Kezdőlap » Összes cikk » Belföldi hírek (Page 132)

Sajtóper: fotózható a rendőr

Visszakozott a Kúria, amikor jogegységesítési döntésével megsemmisítette azt a korábbi határozatát, miszerint a rendőrök beleegyezéséhez van szükség a fotójuk nyilvánosságra hozatalához. A zsaruk ezt nem hagyhatták jóvá, a huzavonának az Index vetett véget.     A nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati kötelezettséget teljesítő vagy munkát végző személy e tevékenységének ellátása során nem minősül közszereplőnek, ezért […]

Azt hiszed, hogy nyílik még – besárgultak a szocik

Lecserélték a vörös szegfűt a szocialisták, de a színes virágoktól nem tudtak elrugaszkodni. Úgy tűnik, jelképüknek nem mást, mint az Illés zenekar által is megénekelt sárga rózsát választották, a korábbi nyolcas vakvágány lett az évek óta megújulási lázban égő bukottaknál.     A szocik most az irigység jelét tarthatják kezükben. Tóbiás József, az MSZP elnöke még facebookos […]

Lerövidítenék a menekültügyi eljárásokat

A Fidesz azt kezdeményezi, hogy jelentősen gyorsabban, akár néhány napos határidővel lehessen lefolytatni egyes menekültügyi eljárásokat – közölte Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke. Az eljárás most több hónapot is igénybe vesz.     A bevándorlók elfogásukat követően általában azonnal kérik menekülti státuszuk elfogadását. Az eljárás ügyintézési ideje 5-6 hónap is lehet, többségét pedig azért […]

88 baleset, 963 elfogás, 1193 határsértő a hétvégén

Hétvégén a rendőrök 88 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. 4 balesetben 4 személy vesztette életét, 28 súlyos, 56 pedig könnyű sérüléssel végződött – tájékoztat a Rendőrség.   Összesen 963 személyt fogtak el, ebből 51 fő az ellenük érvényben lévő körözés alapján került a rácsok mögé. 198 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 451 személyt […]

Online bírósági rendszer tájékoztat februártól

SMS-ben és e-mailben is küld értesítést az a februártól induló bírósági ügyfélértesítő rendszer, amelyet a peres fél ingyenes regisztrációt követően vehet igénybe. A fejlesztési koncepciókhoz az is hozzátartozik, hogy a későbbiekben az iratokba is be lehessen tekinteni.     A rendszer használatával sok időt és energiát takaríthatnak meg a jogkeresők és a bírósági dolgozók egyaránt – […]

Katasztrófavédelemhez kerülhet a kéményseprés

A tervezet szerint a magánszemélyek tulajdonában lévő ingatlanoknál és a cégjegyzékbe be nem jegyzett egyéb ingatlanoknál a Katasztrófavédelem végezné a kéményseprői szolgáltatást. Az ok a szakmai érintettség.     Azt a munkát, amely az előző körökön kívül esik, kéményseprő-ipari szolgáltató is végezhetné. Az önkormányzatoktól a Katasztrófavédelem venné át novembertől a kéményseprési közszolgáltatást egy a kormány honlapján […]

Szállodát és gyógyfürdőt fejleszt 3,3 milliárdból Lenti

Önkormányzati beruházásban, mintegy 3,3 milliárd forintos költséggel bővítik a Zala megyei Lentiben a gyógyfürdőt, amelyhez kapcsolódóan megépül a térség első négycsillagos szállodája is. Az alapkövet pénteken tették le.     A pénteki ünnepélyen Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azt mondta: Magyarországon ma mintegy 200 ezer család megélhetését biztosítja a turisztikai ágazat. […]

66 ezer diák vizsgázott

480 intézményben tartották a középfokú iskolák központi írásbeli felvételi vizsgáit a 8 és a 6 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező összesen 66 ezer diák számára.     Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint idén 480 intézmény 499 vizsgahelyszínen tart központi írásbeli felvételi vizsgát. A 9. évfolyamra 458, a […]

Újabb gyilkosság: Miskolcon találtak holttestet

Újabb gyilkosság áldozatát találták meg a rendőrök. A 66 éves férfi holttestére Miskolcon, a belvároshoz közel eső otthonában bukkantak rá. Halálát idegenkezűség okozta, a részleteket szakértők bevonásával vizsgálják.     Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a 66 éves férfi halálának körülményeit vizsgálva derült fény arra, hogy halálát idegenkezűség, bántalmazás okozta.   Egyelőre nem […]

Orbán szerint majdnem minden jó, csak a nép zúg

A miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorának adott interjújában kijelentette, hogy az oktatási rendszer rossz. Azt mondta, hogy a következő hónapokban megkezdődhet és le is záródhat a vita egy modern Magyarországhoz méltó, új oktatási rendszer ügyében.     Orbán Viktor az oktatást érintő kedvező változások példájaként felhozta a pedagógusok bevezetett életpálya-modelljét, de kérdésre elismerte: […]

A szolgáltatók lezártak: alig jöhetnek hírek nyugatról

A Digi kivette csatornái közül a BBC és az Euronews hírcsatornákat, nem fogható a CNN, és kiszórta egy olasz és a francia állami tévét is. Az Euronews-t, Európa független hírcstornáját már a UPC sem sugározza, a Russan Today és az Al Jazeera adásai viszont választhatóak.     Sérülhet a hazánkról való objektív tájékozódás és Európa véleményének […]

BBC és a CNN ihlette meg a magyar köztévét

Márciustól indul a Petőfi TV az M2 csatorna esti műsoridejében, júliusban itt az M4 Sport, március 15-től pedig újjászületik az M1 – ez utóbbinak az nagyok működése tetszik. Ha mindez nem lenne elég változás, a Duna TV a nemzeti főadó szerepébe lép.     Az állami tévé hírportálja, a hirado.hu úgy fogalmaz az elmúlt időszakban hitelesség […]

Beszakadt alatta a Balaton jege – meghalt

Hétvégén meghalt egy jégszörfös az örvényesi szabadstrandnál. A Balatonon jege mindössze 4-5 centiméter vastag volt, a melegben pedig beszakadt a férfi alatt. A vékony jég miatt a holttestet is alig tudták partra hozni.     A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai egy felfújható mentőeszköz segítségével tudtak bejutni be a parttól mintegy 200-250 méterre lévő, 62 éves […]

Főbe lőtte magát a MOB alelnöke

Dr. Leyer Richárd a napokban saját kezével vetett véget az életének. Halálhírét családja erősítette meg a Blikknek. A 66 éves sportvezető decemberben tudta meg, hogy gyógyíthatatlan rákos megbetegedésben szenved, amit családja elől is titkolt.     Dr. Leyer Richárd a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Nemzetközi Kick-Box Szövetség (WAKO) alelnöke valamint a Magyar Kick-Boksz […]

Itt az újabb blokád: országos útlezárást szerveznek

Március 1-től országos blokádot szerveznek a Facebookon a januárban bevezetett útdíjrendszer visszavonása érdekében. A kezdeményezéshez eddig több ezren csatlakoztak. Az esemény szervezője, Büki Zoltán három követelést fogalmazott meg.     Büki Zoltán, az Együtt-PM Nógrád megyei 2. számú választókerületének korábbi elnöke azt írja a közösségi oldalon létrehozott eseményében, hogy mindaddig kitart az országos blokád szervezése […]