Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 136)

Nehezen lehet a külföldön dolgozókat pótolni

Pékség, étterem, fagylaltozó a magyar, horvát és albán megannyi kombinációjával – legalább ötven munkát kínál csak a fürdő és környéke. Szezon előtt leginkább felszolgálókat, szakácsokat, futárokat, eladókat és konyhalányokat keresnek, de úszómesterből és masszőrből is hiány van.

Hegyi Ákos: családközelibb időtöltés a fürdőben eltölteni a vasárnapot

Harkány városa nagyon speciális helyzetben van. Azok közé a települések közé tartozik, ahol nagyon kevés a kereskedelmi hely, amelynek vasárnap is nyitva kellene tartania – mondta Hegyi Ákos a HírTV adásában.

Immáron hagyománnyá vált az esős majális

Nem ígérkezik nyáriasnak az időjárás a Fröccsliget második napján sem. Míg a pénteki rendezvények első fele ázott el, a szombati nap kicsit biztatóbban alakul. Hogy szombaton milyen idő lesz? Galéria tegnapról és pontos időjárás-előrejelzés óráról órára.

Júniustól fogadja vendégeit az új kórházi szárny

Június elsejétől fogadja vendégeit a kórház közelmúltban átadott új szárnya. A fizetővendégeket kiszolgáló magasabb kényelmi fokozatú épület már ezt megelőzően is munkába áll, ugyanis itt rendezik a gyermekáldás hete rendezvénysorozat megnyitóját.

56 millióból újul meg a helyi egészségügyi alapellátás

A több mint negyven baranyai rendelő között a harkányi egészségház is megújul egy másfélmilliárdos egészségügyi fejlesztésnek köszönhetően. Az 56,355 milliós projekt Támogatási Szerződését május közepéig írják alá.

Önnek is lehet kávézója a nemsokára nyitó kórházi szárnyban

Nyílt pályázati eljáráson hirdeti meg a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház a régi épületben jelenleg is üzemelő büfé valamint az új hotelszárnyban lévő kávézó, illetve az italautomaták üzemeltetésének jogát.

Hosszú hétvége: szalagtűzés, akusztik és színházi metál

Április 30-án májusfa állítással kezdődnek a hosszú hétvége programjai. A következő napokban a Xavin előtti tér ad otthont a Fröccsligetnek, ahol az akusztikus koncertek mellett Harkányba érkezik a színházi metál úttörője, amit eddig csak Siklóson hallhatott a nagyérdemű.

12 milliós segítség a fiatal gazdáknak

Idén is kiírásra kerül a 12 milliós, vissza nem térítendő pályázat a fiatal gazdák számára. Ehhez köthetően ingyenes előadással segítenek azoknak a 18 és 40 év közötti, alapvetően mezőgazdasági végzettséggel rendelkező fiataloknak, akik jövőjüket a mezőgazdaságban képzelik el.

Most kidobhatjuk – ön már összekészítette?

Április 23-án egyszerűen megszabadulhatunk megunt bútorainktól, régóta kerülgetett kacatjainktól. Nem kell mást tennünk, csak kirakni az utcára őket, de nem akárhogy és nem akármit. Azt sem mindegy, mikor: ha csütörtök hajnalig nincs kint lom, könnyen a nyakán maradhat.

Harminc napon belül fogy el a Bányász

Megérkeztek a hatósági engedélyek, így hétfő reggel elkezdték bontani a volt Bányász épületét. A munkálatokkal harminc nap alatt végeznek, a megfelelően kialakított telek a parkolóórás rendszerhez fog kapcsolódni, miközben továbbra is eladó.

Itt vannak a XXII. Fürdőfesztivál programjai

Véglegesek a XXII, Harkányi Fürdőfesztivál programjai. A háromnapos rendezvény fő fellépői között üdvözölhetjük a Queen gitárosa mellett Kasza Tibit és Janicsák Vecát is, de nem maradhat el a vizespólós mellszépségverseny sem, de lesz terrárium bemutató is.

Lopásról, káresetről, de még az iskolai bunyóról is lehullhat a lepel

Az önkormányzat által elnyert pályázat jóvoltából került kiépítésre az a kamerahálózat, mely az iskola vagyonbiztonságát hivatott szolgálni. A négy kamerából álló rendszer az intézmény mellett a diákok tulajdonát is óvja.

London közvilágítását hoznák Harkányba is

Mintegy 1100 világítótest cseréjével és akár 70 újabb felszerelésével, több, mint 100 millió forintból valósulhat meg a harkányi közvilágítás korszerűsítése. A közbeszerzés kiírásán kívül városunkat más költség nem terheli, a teljes cehhet a közbeszerzési eljárást nyerő cég állja.

Harkány megúszta, Szalántán lesz a legtöbb maratoni traffipax

A lakosság javasolta azokat a helyszíneket, ahonnan a gyorshajtókra fognak 24 órán át vadászni. Szerdán, április 16-án a TISPOL – az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata – egy 24 órás Speedmarathont szervezett húsz tagállam csatlakozásával.

Szigorúan csak pórázzal – így oltják a rókákat

Április végéig dacára a jó időnek, szigorúan csak pórázzal sétáltathatjuk kutyáinkat. Ennek oka nem más, mint a rókák éves, veszettség elleni oltása. A csalétekbe elhelyezett oltóanyagot repülőgépekről szórták ki a rókák természetes életterére és így kutyáink szokásos sétahelyeire is.