Baksai Tamás: a következő hónapok mutatják meg igazán a járvány hatását

Helyi - szerző: HH

Elkészült Harkány 2021-es költségvetése. A koronavírus-járvány miatt az előrelátóan képzett tartalékokhoz is hozzá kellett nyúlni, de a pályázatoktól sem kell elfordulni, ami szintén a város korábbi években folytatott stratégiájának helyességét igazolja. A legnagyobb kérdés Baksai Tamás szerint most az, hogy a helyi cégek esetében miként éreztette hatását a járvány.

 

Mint Baksai Tamás jelezte, az idei évben mutatkozik meg, hogy a harkányi vállalkozók mennyire érezték meg a járvány jelentette megszorításokat. A tavalyi bevételük után számított iparűzési adó várhatóan a töredéke lesz a korábbi évek, sőt, évtizedek számainak, de hogy mekkora hányadát teszi csak ki, megjósolni sem lehet. A város polgármestere épp ezért várakozással tekint az első negyedév után módosítandó költségvetésre, ami már pontosabb képet mutat arról, meddig is nyújtózkodhat Harkány, mennyire lesznek szigorúak azok az intézkedések, melyek már most is jóformán csak a legszükségesebb feladatok ellátását teszik csak lehetővé az önkormányzat számára.

 

Az iparűzési adóra mutatva részletezte, a korábbi években 7,8-8,5 milliárd forint volt az alapja, ám az, hogy 2020-ban miként alakult a vállalkozók bevétele egyelőre teljesen ismeretlen. A következő nagyobb korrekciót viszont már ennek pontosabb ismeretében fogják végezni, hiszen a városban jellemzően turisztikából élő cégek május végével teszik meg a korábbi esztendő árbevételére vonatkozó bevallásaikat.

 

A fürdő esetében Baksai Tamás ismertette: a cég bevételei a tavalyi gyászos évben a töredékére estek vissza. Az idei áprilisi nyitás nem valószínű, jelenlegi törekvések közt a pünkösdi vendégek fogadása szerepel, ám a korlátozások feloldása mellett ezt számos más körülmény is nagyban befolyásolja.

 

A fürdőben folyó fejlesztésekkel kapcsolatban Baksai Tamás leszögezte, azok finanszírozása a korábbi kormányhatározat értelmében megoldott, a munkálatok a végéhez közelednek és hamarosan egy hosszú engedélyezési folyamat veszi kezdetét. A fejlesztések következő üteme, a nyári, kültéri gyermekvilág építése előtt sincsenek jelenleg akadályok és adottak a szükséges források, hamarosan zajlik a kivitelező kiválasztása.

 

A városi fejlesztések üteme szinte biztos, hogy elmarad a korábbi években tapasztaltaktól, ugyanis a felújítások és beruházások összegét a lehető legtakarékosabbra kellett átcsoportosítani - mondta Baksai Tamás az Új Harkányi Híreknek egyebek mellett az út- és járdafelújításokat említve. Mint a polgármester kiemelte, a folyamatos tartalékképzés stratégiája mellett a különböző projektekkel is igyekeztek előrelátónak lenni, az így korábban már elkészíttetett terveknek köszönhetően vált lehetővé az az összességében egymilliárdos pályázat benyújtása, mely a belvíz elvezetését rendezné a város nagyobb részén. A tervek szerint ez érinti egyebek mellett a terehegyi városrészt, a gépállomás környékét és az üdülőtelepeket illetve a Lanka csatornát is. Elbírálása ezt követően történik majd meg.

 

A tavalyi megszorításokkal teli évet 260 millió forint tartalékkal zárta a város – ismertette a polgármester. Mint hozzátette, az első tervek szerint ebből majdnem 125 millió forintot be is kellett tervezni az önkormányzat és intézményei 2021-es működésének finanszírozására. A fennmaradó százharmincmilliós nagyságrendű tartalékkeret mértékére mutatva példaként megjegyezte, egy nagyobb meghibásodás akár a szennyvíztelep vagy az ivóvízhálózat esetében azonnal felemésztené.

 

A költségvetés főbb összegeit ismertetve Baksai Tamás kiemelte: az intézmények nélkül számított működési bevételeket 810 millió forintra, míg a kiadásokat 880 millió forintra tették, mely így már a korábban képzett tartalékkeretből is merít. Ez Harkány elmúlt évtizedben vett legkisebb költségvetése, mely nem tudni, még meddig változik.

 

Az önkormányzat teljes bevétele a tartalékkeretet is ide véve 1,2 milliárd forint körül alakul a korai elképzelések szerint, míg a teljes kiadások oldalán 1,08 milliárd forint jelent meg. A pályázatok, az intézmények és a fürdőfejlesztés összességében további 2,6 milliárd forintot tesznek ki. Az, hogy idén is van megszólítható tartalék az elmúlt évek gazdasági stratégiáját igazolja – szögezte le a város polgármestere.