Kezdőlap » Összes cikk » Nagyvilág (Page 67)

Ismét ezrek hagyták el az otthonaikat

A Száva újabb árhulláma miatt ismét elrendelték a Belgrádtól 30 kilométerre délnyugatra fekvő Obrenovac teljes kitelepítését, az elárasztott területeken rekedtek mentése kedd reggel is folytatódott.     Éjjel mintegy kétezer embert telepítettek ki – tudta meg az MTI. A településre egyelőre senki nem térhet vissza, és azoknak is el kell hagyniuk házukat, akik eddig ezt […]

Történelmi árvíz Szerbiában

Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában legkevesebb 44 személy vesztetta életét az árvíz miatt, ami a szerb fővárost, Belgrádot is fenyegeti. A településtől 30 km-re lévő Obrenovácon átszakadt a védőgát, az obrenováci hőerőmű is veszélybe került.     Bosznia-Hercegovina közel egyharmada teljesen víz alatt van, a földcsuszamlások miatt egész aknamezőket mozdíthatott el az ár, nem kis fejtörést okozva a hatóságoknak. […]

Kállay-Saunders András a döntőben

Bejutott Kállay-Saunders András és a Running című dal az 59. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Koppenhágában. A New Yorkban született, 2009 óta Magyarországon élő, 29 éves Kállay-Saunders András azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy februárban megnyerte a magyarországi válogatóversenyt, A Dalt.     A Magyarországot képviselő énekes a verseny első elődöntőjében […]

Holnap avatják szentté II. János Pált

Többnapos egyházi eseménysorozat készítette elő XXIII. János és II. János Pál néhai pápák holnapi (április 27-i) szentté avatását a Vatikánban és Rómában a hívők és a sajtó számára.     A lengyel Slawomir Oder a katolikus egyházat 1978-tól 2005-ig vezető II. János Pál kanonizációs ügyének posztulátora volt. A teológiában, az egyházjogban és a történelemben egyaránt […]

Születésnapi kiállítással ünneplik Amerikában a 40 éves Rubik-kockát

Születésnapi kiállítással ünneplik a 40 éves Rubik-kockát az Egyesült Államokban. A New Jersey-i Liberty Science Centerben létrehozott tárlatot, amely később a világ számos más országában is látható lesz, Áder János köztársasági elnök és Rubik Ernő nyitja meg ma – közölte Fürjes Balázs, a budapesti Rubik-központ létrehozásának kormányzati képviseletét ellátó, kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos […]

Új szakaszba lép a szeszes italok, a dohánykereskedelem és az agrárkartellek miatti uniós eljárás

Három korábban indított kötelezettségszegési eljárást is új szakaszba léptet Magyarországgal szemben az Európai Bizottság – közölte a brüsszeli testület.     A bizottság úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Budapestre abban az eljárásban, amely az uniós versenyjog maradéktalan alkalmazására kéri Magyarországot a mezőgazdasági termékek terén, miután Magyarország olyan jogszabályt fogadott el, amelynek értelmében a Gazdasági Versenyhivatal […]

Esti világkörkép

Nepál: A Mount Everest eddigi legsúlyosabb katasztrófája törzént, aminek tizenhárom halottja és három sérültje biztosan van. A lavina idején csak serpák voltak a hegyen, a hegymászószezon előtt ellenőrizték az útvonalakat. Két serpát még keresnek, de a helyiek szerint kevés az esély az életben maradásukra.   Mexikó: Pénteken, hosszan tartó betegség után 88 évesen elhunyt a Nobel-díjas kolumbiai […]

87 éves XVI. Benedek, a nyugalmazott pápa

Közeli munkatársaival, a Vatikánban ünnepelte meg szerdán születésnapját XVI. Benedek nyugalmazott pápa.     Az 1927-ben a bajor Marktl am Innben született egyházfő a Vatikánban levő Mater Ecclesiae kolostorba vonult vissza 2013 májusában, és születésnapját is e kolostor falai között ünnepelte. A 2005-ben megválasztott XVI. Benedek tavaly február 28-án mondott le és Ferenc pápa megválasztása […]

Stefano Domenicali lemondott, Mattiacci a Ferrari új csapatvezetője

A Ferrari megerősítette, hogy véget ér egy korszak a Scuderia életében, és Stefano Domenicali többé nem vezeti az F1-es csapatot. Utódja Marco Mattiacci, aki eddig a cég amerikai divízióját irányította.     Az év elején még szó sem volt a csapatfőnök menesztéséről, miután maga Domenicali és Montezemolo is megerősítette, az olasz szakember pozíciója biztos. A […]

Esti világkörkép

Ukrajna: Az ukrán biztonsági erők elérték azt a keleti régiót, ahol az utóbbi napokban több épületet is oroszbarát erők foglaltak el. Az ukrán hadsereg ezekkel a különleges terrorellenes erőkkel lép fel a szeparatista oroszbarátokkal szemben, akik ellen korábban hadműveletet is hirdetett. (előzmények)   Japán: 112 ezer csirkét ölnek le egy csirkefarmon elhullott több mint ezer szárnyas miatt, aki […]

Esti világkörkép

Ukrajna: a ma elfogadott ukrán alaptörvény kimondja, hogy a Krím-félsziget demokratikus jogállam, az Orosz Föderáció egyenjogú része. A dokumentum számos rendelkezése megegyezik az orosz alkotmánnyal. (előzmények)   Argentína: huszonnégy órás általános sztrájk volt Argentínában. A szakszervezetek a nagymértékű infláció és a romló gazdasági helyzet ellen tiltakoztak. A munkások lezárták a főváros, Buenos Aires központjába vezető utakat és […]

Esti világkörkép

Ukrajna: amnesztiát ajánlottak az orosz szeparatistáknak, ha leteszik a fegyvert, és elhagyják a kormányzati épületeket Kelet-Ukrajnában. Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfő közölte, hogy kész aláírni egy erről szóló rendeletet. Az aktivisták azonban visszautasították ezt, de jelezték, hogy hajlandóak tárgyalni az ukrán hatóságokkal.   Izrael: új kémműholdat bocsájtott fel Izrael. Az Ofek 10 (Horizont 10) nevű berendezés háromdimenziós […]

Esti világkörkép – csak amit tudni érdemes

Ukrajna: az ukrán belügyminiszter, Arszen Avakov kijelentette: tárgyalni fognak a kormányzati épületeket elfoglalókkal, de ha a megbeszélések nem vezetnek eredményre, bevetik a fegyveres erőket. Kijev arra számít, hogy 48 órán belül megoldódik a helyzet.   Japán: csaknem 6,4 millió gépkocsit, 27 modellt, köztük a Corollát, a Yarist, a RAV4-et és a Highlander egyes típusait is visszahívja a Toyota. A […]

Afganisztánnak nincs szüksége amerikai katonákra

Az amerikai katonák az év végén elhagyhatják Afganisztánt, mert az ország hadserege kész az ellenőrzés átvételére az egész terület fölött – jelentette ki Hamid Karzai afgán elnök a kabuli parlamentben mondott utolsó beszédében.     A hivataláról leköszönő elnök megismételte álláspontját, miszerint nem írja alá az Egyesült Államokkal a kétoldalú biztonsági szerződést, amelynek értelmében az […]

Több halottja van a Ford Hood-i lövöldözésnek

Négy halottja és 16 sebesültje van a texasi Fort Hood katonai bázison szerdán történt lövöldözésnek: egy katona tüzet nyitott társaira, és önmagával is végzett.     Michael McCaul, az amerikai képviselőház belbiztonsági bizottságának elnöke szerint a gyakorlóruhát viselő támadó is életét vesztette. A tettes – akit a texasi képviselő a The New York Times szerint […]