az elmúlt testületi ülésen a város jó hírnevéért állt ki, amikor kérte a fürdő vezérigazgatói posztjának újbóli megpályáztatását. A képviselő asszonnyal erről, és a fürdőben kialakult helyzetről beszélgettem.   Tekintettel arra, hogy eltelt a nyári szezon, és sajnos ismételten elúszott, éppen ideje a kialakult állapotok újragondolásának – mondja Kiss-Kálmán Éva fideszes […]

Végleges a jelöltek listája, lemondott az iroda vezetője

Hétfő délután 18 órakor tartotta a Helyi Választási Iroda (HVI) azt a sorsolást, ami a jelöltek sorszámát határozta meg szavazólapon. Dr. Bíró Károly jegyző – mivel Kozármislenyben ő maga is jelöltként indul – lemondott a HVI vezetői tisztségéről.     szerk. (2014. 09. 09.) Dr. Bíró Károly jelezte: alap esetben a jegyző látja el a választással kapcsolatos […]

Álca volt vagy a fel nem vállaltak lövészárka

Ma jár le az ajánlóívek leadásának határideje, a leendő jelölteknek legkésőbb 16 óráig kell a Helyi Választási Irodákban átadni lapjaikat. Az irodának ezt követően négy napon belül nyilvántartásba kell vennie a jelölteket.   Harkányban sokan a végére hagyták az ívek leadását, mondván, ne nézegessék aláíróik nevét. Kérdeztük Puch Lászlót MSZP-s harkányi jelöltjeikkel kapcsolatban, de akkor […]

Kerécz: harmadik utat keresnék a választók helyében

Az időközi választások egyik legtöbb szavazatát gyűjtő képviselő neve alig-alig tűnik fel a testületi ülések jegyzőkönyveinek névsorában, nem úgy, mint a leíró részben. Közszerepléséről a volt fürdővezetőt és kórházigazgatót, Kerécz Tamást kérdeztem.   Az időközi választásokon dobogós helyen végzett, mint képviselő. Közgazdászként miért nem vállalta a pénzügyi bizottság vezetését a választások után?   Én vállaltam […]

Kesjár: harkányi maradtam!

Kesjár János több, mint egy évet töltött a Harkányi Gyógyfürdő Zrt élén, ami ezalatt ötcsillagos minősítést kapott. A köztiszteletben álló harkányi vezető márciusi lemondása sokakat megdöbbentett, most választ ad a kérdésekre.   Tisztelt Olvasók! Kedves Harkányiak! Öröm, hogy megszólalhatok, örülök, hogy egyesek, városvezetők, egyes képviselők szóbeszéd útján terjesztett rágalmaira válaszolhatok. A város cenzúra bizottsága, élén […]

Táplálék és pollen keresztallergiák

Nyakunkon a nyár, az időjárás egyre melegebb, a fák, a bokrok virágba borultak. Az aktuális időjárás-jelentés pedig jelzi: a levegőben magas a pázsitfű-, a csalán- és az útifűfélék pollenkoncentrációja. Ez az információ különös jelentőséggel bír a pollenallergiások számára, hiszen segíti őket a betegségükkel járó kellemetlen tünetekre és kezelésükre való felkészülésben. Hogyan hat a pollenallergia a táplálkozásra? […]

Nem is gondolnánk, hol lehet spórolni vele!

Lassan itt a nyári szünet, így érdemes odafigyelni azokra a lehetőségekre, ahol a diákigazolvánnyal spórolni is lehet. Ehhez komoly segítséget jelenthet a diakkedvezmeny.hu weboldal. Összeszedtük, hogy milyen kedvezményeket lehet igénybe venni, már aki még diák és rendelkezik diákigazolvánnyal is. Cikkünk első sorban nekik szól!         Utazás     A Máv és a […]

Oldal: 1 / 212