Kezdőlap » Összes cikk » Nagyvilág

Csődöt jelentett az egyik leghíresebb édességgyártó

Fizetésképtelenséget jelentett az osztrák grödigi székhelyű Salzburg Schokolade, a Mozart-golyó gyártója. A bejelentés 140 munkavállalót érint, hogy miként működhetnek tovább még nem tudni.   Az 1897-ben Rajsigl-Süßwarenfabrik néven alapított vállalat közlése szerint a világjárvány hozta nehéz helyzetbe, melyet a turizmus visszaesése, a rendezvények és esküvők alacsony száma mellett a sokáig zárva tartó cukrászdákkal is indokolt. [...]

Megszűnnek az útdíjkapuk a horvát autópályákon

Előbb vagy utóbb minden horvát autópályáról eltűnnek az útdíjfizetési kapuk – ígéri a horvát közlekedési minisztérium államtitkára. Tomislav Mihotic szerint országa átáll az elektronikus fizetésre.   Az országban ma a megtett úttal arányosan kell díjat fizetni, amit vagy a kapuknál lehet áthaladáskor kiegyenlíteni, vagy egy elektronikus készülék segítségével előre feltöltött egyenlegből kerül levonásra.   A [...]

Omikron: az új variáns kimondottan enyhe tünetekkel jelentkezik

Dél-Afrikában azonosították először az omikron-variánsnak nevezett koronavírus-mutációt, mely egyre több országban üti fel a fejét. Az eredeti törzshöz képest jelentős változásokat mutató variáns miatt számos ország vezet be korlátozásokat az afrikai régióból érkezőkkel szemben.   A köztársaság korábban felszólalt a korlátozások ellen, büntetésnek nevezték, mert ők azonosították először az új mutációt. Angelique Coetzee, a dél-afrikai [...]

Szerbiában is lehet majd kapni a Pfizer koronavírus elleni tablettáját

Szerbia szerződést kötött a Pfizer gyógyszergyártó céggel a koronavírus elleni gyógyszer forgalmazásáról – jelentette be az ország egészségügyi minisztere.   Zlatibor Loncar szerb állami televízióban tett kijelentései szerint a gyógyszer 90 százalékkal csökkenti a kórházi kezelések szükségességét és a halálozás arányát.      

Küszöbön egy újabb szerb válság

Nagyon is valós annak veszélye, hogy ismét széthullik Bosznia-Hercegovina – véli Christian Schmidt, az ENSZ boszniai főképviselője.   A delegált arról tájékoztatta a nemzetközi szervezetet, hogy ha a szerb szeparatisták fenyegetésüknek megfelelően újjáalakítják hadseregüket, azzal kettészakad a szövetségi haderő. Ezzel arra mutatott rá, hogy növelni kell a térségben felsorakoztatott nemzetközi békefenntartók számát egy háború megelőzéséhez. [...]

Földrengés volt Tiszasasvár közelében

Megmozdult a föld a kárpátaljai Tiszasásvár közelében szerda délután. A földrengést Tiszabecsen is érezték, károkról egyelőre nem érkezett jelentés.   A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium jelezte, a földmozgás a magyar határ közelében fekvő ukrán falunál 3.3 magnitúdójúra tehető, epicentruma 8 kilométeres mélységben volt.      

Alec Baldwin véletlenül agyonlőtt egy operatőrt

Legújabb filmje, a Rust forgatása közben kellékfegyverrel lőtt agyon egy operatőrnőt Alec Baldwin. A Santa Fe melletti farmon történt baleset sérültje a kórházban halt meg, a rendező is megsérült.     A kellékfegyverben vaktöltény volt, egyelőre nem tisztázott, hogy milyen lövedék hagyta el a csövet, a színész és producer ellen egyelőre nem emeltek vádat. A [...]

Két halott migráns is volt a kisbuszban

Két menekült holttestére bukkantak kedd délután az osztrák-magyar határon egy kisbuszban. A járművet ellenőrző hatóságok 27 másik migránst is találtak, az embercsempészeket nagy erőkkel kezdték keresni a határ mindkét oldalán.   Az orvosszakértő szerint a két férfi halálát rossz egészségi állapotuk valamint dehidratáltságuk okozta. A hatóságok Siegendorfer Puszta környékén az osztrák és a magyar oldalon [...]

Durva szigorításokat vezetett be Románia

Miután megugrott a fertőzöttek száma, drasztikus szigorítások léptek érvénybe Romániában a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.   Az intézkedések értelmében ismét kötelezővé tették a közterületi maszkviselést, valamint az oltatlanok vagy fél éven túl felgyógyultak számára éjszakai kijárási tilalom lépett életbe azokon a településeken, ahol a megelőző két hétben a lakosság több mint 6 ezrelékénél diagnosztizálták a fertőzést. [...]

Korrupcióval vádolták meg, lemondott a kancellár

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz. Az osztrák kancellár az ellene folyó korrupciós vádak miatt távozik.   Kancellári ideiglenesen Alexander Schallenberg külügyminiszter veszi át. Kurz továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat.      

Az Európai Parlament új sebességkorlátozást vezetne be lakott területen

Elképesztőnek tűnő javaslattal állt elő az Európai Parlament (EP), aki zászlajára tűzte, hogy 2050-re nullára csökkenti a halálos balesetek számát.   A valószínűtlen vállaláshoz a néhány éve már pedzegetett, ám elvetett javaslatot hívnák segítségül, ami szerint 30 kilométeres óránkénti sebességet írnának elő lakott területen belül ott, ahol sok a gyalogos és kerékpáros.   A biztonsági [...]

Rendeződni látszik a koszovói helyzet

Két napnyi tárgyalás után sikerült megegyezniük a feleknek a szerb-koszovói határon kialakult konfliktus kérdéseiben, így újraindulhat a forgalom az eltorlaszolt két határátkelőn.   Hétvégéig a koszovói különleges rendőri erők elhagyják az átkelők környékét, a szerbek pedig lebontják a barikádokat. A békés rendezésért a KFOR felel majd.   A határon az után mérgesedett el a helyzet, [...]

Pattanásig feszült a helyzet a balkánon

Miután a Koszovó a kölcsönösség alapján kötelezővé tette a szerb rendszámtáblák határon való lecserélését, a koszovói szerbek már több mint egy hete blokád alatt tartják a jarinjei és a brnjaki határátkelőket, ahol csak a gyalogosforgalmat engedélyezik.     Szerbia közölte, hogy nem enged a megaláztatásnak, és hét elején a legmagasabb készültségi fokozatba helyezte haderejét jelentős [...]

Halálos áldozata is van az erős földrengésnek Krétán

A Richter-skála szerinti 6,0 erősségű földrengést regisztráltak Kréta szigetén hétfő délelőtt. A földmozgás epicentruma Herakliontól 20 kilométerre, a szárazföld belsejében volt.   A rengést három kisebb, 4,6-os, 4,5-ös valamint egy 4,4-es is követte. Az iskolákat és a szállodákat kiürítették, egy templom összedőlt, a romok alatt egy személy vesztette életét. Jelentősek az anyagi károk is, épületek, [...]

Népszámlálást tartanak hétfőtől Horvátországban

Népszámlálást tartanak hétfőtől Horvátországban. Több nemzetiségi szervezet is kampányt indított, hogy a hozzájuk tartozó kisebbségek minél nagyobb számban és nyíltan vállalják nemzetiségüket.   Szeptember 16. és 26. között online formában az interneten található kérdőívet tölthetik ki a lakosok, míg a második szakaszban, szeptember 27-től október 17-ig mindazok, akik nem használták ki az internetes lehetőséget, papíralapú [...]