Kezdőlap » Posts tagged with » mti

Gyilkos szúnyogok, Hasfelmetsző Jack és etikus hackerek a Kutatók éjszakáján

A tavalyinál kétszer több, mintegy 150 ingyenes programmal várja a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az érdeklődőket pénteken a Kutatók éjszakája rendezvényeire.   A felsőoktatási intézmény tájékoztatója szerint az egyetem hat helyszínén tartanak látványos programokat mintegy 120 kutató bevonásával. Szabó Gabriella szervező közölte: a Kutatók éjszáján immár kilencedik alkalommal résztvevő természettudományi kar előadói egyebek mellett az evolúciós […]

30 milliárdos LEGO-beruházás Nyíregyházán

A Lego bővíti nyíregyházi gyárát, a 30 milliárd forint értékű beruházás keretében a cég 1600 fővel növeli munkaerő-állományát – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.       Szijjártó Péter közölte: a kormány költségvetési forrásból 4,4 milliárd forinttal járul hozzá a nyíregyházi beruházáshoz, amely azért is kiemelt jelentőségű, mert egy ilyen mértékű munkahelyteremtés […]

177 embert rúg ki az MTVA

Csoportos létszámcsökkentési szándékot jelentett be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Az intézmény összesen 177 dolgozójától válna meg – áll a társaság közleményében.     A gazdasági racionalizálás, a bérköltségcsökkentés, valamint a vállalat működtetése és a munkafolyamatok ésszerűsítése miatt 146 budapesti, illetve összesen 31 pécsi és szegedi alkalmazott leépítését tervezik.   A tájékoztatás szerint az […]

NFÜ: újabb egyszerűsítés az uniós pályázatoknál

Hivatalosan is elfogadta az Európai Bizottság a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kérelmét, eszerint egyes pályázatok esetében a felmerülő közvetett költségeket a jövőben az elszámolás során nem kell külön-külön számlával igazolni. Ezzel jelentősen csökkennek a pályázók adminisztratív terhei és tovább gyorsul az uniós pénzek kifizetése – közölte az NFÜ az MTI-vel.     Az egyszerűsített elszámolás alkalmazását az […]

Szijjártó Péter: megteremtette a kormány a gazdasági növekedés lehetőségét

Az elmúlt 2-2,5 esztendőben a magyar kormány úgy szervezte át az ország gazdaságát és nagy rendszereit, hogy azok lehetőséget teremtsenek a gazdasági növekedésre – hangsúlyozta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn telefonon adott interjúban. Elmondta: a kormány az elmúlt 2-2,5 évben elvégezte azt a feladatot, amely odavezetett, hogy […]

Spórolnak a cégek az informatikán

A magyar cégek többsége a tervek szerint nem növeli informatikai költségvetését ebben az évben, 34 százalék pedig csökkenéssel számol – derül ki az IFUA Horváth&Partners vezetési tanácsadó és a Budapesti Corvinus Egyetem Információs Erőforrás Kutatóközpontja által végzett NavigáCIO felmérésből. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatás szerint a felmérés során a válaszadók 59 százaléka stagnálást prognosztizált, negyede […]

Sok fiatal még mindig gond nélkül veszi a boltban a cigarettát

A 13-15 éves korú fiatalok 45 százaléka boltban veszi a cigarettát, s 43 százalékukat a vásárlásnál még soha nem utasították vissza életkoruk miatt – mondta az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) Dohányzás Fókuszpontjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján. Demjén Tibor kijelentette: ezen mindenképpen változtatni kell, és megjegyezte, hogy a trafiktörvény nyilván segít majd ebben.  Magyarország harmadik alkalommal vett […]

Árfolyamgát – PSZÁF: november végéig 90 530 gyűjtőszámla

Novemberben 12 158 új szerződést kötöttek, ezzel a megkötött árfolyamgát szerződések kumulált darabszáma meghaladta a 105 ezret. A szerződéskötés és a számlanyitás között több hét is eltelhet. Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre közel 450 ezer fő, az érintettek mintegy 23,3 százaléka lépett már be az árfolyamgát konstrukcióba.      A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes […]

GfK: enyhén javult a fogyasztói hangulat

A háztartások enyhén bizakodóbbak saját anyagi helyzetüket és az ország gazdasági esélyeit illetően, erre utal, hogy a Komplex Fogyasztói Bizalom Index (FBI) értéke 2012 decemberében egy ponttal 127,8 pontra javult a 2012. szeptemberihez képest – közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet szerdán az MTI-vel.     A Fogyasztói Várakozások Index (FVI) értékében némi pozitív elmozdulás látható: az […]

A kínai növekedési modell veszélyeire figyelmeztet a Fitch

Növekvő veszélyeket rejt a kínai növekedési modell – figyelmeztet a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő. Az előrejelzések szerint a kelet-ázsiai ország gazdasági bővülésének üteme az idén várhatóan eléri majd a 8 százalékot.     A legnagyobb veszélyforrások egyikét az ország gyorsan növekvő hitelállománya jelenti, mindenek előtt pedig a helyi kormányok adósságának rohamos bővülése – véli a Fitch, korábbi […]

Tavaly a kelet-európai valuták teljesítettek a legjobban

 Tavaly a kelet-európai valuták teljesítettek a legjobban a globális devizapiacokon – írta a Financial Times.     A londoni gazdasági napilap online változatán megjelent elemzés szerint ezek a valuták „nem vettek tudomást” sem a gyengülő euróövezeti növekedésről, sem a hazai finanszírozással kapcsolatos kérdésekről, mivel a befektetőket „csapatostul” vonzották főleg a magyarországi és a lengyelországi magasabb kamatszintek. A […]

Opten: tavaly 28305 cég szűnt meg

Tavaly 28305 cég szűnt meg Magyarországon, mintegy 4000-rel több, mint egy évvel korábban – közölte az Opten Informatikai Kft. Az egekbe szökött a cégalapítási kedv 2012 első hónapjaiban, március elején ugyanis szigorúbb cégalapítási feltételek léptek hatályba – tájékoztattak. A havi öt-hatezer új céget hozó cégalapítási hullám után áprilistól havi két-háromezerre zuhant az új bejegyzések száma, […]

Rogán: a rezsicsökkentéssel mérséklődik az infláció, nőnek a reálbérek

A rezsidíjcsökkentés pozitív gazdasági hatására, a mérséklődő inflációra és az ennek nyomán emelkedő reálbérekre hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. „Minden, az ellenzéki oldalról terjesztett rémhírrel ellentétben” igenis érvényesülni fog a háztartásoknál a január 1-jétől hatályos tízszázalékos gáz-, villamosenergia- és távhőárcsökkentés, amelynek pozitív makrogazdasági hatása is van – mondta Rogán Antal. […]

NAV: katára több mint 47 ezer, kivára mintegy 5100 bejelentkező volt eddig

A kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) összesen több mint 47 ezren, a kisvállalati adóra (kiva) mintegy 5 ezren jelentkeztek be eddig – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI érdeklődésére csütörtökön. A NAV január 2-i állapotot tükröző adataiból kiderül, hogy katára összesen 47 361 bejelentkezés történt, míg a kisvállalati adóra vonatkozóan 5101 adatlap […]