Kezdőlap » Posts tagged with » microsoft

Még alig mutatták meg, máris fejreállt a Windows 11

Olyan frissítést adott ki a Microsoft a Windows 11-hez, ami teljesen megbénította azt. Ráadásul nem is egy fontos funkció miatt – reklámot akartak a Start menübe csempészni.   A frissítés a start menüt bénította meg, nem lehetett programot indítani, és nem reagált semmire. A Microsoft viszonylag hamar felismerte a hibát és kijavította azt, arról viszont […]

Ezek lesznek mások a Windows 11-ben – néhány új gépre fel sem megy majd

Miután a Microsoft bejelentette, hogy hamarosan érkezik az új Windows, mely a 11 nevet kapja, napvilágot látott az is, milyen újdonságok, változások lesznek benne. És lesz egy kis gond is.     Az új rendszer gépigénye nem tér el sokban a mostaniaktól, legalább 1 GHz-es processzor, 4GB memória és 64 GB háttértár kell neki és […]

Új Windowst jelentenek hamarosan be

Nagyszabású online eseményen fog egy új Windowst bejelenteni a Microsoft. Szaklapok szerint egy Sun Valley nevű dizájnfrissítés áll a háttérben, de az is elképzelhető, hogy egy új verzióról rántják le a leplet.   A redmondi óriás szerint a Windows 10 az utolsó verzió, amit már csak frissítgetni fognak, ám alig múlt el hét, hogy ne […]

Jön egy új újraindításgomb a Windowsba

Hiánypótló az idegesítő újraindítások között az a funkció, amit a Microsoft az új nyilvános verziófrissítéssel készül bevezetni az asztali operációs rendeszerekbe.   A Windows 10 következő verziójának Start menüjében – a főkapcsoló alatt – megjelenik egy funkció, ami a munka folytatását teszi egyszerűbbé újraindítás után. A felhasználónak ugyanis lehetősége lesz úgy elvégeztetni a néha rosszkor […]

A vásárlásokat célozza meg az Edge böngésző

Több olyan funkciót is kap a Microsoft Edge böngészője, ami az online vásárlást ösztönzi. Az árak összehasonlítása mellett a kuponvadászat is előtérbe kerül.   Még alig könyvelhette el feltörő státuszát a használhatóra fércelt Edge, máris a szörfözés tekintetében felesleges funkciókkal húzzák vissza. A cég bejelentése szerint a Chromium alapú böngészőjében karácsony előtt várható frissítések mellett […]

Kiszivárgott a Windows XP forráskódja is

Számos régi Microsoft termék forráskódja és kódrészlete van abban a 43 gigabájtos fájlban, ami különböző fórumokon kezdett terjengeni. A Microsoft nem reagált az esetre, csak annyit közölt, hogy vizsgálják az ügyet.   A Windows XP ugyan már nem támogatott, de még mindig sok gépen fut. A forráskód komoly biztonsági kockázatot jelent abból a szempontból is, […]

Bemutatták az Office és a Microsoft 365 új felületét

Két éven belül többet is bevezetnének azok közül a változtatások közül, melyet Jon Friedman, a redmondi cég tervezési vezetője jelentett be. Az új felület funkcióiban kevésbé, inkább kényelemben és látványában lesz más.     A korábban már egyszerűsített szalagon tovább dolgoztak, így az elmúlt évek változásait követve rugalmasabb lesz annak elrendezése. A fejlesztés során szempont […]

Előrendelhető volt a Windows 11, pedig még be sem jelentették

Furcsa dolgot művelt egy hivatalos viszonteladó a Microsoft Windows 11 operációs rendszerével – előrendelésbe bocsátotta azt, pedig a gyártó még be sem jelentette.     Míg korábban azt bizonygatta a Microsoft, hogy nem lesz több Windows verzió, ezentúl már csak a tizet fogják foltozgatni, egy webshopban elő lehetett rendelni a Windows 11-et.   A Windows […]

Komoly fejlesztések jönnek a Chrome böngészőben

Limitálni fogja a hirdetések erőforrás-felhasználását a Google Chrome böngésző, valamint egy látványos funkciót is bevezet.   A cégnek abból lett elege, hogy egyes reklámok visszaélnek a felhasználók erőforrásaival, nem egy esetben kriptovalutát bányásznak. A túl sok erőforrást igénylő reklámok tulajdonosai értesítést kapnak majd a blokkolásról.   A böngésző a következő – keddi – frissítéssel egy […]

Újabb Windowsokat kezd kivezetni a Microsoft

Leállítja a 32 bites Windows 10 verzióinak kiadását a Microsoft. A redmondi cég a jövőben csak a 64 bites változatokra koncentrál.   A terméktámogatás nem szűnik meg a szerényebb architektúrára tervezett verzióknál, a frissítések és javítások továbbra is megérkeznek rá.   A 32 és 64 bites operációs rendszer között a felhasználók számára észrevehető különbségek elenyészőek, […]

Vége az Office 365 korszakának

Április közepétől új névvel lehet találkozni a Microsoft piacán, ugyanis átnevezik az Office 365 csomagot. Az egyébként megszokott szolgáltatások mesterséges intelligenciával kibővített körét Microsoft 365 néven kell keresni.   A redmondi cég a mesterséges intelligencia jelentette pluszra mutat, mely a Word, PowerPoint és az Excel több finomhangolása mellett egy Family Safety nevű alkalmazást is rejt, […]

Megmutatta a Microsoft, milyen lesz az új Start menü

Néhány sejtelmes kép után egy komplett videót is mutatott a Microsoft a Windows 10 új Start menüjéről. A felülettel kapcsolatban már korábban is voltak találgatások.

Microsoft: romlott a magyarok biztonságérzete

Romlott a magyarok veszélyérzete az online közérzetet és a kibertér biztonságát mutató Digital Civility Index alapján – derül ki a Microsoft felméréséből.   Míg 2017-ben és 2018-ban valamelyest javult az index, 73 illetve 72 százalékra, tavaly pedig 77 százalékon állt, a magasabb érték alacsonyabb kiberbiztonságot jelez. A felmérés szerint az interneten leselkedő veszélyeknek különösen ki […]

Hasznos funkciót rejt az új Edge

Hasznos bővítményt rejt a Microsoft új böngészője, a Chromium alapú Edge. A program egy erőforrásfigyelőt kapott, melyet egy billentyűzetkombinációval lehet előcsalni.   Mintegy a memóriazabáló Google Chrome számára mutatott fricska az az erőforrásfigyelő, melyet a  ⇧ Shift  +  Esc  billentyűkombináció lenyomásával lehet elővarázsolni.   A beépített program a lapok erőforrásigényét mutatja meg, jobb oldali gombbal pedig újabb […]

Újgenerációs böngészőt kínál a Microsoft

Meglepő módon a Google motorját, a Chromiumot kapta a Microsoft megújuló böngészője, az Edge. Az új szoftver a Windows 10 felhasználók számára ingyenesen elérhető.   Az Edge január 15-től elérhető második generációja a redmondi óriás hivatalos oldaláról is letölthető, de a soron következő frissítéssel már a legtöbb gépre fel is települt.   A letisztult dizájnhoz […]

Oldal: 1 / 41234