Kezdőlap » Összes cikk » Életmód (Page 82)

Fokozott odafigyeléssel kell megelőzni a baleseteket

A tartós hőhullám miatt fokozott odafigyelésre, a közlekedés veszélyeire figyelmeztet a rendőrség. A napokig tartó hőség mindenkit kivétel nélkül megvisel, fiatalokat, időseket, egészségeseket és betegeket egyaránt. A kánikulai forróság még a frontokra kevésbé érzékeny emberek szervezetét is megterheli, természetesen egyénenként eltérő mértékben.   Sokan nem tudják, de a hőségben sokkal kockázatosabb közlekedni – figyelmeztet honlapján […]

80 éves a Kékszalag

Negyvenhatodik alkalommal rendezik meg a Kékszalagot. A július 10. és 12 között zajló Balaton-kerülő vitorlásverseny idén 80 éves.    Kollár Lajos, Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta, a 80 éves jubileum mellett idén a vitorlásszövetség alapításának 85. évfordulóját is ünneplik. Az idei verseny az eredeti kiírás szellemiségét figyelembe véve nyílttá vált, többtestű és egytestű hajókkal is lehet […]

13+1 ok, hogy miért jöttök idén is Harkányba

Nem az év fő célpontja lesz, az tény, de idén is eljössz Harkányba. Eljössz, mert nem bonyolult és voltál már otthon eleget. Eljössz, mert van itt tavalyról valami, aminek megint részese akarsz lenni. Eljössz, és akkor majd megint elmondod, hogy miért vagy itt. A többieknek addig leírjuk, mit mondtál tavaly.     1. ok, a […]

A 10 perces pulyka és az igazi vörös tonhal esete

Az előző cikkben éppen csak belekóstoltam a szuvid ételkészítés rejtelmeibe, hiszen csak zöldségekkel próbálkoztam, azonban eljött az ideje a húsoknak is. Az egyhetes sous vide supreme teszt következő állomása az előzetesen a zöldségekkel előkészített vörös tonhal volt.     Mára már lassan minden boltban beszerezhető a tonhal konzerves verziója. Létezik belőle olcsóbb növényi olajas és […]

Így telt a rendőrök hétvégéje

A hét utolsó napjai teljesen átlagos mutatókkal teltek a rendőrök számára. Nézzük a számokal.   A rendőrök összesen 84 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. 3 halálos balesetben 3 személy vesztette életét, 33 baleset súlyos, 48 pedig könnyű sérüléssel végződött.   Összesen 375 személyt fogtak el, ebből 57 az ellenük érvényben lévő körözés miatt […]

100 éve történt a szarajevói merénylet

Az első világháború ürügyéül szolgáló merénylet 100. évfordulójára emlékeznek Európa országainak képviselői Szarajevóban. Szerbia nem vesz részt a rendezvényen. Ferenc Ferdinánd főherceget, az Osztrák-Magyar monarchia örökösét 1914-ben e napon lőtte le Gavrilo Princip.     Akik nem jönnek el, azok nemcsak a múlthoz való hozzáállásukat fejezik ki ezzel, hanem egyben azt, amit a térség jövőjéről gondolnak – mondta […]

Ismét csökkennek a roamingtarifák az Európai Unióban

Az Európai Unió egyik ránk is hatással lévő előnye lép életbe július első napjaitól: újra mérséklődnek a roaming díjak, nemsokára pedig ugyanannyiért beszélhetünk bárhonnan, mintha otthon lennénk.       Keddtől az uniós szabályozás értelmében a tagállamokban működő mobilszolgáltatók a külföldről kezdeményezett mobilhívásokért legfeljebb nettó 19 centet azaz 58 forintot számlázhatnak percenként a mostani 73 […]

Akkor kezdhetünk szuvidolni?

Miután megtudtuk, hogy mi is az a sous vide technológia, ideje nekiállni vákuumzacskózni és elkészíteni néhány ételt. Mint arról korábban írtam, egy egyhetes teszt erejére a Sous Vide Supreme hazai forgalmazója által lehetőségem nyílt szó szerint is belekóstolni egy teljesen modern konyhai ételkészítési eljárás alkalmazásába, melyet világszerte alkalmaznak a fine dining vonalat képviselő, sokszor több Michelin […]

Táplálék és pollen keresztallergiák

Nyakunkon a nyár, az időjárás egyre melegebb, a fák, a bokrok virágba borultak. Az aktuális időjárás-jelentés pedig jelzi: a levegőben magas a pázsitfű-, a csalán- és az útifűfélék pollenkoncentrációja. Ez az információ különös jelentőséggel bír a pollenallergiások számára, hiszen segíti őket a betegségükkel járó kellemetlen tünetekre és kezelésükre való felkészülésben. Hogyan hat a pollenallergia a táplálkozásra? […]

Javult az iskolai közétkeztetés minősége

Több szempontból javult az iskolai közétkeztetés minősége az elmúlt években – állapította meg az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) legfrissebb elemzésében.     Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint az OÉTI az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal és a kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szerveivel közösen tavaly átfogó vizsgálat keretében […]

Facebook: valami elromlott

9 óra 55 perckor váratlan hiba történt a Facebook oldalán. Valami elromlott – áll az utoljára 2013-ban használt hibaüzenetben. Csapat türelmet kér a műszaki hiba kijavításáig. A hiba a webes felületen túl a gombokat és beépített alkalmazásokat és a mobilos felületet is érinti. Utoljára május elején volt nagyobb, 1,5 órás leállás, akkor a hajnali időpontja […]

Csúcsgasztronómia otthon?

Az utóbbi néhány évben egyre inkább érdeklődöm a gasztronómia iránt, és természetesen eme rajongásomat az otthoni környezetben amikor lehetőségem van rá gyakorlom is. Szeretem az újdonságokat, az új ízeket, az új alapanyagokat és a konyhatechnológiai újdonságokat. Néhány hónapja akadtam rá a sous vide (szuvid) technológiára, és a Sous Vide Hungary jóvoltából egy hétig lehetőségem is […]

Zsíros kisokos

Évekkel ezelőtt az aktuális mumus a koleszterin és a zsírok voltak, ma már szerencsére hallhatunk pozitív élettani szerepükről is. Lássuk, mire figyeljen velük kapcsolatban!   Mennyi is az annyi?   Azzal mindenképpen tisztában kell lennünk, hogy a fő tápanyagok (fehérje, zsír, szénhidrát) vonatkozó értékei közül a zsír energiatartalma a legmagasabb: 9,3 kcal/g (e tekintetében mindegy, […]

Bőrrák: nem teljes a védelem

A napvédő krém önmagában nem nyújt teljes védelmet a bőrrák legsúlyosabb típusa, a melanóma ellen – figyelmeztetnek a kutatók.     A napfénynek való kitettség a melanóma egyik jól ismert kockázati tényezője. Egészen mostanáig azonban nem volt egyértelmű, hogy az ultraibolya fény milyen molekuláris mechanizmus révén károsítja a bőrsejtekben található DNS-t.   A Nature című […]

Kutya meleg van

Megjött a nyár és a meleg – figyelmeztet a Harkány-Siklós Állat- és Természetbarátok Egyesülete. Egy felelős gazda tudja, ha a haszonállataira – baromfi, sertés, marha – kellő figyelmet fordít, akkor szép tojást, finom tejet, ehető húst kap. Azt is tudja, ha a kutyájáról megfelelően gondoskodik, viszonzásként bizalom, szeretet, ragaszkodás és egy hű társ a jutalma. […]