A Kulturális és Sport Központ élén

Helyi - szerző: KT

Két hete Májer Béla vezeti a Kulturális és Sport Központot. Terveiről, elképzeléseiről kérdeztem a megbízott menedzsert.

 

Miként kerül el egy Harkányi, majd tér vissza?

 

25 évet éltem Harkányban, itt nőttem fel, az iskolát is itt jártam ki. A gimnázium után tanárképző főiskolára jelentkeztem, amit magyar-történelem szakon végeztem el. Ezt követően Siklósra kerültem művelődési ház vezetőnek, ahol egy évet dolgoztam. 24-25 éves koromban a TIT, azaz a Tudományos és Ismeretterjesztő Társulat legfiatalabb titkára voltam. Megnősültem, beköltöztem Pécsre, ahol az ifjúsági park vezetője lettem, ez már a mostanihoz hasonló szakmai tevékenység. Közel 30 évig a pécsi Ifjúsági Háznál voltam. Eleinte rockrendezvényeket, majd egyéb szórakoztató rendezvényeket is tartottunk, majd jöttek a klubok és csoportok. Ilyen volt az utazók klubja, ahol két év alatt közel harminc külföldi utat is szerveztünk. Nemrég az Ifjúsági Házat megszüntették, így kerültem egy pályázat révén ismét Harkányba.

 

Most tájékozódok, mik a lehetőségek. Jó kapcsolatot építettem ki az önkormányzat és más helyi szervezetek felé. Úgy látom, hogy mindenki Harkányért dolgozna, én is csatlakozni szeretnék ehhez a körhöz.

 

Tervez változásokat, változtatásokat?

 

Ha rendezvényt akarunk ide hozni és folyamatosan működtetni, akkor bizony még egy ember elkelne. Régen működött a nyugdíjasklub, lehetne rendszeres előadásokat szervezni és még sorolhatnám. Műszakilag van mit javítani az épületen, és kell is. Most újítunk fel két termet, az egyik alkalmas is lesz egy történelmi előadássorozat lebonyolítására mintegy 20-25 fő kényelmes befogadásával. Szeretnék csinálni dzsessz klubot is. Nem csak a szórakoztató, populáris dolgokat kell sorba venni, hanem a színvonal felé is megpróbálunk lépni.

 

Szeretnék olyan összejöveteleket, klubokat és csoportokat csinálni, akik rendszeresen összejönnek, és olyan viszonyban vannak egymással, hogy kialakul egy igazi klubbélet. Ez lehet szakmai alapú, érdeklődési körrel vagy korral összefüggő. Szoktam csinálni aktuális napi dolgokkal összefüggő programokat is, mint például a környezet napi vagy május elsejei rendezvények. Szeretnék együttműködni a fesztiválokkal, részt vállalni a feladatokban. Harkányban észrevettem, hogy több cég is csinálja ugyanazt a profilt. Ez elég nehezen áttekinthető, de valamilyen szinten össze kell fogni őket, az együttműködésre szükség van.

 

Hasonló civil szerveződésben is feladatot vállal, ha jól tudom. Át lehet ezt vezetni harkányi viszonylatra?

 

Tizenhat éve működtetek egy borklubbot, rendszeresen viszem a csoportot külföldi utakra. Rengeteg kulturális, irodalmi és történelmi kapcsolatunk van a környező országokkal, megnézzük az ilyen városokat, megkóstoljuk boraikat. Ez az én hobbim is, de Harkány esetében fontos lenne visszajelzést kapni a lakosságtól, mi az, amire szükség van, ami érdekli őket, mi az, amiben szívesen részt vennének.

 


Az interjú anyagát hangfelvétel őrzi, melyen az elhangzottak tényként szerepelnek.