Kezdőlap » Összes cikk » Belföldi hírek (Page 120)

Készenlétbe helyeztek hat kapitányságot – frissítve

Még nem erősítették meg hivatalosan, de több megyében is a rendőrség készenlétét rendelték el vasárnap este a menekülthelyzet miatt. Az M1 azt közölte, hogy hat délnyugati rendőrkapitányságon rendeltek el riadót. Ez a rendőrök két órán belüli hadrafoghatóságát jelenti.     Értesüléseink szerint a Siklósi Rendőrkapitányság nem érintett a menekülthelyzet miatti riadóztatásban, de több helyi rendőr […]

Hende beszélt a lemondásáról

Hende Csaba szombat este beszélt lemondásának körülményeiről. A volt honvédelmi miniszter Szombathelyen a Polgári esték nevű civil rendezvényen elmondta, hogy döntését a hétfői kormányülésen kapott kritikákkal kapcsolatban hozta meg.     A volt honvédelmi miniszter kijelentette: a hétfői kormányülésen súlyos kritika érte a honvédség tevékenységét a műszaki határzár építésében, miután pedig meggyőződése, hogy az építést végző […]

Ez van, ha kedden kihirdethetik a válsághelyzetet – mindeközben Európában

Miközben itthon a válsághelyzet kihirdetésére készülnek, hogy katonák mehessenek a határra segíteni, az osztrákok besokalltak néhány ezer menekülttől és lezárták az átkelőt. A németek negyvenezer migránst várnak és készenlétbe helyezték a katonaságot.      Katonák is mehetnek a határra   A összesen tizenhárom törvény – köztük a menedékjogról szóló törvény – módosításával létrejött a tömeges bevándorlás […]

3800 katona van a déli határnál

Simicskó István honvédelmi miniszter a TV2 Mokka című műsorában közölte: már 3800 katona van a déli határnál. Elősdleges feladatuk a kerítés építése, melyből naponta tíz kilométer épül meg. Az ORFK közben bejelentette: felkészültek a jogszabályi szigorításokra.     A szerdán indult, Határozott fellépés 2015 nevű gyakorlat kapcsán elmondta, hogy a honvédség feladata a rendőrökhöz hasonlóan […]

Menekülteknek építenek tábort az iskola udvarán

Újabb ideiglenes gyűjtőpontot létesít a Belügyminisztérium, a körmendi rendészeti szakközépiskola területén – erősítette meg a tárca. Bebes István, Körmend polgármestere megerősítette, a nap folyamán kapott tájékoztatást a belügyi tárcától arról, hogy egy 600 ember befogadására alkalmas gyűjtőpontot terveznek a településen, átmeneti jelleggel.     A polgármester elmondta azt is, hogy a tájékoztatás szerint a sátrak felállításával […]

Határozott fellépés 2015 – honvédségi járművek okozhatnak torlódást

A honvédség megkezdte a felkészülést és kitelepülést a Határozott fellépés 2015 gyakorlatra, ami a technikai eszközök nagyobb számú megjelenését jelenti az ország közútjain. A személyi állományt és a technikai eszközöket szállító katonai konvojok az ország útjain esetleges torlódást is okozhatnak.   A gyakorlat miatt fokozott katonai jelenlét lesz tapasztalható többek között Hódmezővásárhelyen, Baján és a […]

Feljelentik a menekültet felrúgó operatőrt

Menekültek bántalmazása miatt feljelentést tesz az N1TV munkatársa ellen a DK és a PM – közölte a két ellenzéki párt kedden az MTI-vel. Az online tv-csatorna megszüntette az operatőr munkaviszonyát.   A Demokratikus Koalíció (DK) közleményében videofelvételre hivatkozva azt írta: egy olyan videofelvétel járta be a sajtót, amelyen egy farmerruhás szőke nő látható, amint Röszkén, […]

Felrúgta a gyermekével futó menekültet a riporternő

Rendőrök elől menekülő, gyermekét fogó migránst rúgott fel egy magyar operatőr nő. László Petra, az N1TV operatőrének röszkei videója pillanatok alatt bejárta a világsajtót, a magyar migránskérdés ikonikus figurája lett.     A férfi gyermekét tartva tört ki a sorfal mögül, amikor egy rendőr kezei közül is siekresen kicsusszant, de a szőke nő felrúgta. A férfi […]

Illegális bevándorlás: a főváros megkönnyebbült, Röszkén feszült a helyzet

Visszavitték a röszkei gyűjtőpontba azt a 130 menekültet, akik hétfő este áttörték a rendőrök sorfalát és gyalog indultak az M5 autópályán Budapest irányába. Alig 15 kilométerre jutottak, úgy tervezték, egy felüljáró alatt alszanak. A rendőrség közölte velük, hogy ezzel bűncselekményt követnek el, amiért az országból is kiutasíthatják őket.     A migránsok az elmúlt napokban […]

Magyarországról való kivonulását is fontolgatja a Tesco

A Tesconak 1110 üzlete van Kelet-Európában, mely a magyar, szlovák, cseh, lengyel és a török piacot foglalja magában. Az elmúlt évben a vállalat létrehozása óta a legrosszabb gazdasági évet zárta, ráadásul a dél-koreai láncot sem sikerült annyiért eladni, amennyiért szerették volna.     A Tesco azt is fontolgatja, hogy megválik közép-kelet-európai egységeitől is adósságának további csökkentése […]

Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter

Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter. Döntését Orbán Viktor kormányfő elfogadta, majd Simicskó Istvánt kérte fel a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.     A Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes […]

Több száz migráns tört ki Röszkén – elfogták őket

Mintegy háromszázan kitörtek a röszkei gyűjtőpontból, mert túl lassúnak ítélték kérelmük elbírálását. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: hozzávetőleg 300 illegális bevándorló két hullámban áttörte a gyűjtőpont kerítését, és elfutott. A rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket az elfogásuk érdekében.     Szószólójuk azt mondta: kétórás határidőt adnak arra, hogy elbírálják menekültügyi kérelmüket. Ha annak elmúltával sem […]

Pánik és több száz rendőr a Deák téren

Több, lövésnek hangzó durranás után pánik törti ki a Deák téren. Nem sokkal éjfél után Budapest VII. kerületében mintegy 100-120 főből álló csoport kopasz, fekete ruhás tagjai kezdtek randalírozni, a kiérkező rendőrökre is rátámadtak. A helyi értesülések szerint magyar futballszurkolók találkoztak románokkal.     A forgalmat lezárták, több száz rendőr vonult a helyszínre. Közlésük szerint […]

Migránsok lepik el a Keleti környékét

Nem engedik be a Keleti előtt összegyűlt migránsokat a pályaudvarra Budapesten. Ezt megakadályozván a rendőrök a főbejárat mellett lezárták az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót a pályaudvar környékét ellepő illegális bevándorlók elől.     A vonatok rendben közlekednek, az utasokat beengedik a valamennyi bejáratot eltorlaszoló rendőrök. A környék tele van migránsokkal, akik kisebb, 50-100 […]

Beszólt a francia külügyminiszter: állatoknak sem csinálnak ilyet

Laurent Fabius francia külügyminiszter botrányosnak nevezte egyes kelet-európai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, Magyarországot pedig külön bírálta a határzár miatt. Ezt Szíjjártó sem hagyta szó nélkül.     Amikor azt látom, hogy egyes európai országok nem fogadják el a kontingenseket (a menekültek elosztását), ez botrányos – mondta vasárnap. Újságírói kérdésre elmondta, hogy ezek az országok „Európa keleti […]