Kezdőlap » Posts tagged with » kína

A kínai egyetem ellen tüntettek Budapesten

Ezrek vonultak utcára Budapesten szombaton, hogy tiltakozzanak a kormány által tervezett kínai egyetem ellen, amit a kommunista rezsim 500 milliárd forintos kölcsönéből építene Magyarország.     A kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának megépítését néhány hónapja jelentette be a kormány egy diákváros felépítése árnyékában. Míg a kormánypárt szerint ezzel hazánk csak nyerhet, az ellenzék azt hangoztatja, […]

Automatikus vámeljárással készül a posta a megszűnő 22 eurós áfamentességre

Július első napjával megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége, 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Magyar Posta automatikus vámeljárással készül a jogszabályi változásra.   Az elmúlt években dinamikusan bővülő e-kereskedelem az áruk vámhatárokon átnyúló […]

Ha lenne vakcina, két hét alatt mindenkit be lehetne oltani

A magyar kormány egyértelműen oltáspárti – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely hozzátette, kampányt indítanak annak érdekében, hogy minél előbb, minél többen regisztráljanak a koronavírus elleni vakcinára.   Mint a miniszter kiemelte, az oltás önkéntes, és a kormány a jövőben sem teszi kötelezővé azt. Mint jelezte, az ország képes arra, hogy egy nap alatt […]

Nem kaptak helyet az ISS-en, saját űrállomást épít Kína

A május 7-i sikeres rakétaindítással egyidőben a kommunista ország bejelentette, hogy a következő két évben befejezi saját űrállomását.   Kína az elmúlt években behozott mindent, amit csak lehetett a világűrben: 2003-ban felküldték az első asztronautájukat, 2019-ben pedig teljesítették a holdutazást is – embert küldtek a Hold túlsó oldalára.   A kommunista ország viszont nem képviselteti […]

A Huawei adja majd az 5G-t Magyarországra

A Huawei közreműködésével épül ki Magyarországon az 5G telefonhálózat – jelezte Szijjártó Péter Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon.   A kínai céget Amerika nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti, ezért különböző szankciók mellett nem alkalmazza a kommunista állam berendezéseit és erre kéri szövetségeseit is.   A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: Magyarország nem tesz különbséget a cégek között […]

Magyar-kínai üzletember-találkozót tartottak Pécsen

Magyar-kínai üzletember-találkozót tartottak hétfőn Pécsen, amelyen az ázsiai népköztársaság keleti fekvésű, 57 milliós lélekszámú Csöcsiang tartományából érkező, több mint harminc vállalatvezető vett részt.     A Baranya Megyei Önkormányzat szervezésében tartott eseményen megerősítették Baranya és Csöcsiang között tizenöt évvel ezelőtt létrejött testvérmegyei együttműködést: a dokumentumot Madaras Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és Csö Csüau, a […]

USA és Kína uralhatják a két internetet

Az egyik hálózatot az Egyesült Államok, a másikat Kína fogja menedzselni – véli Eric Schmidt. A Google volt vezérigazgatója és az Alphabet volt ügyvezetője a következő két évtizedre mutató előrejelzését egy San Franciscó-i konferencián ismertette.   A két ország GDP-jének jelentős részét már most is az internetnek köszönheti, miközben több kommunista ország is saját szabályozást […]

Egyre több a kínai turista Magyarországon

Több mint 35 százalékkal 371 ezerre nőtt a kínai vendégéjszakák száma 2017-ben Magyarországon. Budapestre ugyanekkor pedig 178 ezer kínai vendég érkezett, amivel Kína a TOP10 küldőország között szerepel a fővárosnál – mondta Máté Kristóf, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) értékesítésért felelős igazgatója a kínai és magyar szereplőket is felvonultató fórum megnyitóján.   A kínai Ctrip […]

Ennyit a kakasról, jön a kutya éve

Kína egyik legnagyobb ünnepét, a szilveszter és karácsony ötvözetéhez hasonlító holdújévet három héten át köszöntik. Időpontja mindig változik, és olyan bonyolult kiszámolni, hogy az ország lakói is csak a hivatalos naptárból értesülnek róla.   A hiedelem szerint amikor Buddha magához hívta a Föld állatait, tizenketten jelentek meg. Elsőként a patkány érkezett, akit a bivaly, a […]

Néhány éven belül 200 millió kínai turista széled szét a világban

A kínai turisták száma 2010-től kezdett látványosan nőni, 2016-ban 135 millió kínai látogatott külföldre, számuk 2021-re pedig eléri a 200 milliót – vélik szakértők a Daily Mail brit lap szerint.   A lap tudósítása szerint a kínaiak nem csak többen utaznak külföldre, de sokat is költenek. A britekhez képest például ötször többet hagynak külföldön. Belföldi […]

Másként gondolkodott a blogger, nyolc évet kapott

Rendre a kormányzati visszaélések ellen tiltakozott az Ultra Vulgar Butcher, azaz Ultravulgár Hentes nevű kínai blogger. Hazájában 2015-ben indítottak kampányt a hatalmat bírálók ellen, ami során ő is bíróság elé került.   A bíróság szerint utcai tüntetéseken vett részt és hamis információt terjesztett, ezzel súlyos károkat okozott a társadalmi rendben. Őrizetbe 2015 májusában vették, amikor blogjában […]

A régió nevezetességeit nézték meg a kínai iskolások

A siklósi vár mellett a harkányi fürdőbe is ellátogattak azok a kínai gyermekek, akik Guizhou tartományból érkeztek az országba.   Harkányban az U19-es korosztállyal vívtak barátságos labdarúgó-mérkőzést, majd a terehegyi faluházban látták őket egy vacsora erejéig vendégül.   A Guiyang Gimnázium tanulói a Guizhou-i Vállalkozók Magyarországi Egyesülete szerepvállalásával utazhattak, tavasszal pedig a Kínai Guizhou Egyesület fogja viszonozni a […]

Ezeket a kínai vackokat kell elvenni a gyerektől

Magyarországra is került azokból a Kínában gyártott, gyermekeknek szánt reggeliző készletekből, melyeket kivonatott a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A Hello Kitty, Star Wars, Minnie Mouse, illetve Pókember mintával ellátott tányér, tálka és bögre összeállítású készletekből kobalt, valamint kadmium oldódik ki.     A veszélyes anyagok magasabb hőmérsékletű ételek és italok – például tea – […]

Zavargásokkal kezdődött a majom éve

Kínában tegnap ünnepelték az újévet. A köszöntő igen jól sikerült, természetesen képletesen szólva. Honkong utcáin gyújtogatás, verekedés és káosz lett úrrá. A zavargások azért törtek ki, mert a hatóságok felléptek az utcai ételárusokkal szemben.     48 rendőr mellett tüntetők és tévések is megsérültek, amikor vízágyú, és paprikaspray, gumibot és lőfegyver is előkerült. Többen maszkot […]

Kína csillagháborús eszközöket fejleszt

Kína negyvenezres drónsereget állít hadrendbe – derül ki egy Pentagon által közzétett jelentésből. A projekt 2023-ig tart, de az ország évi 175 milliárd dollárt szán olyan fejlesztésekre, mely valódi csillagháborús elemeket is tartalmaz.   Az USA most először ismerte el Kína Wu-14 siklórepülős projektjének létét, ami a 42 ezer hadrendbe állítani kívánt pilóta nélküli repülő […]

Oldal: 1 / 3123