Harkányt is kijelölték a kormány gazdaságélénkítő programjába

Helyi - szerző: HH

Gazdasági mutatókat figyelembe véve újabb településekre terjesztette ki a kormány a gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében indított fejlesztési programot valamint a Felzárkózó települések hosszú távú programját.

 

A Gazdaságélénkítő program (GÉP) keretében a településeken a helyi és nemzetiségi önkormányzatok, az önkormányzati tulajdon kezelésével és fenntartásával megbízott, vagy erre a célra az önkormányzat által létrehozott gazdálkodó szervezet, továbbá a programban közreműködő központi költségvetési szerv támogatása érdekében támogat az általuk megvalósítandó, helyi fejlesztésekre irányuló programot, valamint biztosít később költségvetési forrásokat a kormány.

 

Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség folyamatos és érzékelhető csökkentése, továbbá a helyi foglalkoztatás bővítése, a vidék lakosságmegtartó képességének növelése érdekében a gazdasági mutatók alapján elmaradott 445 településen szükséges a GÉP célzott fejlesztéseit ütemezetten elindítani, melyek mostani ütemeihez (GÉP1-2.) 100 település sorában térségünkben Sellye, Vajszló és Drávacsehi lett meghatározva. Az 50 települést felsoroló harmadik ütemben (GÉP3) Felsőszentmárton és Beremend került régiónkból.

 

A GÉP további ütemében újabb 295 településen indulnak el fejlesztések, melyek között javasolta a kormány Harkány mellett Villányt, Vokányt, Diósviszlót, Nagyharsányt, Újpetrét és Baksát is.

 

A társadalmi, gazdasági, infrastrukturális hátrányok csökkentése, a helyi foglalkoztatás bővítése, a vidék lakosságmegtartó képességének növelése érdekében a komplex foglalkoztatási, iskolázottsági, lakhatási, jövedelmi, közbiztonsági viszonyokat és korszerkezetet figyelembe vevő szempontrendszer alapján 300 települést választottak ki fejlesztésre.

 

A Felzárkózó települések hosszú távú programjának (FETE) első körébe 31 település közül régiónkból Alsószentmárton, Hirics, Kisszentmárton és Tésenykerült be, míg az összesen 36 települést felsoroló második ütemben Vejti, Gilvánfa, Sósvertike, Drávafok, Drávaiványi, Lúzsok valamint Piskó kapott helyet.

 

A FETE további ütemeibe Egyházasharasztit, Oldot, Siklósnagyfalut és Bogádmindszentet javasolták 178 távolabbi mellett. A harmadik ütem 51 települése között Drávafok és Gilvánfa szerepel a környékünkről, hogy induljon el a fejlesztés.