Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 4)

Meghalt Sanyi, a harkányi piac híres savanyúságárusa

Ki ne ismerte volna a harkányi piac pikáns savanyúságait? Sándor két évtizeden keresztül emblematikus alakja volt a helyi élelmiszeriparnak.

Elárulta a Volánbusz, hány jegyet és bérletet adtak el 2023-ban a harkányi állomáson

Februártól megszűnt a pénztári és információs  szolgáltatás a Volánbusz harkányi irodájában – számoltunk be róla korábban. Most kiderült az is, hányan nem tudnak jegyet vagy bérletet venni Harkányban.

Harkányban fogadták a turisztikai innovációs verseny győzteseit

Átadták a hazai turizmus fellendítését célzó innovációs ötletekért járó díjat. A CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyre az ország egész területéről, 18 egyetemről több mint 100 hallgató jelentkezett.

Fiatalok, sikeresek, DDC ösztöndíjasok

A tehetség korán megmutatja magát, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a kivételes képesség önmagában kevés: a sikerhez rengeteg munka, áldozat, kitartás és szorgalom is szükséges.

Felújítanák a sportpálya öltözőjének felső szintjét, napelemet telepítenek a tetejére

Felújítaná a Harkányi Sportegyesület az általa használt öltöző felső szintjét. A Tao-pénzekből megvalósítandó pályázathoz az önkormányzat vállal kezességet.

Néhány év alatt csődbe vinné a fürdőt az ellenzék legújabb kampánya

Fenntarthatatlan uszodát építene az ellenzék Harkányban. A sportmedence elbontásával, a már megtervezett mediterrán medence és a hullámmedence helyére tervezett uszoda néhány év alatt rányomná bélyegét a fürdő működésére.

Stratégiai partnerségre lépett a DUE és a harkányi fürdővállalat

Stratégiai partnerséget kötött a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) és a Harkányi Gyógyfürdő Zrt.. A megállapodás a harkányi munkaerő helyben tartása mellett szakemberek képzésével az üzemeltetés célkitűzéseit is hosszú távon szolgálja.

Harkány is részt vesz a Településfásítási Programban

Harkány is részt vesz a településfásítási programban. A város vezetése a legtöbb, 30 darab sorfa igénylése mellett döntött, melyet a város területén ültetnek el az év során.

Járdát és zebrát kap az üdülőtelep

Járda épül a két üdülőtelep közé – tájékoztatta az Új Harkányi Híreket Remmert Ferenc. Harkány saját erőből megvalósított beruházása a tervek szerint a tavaszi hónapokban készül el.

Alsó Tamás vezeti a művelődési házat

A bíráló bizottság javaslatával megegyezően Alsó Tamást választotta szerdai ülésén Harkány képviselő-testülete a Kiss József Művelődési Ház igazgatójának.

Inkább fedett uszodát építene Alpár György

Fedett uszodát építtetne Alpár György Harkányban. A leendő polgármesterjelölt ezt az alternatívát a készülő csúszdapark helyett vázolta fel.

Tíz éve indult az ördög kálváriája, ma a csúszdatorony a sláger

Épp tíz éve azon pörgött Harkány, hogy kikerüljön-e az ördög a címerből, ma pedig egy csúszdapark szakítja ketté a helyi közvéleményt.

Hazaérkezett Harkányba és köszöni jól van Dorina, 2024 első baranyai babája

Pásztor Dorina az első idei, Baranya megyében született kisbaba. Harkányban lakik, és köszöni jól van. Dorinát és családját Baksai Endre Tamás polgármester és Hosszúné Dávid Éva alpolgármester köszöntötték.     A kismama 2024 első napján hajnalban ment be a PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára, Dorina 8 óra 4 perckor 3970 grammal és 50 centiméterrel természetes […]

Szállásadók figyelem, nagyon fontos változásra figyelmeztet a közgazdász!

Már nem érdemes trükközni a vendégéjszakákkal és az áfával, egy most élesedő jogszabály miatt ugyanis az állami és önkormányzati adóhatóságok számára is leegyszerűsödik az online felületen értékesítők ellenőrzése és az adóelkerülők kiszűrése.

Ledfal várja a strandolókat nyáron

Nem kell lemondani az olimpiáról és a foci EB-ről nyáron annak, aki a hőségben inkább a harkányi strandra látogatna.