Kezdőlap » Posts tagged with » szíria

Több földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, legalább kétszázan meghaltak

Több erős földrengés volt hétfő hajnalban Törökország déli és Szíria északi részén hétfő hajnalban. Az első jelentések 130 halottról szóltak, az AP reggel hét óra után már 230 áldozatról számolt be.    🇹🇷 Turkey💔🙏🏻 pic.twitter.com/50PfKk25c3 — АЗОВ South (@Azovsouth) February 6, 2023   A legtöbb áldozatot álmában, az összedőlő épületek romjai alatt érte a halál. […]

Magyarországon járt Erdogan

Magyarországra látogatott Recep Tayyip Erdogan török elnök. A találkozón tíz megállapodást írtak alá, és a két ország vezetője kölcsönösen méltatta egymást illetve országaik közötti kapcsolatot.   Üdvözölte, hogy Magyarország továbbra is támogatja Törökország EU-csatlakozását és kiálltak mellette a szíriai offenzíva kérdésében is, noha azt az unió nemrég elítélte. Mint fogalmazott, nagyon jók a magyar-török kapcsolatok, […]

Megölték az Iszlám Állam vezetőjét

Trump amerikai elnök Twitteren tett bejelentése után megszólalt egy névtelenséget kérő tisztségviselő, és azt állította, hogy a különleges erők megölték az Iszlám Állam vezetőjét.   Az Egyesült Államok szombaton akciót hajtott végre Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vezetője ellen – közölte az amerikai lapok névtelen forrása, miután Donald Trump elnök nem sokkal […]

Erdogan 3,6 millió szíriai migránssal fenyegette meg Európát

A bejelentettnél is nagyobb támadást indított Törökország a kurdok elleni háborúban, mire az ellenfél is jelentős erőket mozgósított. Következésképp a törökök leállították az Iszlám Állam elleni valamennyi hadműveletet.    Az arab országok elítélték a szír területen zajló török agressziót, és tanácskozást hívott össze a 22 tagot számláló Arab Liga. A találkozón – melyen arra kérték […]

Törökország bevonul az Eufrátesz mellé

A török hadsereg bevonul az Eufrátesz folyótól keletre eső szíriai területre, amelyet az Ankara által terrorszervezetnek tekintett kurd milícia, az Népvédelmi Egységek (YPG) tart ellenőrzése alatt – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök.   Erdogan jelezte, hogy már tájékoztatták Washingtont és Moszkvát is. Indoka szerint az YPG fegyveres műveletei megsértik a török-szíriai határt. Három […]

Megkezdték az amerikai csapatok kivonását Szíriából

Az amerikai haderő az ISIS felszámolása előtt megkezdte csapatainak kivonását Szíriából. A január 11-én pénteken indult hadműveletről Sean Ryan ezredes, a Pentagon szóvivője a műveleti biztonságra hivatkozva nem árult el részleteket, így nem tudni, hogy meddig és hány katonát szállítanak haza.   Donald Trump még decemberben lepte meg a közvéleményt, amikor valamennyi tanácsadójára fittyet hányva […]

Kitört a háború Szíria ellen

Több mint száz manőverező repülőgépet és levegő-föld rakétát vetettek be a Szíria elleni támadáshoz az Egyesült Államok és szövetségesei – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.   A Szíriai Arab Köztársaság katonai és polgári objektumai ellen az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország légi és tengeri hordozóeszközei több mint 100 szárnyas rakétát és levegő-föld osztályú rakétát […]

Trump: el-Aszad egy állat

Amit tettem, azt az Obama-kormányzatnak már réges-régen meg kellett volna tennie, és akkor ma Szíria is sokkal jobb helyzetben lenne – mondta Donald Trump amerikai elnök a szíriai légicsapásra reagálva.   A Fox csatornának adott interjúban leszögezte, az amerikai hadsereg nem vonul be Szíriába, a gáztámadásra adott légicsapás egyszeri válasz volt.   Bassár el-Aszad szíriai […]

Mindent megváltoztatott az amerikai bombázás Szíriában

Az amerikai légitámadással új szakaszába lépett a szíriai háború és válság – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Úgy látja, az amerikai beavatkozás átrendezte a viszonyokat.     Az Egyesült Államok első közvetlen részvételét az Aszad elleni háborúban egy állítólagos vegyifegyver-támadásra hivatkozva lépte meg, amikor a hajnali órákban porig bombázta azt a szíriai bázist, ahonnan […]

Szíriai csokigyárat fogadunk be

A menekülteket visszalöki, de a csokigyárat befogadja a magyar állam. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter hétfőn sajtótájékoztatón jelenti be, hogy Hatvanban nyit csokigyárat a Gharoui Chocolate nevű szíriai cég – írja a HVG.   A muszlim és keresztény ünnepekre is gyártó, közel száz éves cég Szíria fővárosában, Damaszkuszban mindössze két darab boltot üzemeltet – […]

Életbe lépett a szíriai tűzszünet

Hosszú idő óta először nyitottak ki Aleppóban az üzletek, kávéházak és vett fel megszokott ritmust az élet. Hétfőn ugyanis hivatalosan életbe lépett az amerikai-orosz megállapodáson nyugvó tűzszünet és hirtelen abbamaradtak a bombázások.     A megállapodás szerint egy hétig nem háborúznak a kormányhű erők és az ellenzékiek. A fegyvernyugvás szeptember 18-án, éjfélkor jár le, és […]

Menekültek újabb hulláma indult útnak

Ahmet Davutoglu török miniszterelnök és az ENSZ is megerősítette, hogy Szíriából mintegy 15 ezren indultak útnak Európa felé. Egy török humanitárius szervezet, az IHH úgy véli, hozzávetőlegesen 50 ezer menekült torlódott fel a lezárt török határvonalnál.   A szervezet a határ szíriai oldalán a tucatnyi mellé most újabb tábort akar építeni. A második legnagyobb szíriai […]

Szíria nem lesz áttételes háború színtere

Barack Obama kijelentette, hogy nem áll szándékában a szíriai konfliktust az Egyesült Államok és Oroszország közötti, helyettesítő erők által megvívott, áttételes háborúvá változtatni, és hogy nem kíván együttműködni Moszkvával a szíriai rezsim ellen harcoló összes erő megsemmisítésében sem.     Az amerikai elnök azzal kapcsolatban nyilatkozott erről a Fehér Házban megtartott sajtóértekezletén, hogy az Egyesült […]

Külföldön háborúzna Putyin

Vlagyimir Putyin szerdán arra kérte az orosz parlamentet, hogy járuljanak hozzá a hadsereg külföldön történő bevetéséhez. Indítványát a törvényhozás felsőházának 168 szenátorából 162 támogatta. Az nem derül ki az, hogy mely országra vonatkozik a felkérés.     Legutóbb hasonló eseményre 2014-re volt precedens, amikor az oroszok a Krím-félszigetet szakították el Ukrajnától. Az orosz elnök hétfőn […]

Felrobbant egy petárdagyár, cirkusz a klíma miatt

Avagy néhány mondatban mindaz, amit a világból tudni érdemes. A mozaikból: klímacirkusz van sztárokkal, bombáznak az amcsik és menekültáradat lepi el Törökországot. Levegőbe repült egy kínai kínai petárdagyár is.     Szíria: Amerika elkezdte az Iszlám Állam állásainak bombázása Szíriában is. Az amerikaiak és a franciák eddig csak Irakban lőtték a levegőből a terrorszervezetet, de Barack […]

Oldal: 1 / 212