Turisztikai Ügynökség: Harkány is a csehek legkedveltebb úticéljai között van

Helyi - szerző: HH/MTI

A csehek tavaly 250 ezer vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, ennek alig csak ötödét Budapesten, a legkedveltebb úticélok között pedig Harkány is előkelő helyen áll – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) összegzéséből.

 

A főváros 60 ezer vendégéjszakája után Bükön 52 ezret, Sárváron pedig 42 ezret töltöttek cseh vendégek. A három legkedveltebb települést Siófok 15, Hévíz 14, Zalakaros 13, Harkány 11 ezer vendégéjszakával követi.

 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján 2020-ban a csehek 83 százaléka Nyugat-Magyarországon szállt meg. A zömében autóval utazó vendégek fele Prágából, Dél-Morvaországból és a közép-csehországi régióból érkezett. Számukra Budapest mellett a legkedveltebb a gyógyvizéről híres Bük, Sárvár, valamint a Balatonnál Siófok, Hévíz és Zalakaros voltak. Népszerű úti cél volt még a nyugati országrészben a Győr-Pannonhalma térség is.

 

Az ügynökség szerint az átoltottság, valamint a ki- és beutazási korlátozások feloldásának függvényében a cseh turisták hasonló területi megoszlásával és intenzív jelenlétével lehet számolni az idén is. Magyarország és Csehország kölcsönösen elfogadja egymás vakcinaigazolásait, így a turisták ugyanazon szolgáltatások igénybevételére jogosultak a másik országban, mint az ott élők.