Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 162)

Közös nevező 1.

A maga 86 méterével egykor Közép-Európa legmagasabb épületeként tornyosult a város fölé az 1976-ban átadott Magasház. Mint ahogy később a harkányi fedett „hármas medence” tetőszerkezetét, az elmúlt években pedig a kórház balneológia épületének tetőszerkezetét, úgy a Magasházat is statikai szakértői vélemény miatt ítélték halálra – a szakvéleményt mindhárom esetben ugyanaz adta. A pécsi építmény vasbeton szerkezetén […]

Vígjáték estére: Igenember

Jim Carrey (a filmben Allen) a vígjátékok nagymestere, aki most sem hagy cserben minket: válása után teljesen bezárkózik, és csak kedvenc horrorfilmjeinek él. Hiába próbálja őt barátja, Peter kizökkenteni, mindig mindenre nemet mond. Egészen addig, amíg össze nem hozza a sors egy félőrültnek látszó ismerősével, aki elcipeli őt Terrence  szemináriumára. Maga sem tudja, hogyan és […]

Szombat: néptánc és rock

Ma van a Pécsváradi Leányvásár a Baranya Megyei Gyermek Néptánc Csoportok Találkozójával,

Kötelező: Pillangó hatás

A történetét több, önálló részen is keresztülszövő film igazi fogalom az akció műfajában. 

Vígjáték estére: Gyakornokok

Vannak emberek, akik bármit rá tudnak sózni embertársaikra. Nick és Billy született kereskedők:

Nem kizárt egy újabb adósságcsökkentés

Maradt még az önkormányzatoknál olyan tartozásállomány, amelyre a korábbi konszolidáció nem terjedt ki, ezek tekintetében a kabinet nem zárja ki a további konszolidáció lehetőségét – mondta a Belügyminisztérium szakállamtitkára.   Nem kizárt egy második önkormányzati adósságkonszolidáció – írja a Napi Gazdaság. Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta továbbá: ahhoz, hogy az új önkormányzati rendszerben a közszolgáltatások biztosítását […]

Film: A szakasz

A fiatal Chris Taylor önkéntesnek áll a vietnami háborúba. Az egyik őrmestere betartja a

Hétvégi országos statisztika

Hétvégén a rend őrei összesen 344 személyt fogtak el, 718 személyt állítottak elő, 272 biztonsági intézkedést foganatosítottak. 98 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén kellett intézkedniük, ebből három balesetben három személy vesztette életét, 32 súlyos, 63 pedig könnyű sérüléssel végződött. Tiltott határátlépés miatt 77 főt fogtak el az egyenruhások, négy fővel szemben közokirat-hamisítás, további három […]

Pokol a Csendes-óceánon

Egy lakatlan sziget, két ellenséges háborús katona. Nincs jó és rossz ember, csak két egyenlő ellenség, 

Autókat gyújtottak fel Siklóson

Ismeretlen tettesek több személyautót próbáltak meg felgyújtani vasárnap hajnalban Siklóson, a Hajdú Imre utcai lakótelepen.   Két gépkocsin csak nyomát találták a gyújtogatásnak, de egy kisbusz ki is égett. A lakók durranásokra ébredtek fel, a Transporter tulajdonosa vízzel oltotta járművét, de sikertelenül. A lángokat végül a kiérkező siklósi tűzoltók fékezték meg. A rendőrség nagy erőkkel […]

A kutyahelyzet margójára

Először 2010 decemberében írtunk arról a kutyatelepről, mely városunk főutcáján a fürdő „Platán kapuja” mellett némi környezetidegenséggel küzd. Akkor arról tudósítottunk, hogy az újdonsült képviselő testület döntött: Mennek a kutyák, ennek viszont lassan három éve, megoldás pedig azóta sincs.   A harkányi kutyasztoriról lassan ugyan mindenki hallott, viszont a kép talán kicsit homályos. Az egész […]

Film estére: A király beszéde

A film egy férfi története, aki VI. György brit királyként, II. Erzsébet királynő apjaként vonult be a történelembe. Miután bátyja lemondott, George – azaz Bertie – foglalta el trónt, igen kelletlenül. A király nem érezte méltónak magát élete legfontosabb szerepére, mert borzalmas dadogása miatt képtelen volt nyilvánosan beszédet tartani. Számos eredménytelen beszédterápiás kezelés után találkozott […]

Film: Hinbenburg

A New York és Frankfurt között közlekedő 245 tonnás, 112 méteres, hidrogénnel teletöltött

Látta már? Halálsoron

Stephen King filmjeiben nem igazán lehet csalódni. Louisiana, negyvenes évek. Egy halálraítélteket

Itt mérik a teljesítést

„Több, mint két évvel ezelőtt meglehetősen kemény fába vágtuk a fejszénket. Harkány városa úgy döntött, hogy leszámol az elmúlt 20 évvel, valami újat szeretne. … Én azt ígértem, hogy kivezetjük a válságból Harkányt, megpróbáljuk talpra állítani. Ez megtörtént. Most arra fogok vállalkozni, hogy a válságból kilábalva, egy új Harkányt építsünk.” Talán ismerősek lehetnek ezek a szavak, melyek dr. […]