Nem találják a harkányi betörések elkövetőjét, felfüggesztették a nyomozást is

Helyi - szerző: HH

Felfüggesztették a nyomozást azzal a betöréssorozattal kapcsolatban, mely az ősszel borzolta a kedélyeket Harkányban. Legalább három helyre hatoltak be azonos módszerrel, egyik házban pedig a kisgyermek érte tetten a betörőt.

 

Mint korábban beszámoltunk róla, minden család legrosszabb rémálma vált valóra Harkányban: míg a szülők távol voltak, gyermekük egy betörővel nézett farkasszemet saját otthonukban, aki szerencsére nem bántotta.

 

Mint a Baranya Megyei Rendőr-Főkapitányság közölte az Új Harkányi Hírekkel, a Siklósi Rendőrkapitányság – tekintettel arra, hogy az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható – a három nyomozást felfüggesztette. Amennyiben az elévülési határidőn belül az elkövető kiléte megállapítást nyerne, úgy ellene az eljárást ismét folyamatba helyezik.

 

A felfüggesztés nem azonos a nyomozás megszüntetésével, csupán annyit jelent, hogy semmivel sem jutottak előrébb és nyom hiányában jegelik az ügyet. Amint valami tudomásukra jut, ott folytatják, ahol abbahagyták, feltéve, ha nem futnak ki minden határidőből – ez esetben az eljárás eredménytelenül lesz lezárva.

 

A filmekből ismert vehemenciának – de az ujjlenyomatos adatbázisnak sem – nyoma sincs a valódi nyomozói munkában, így elsősorban arra lehet számítani, hogy egy másik ügy kapcsán megszorongatott bűnöző viszi a balhét, és elismeri harkányi tetteit is.

 

Vegye figyelembe, hogy a hatóság önként jellemzően csak a sikeres ügyekről ad hírt, ami a valós közbiztonsági helyzetről megtévesztő képet adhat, értékeit elsősorban önnek kell megvédenie.