Baráti összejövetelt tart Harkányban a „bukott baloldal”

Helyi - szerző: KT

Hoppál Péter a Dráva Hotel előtt tartott sajtótájékoztatót, ahova Puch László, az MSZP baranyai elnöke, a párt volt pénztárnoka baráti találkozót szervezett szerdára és csütörtökre az Országgyűléstől búcsúzó szocialista politikusoknak.

 

 

Az MSZP volt pénztárnoka ebbe a harkányi wellness szállodába invitálta a bukott baloldal szereplőit, hogy elemezgessék a választási vereségük okait, de a választók akarata világos volt: azt mondták április 6-án, amit már négy éve is, hogy nem kérnek többé a bukott baloldalból – mondta a Fidesz szóvivője.

 

Hoppál Péter kiemelte: az emberek sem a baloldal szereplőiből, sem a politikájából, sem a stílusából nem kérnek. Hozzátette: nem fogjuk hagyni, hogy a bukott baloldal diktáljon Brüsszelből nekünk, magyaroknak, nem fogjuk engedni, hogy erre szövetkezzenek azok, akik egyszer már tönkretették az országot, a magyar emberek nem fogják engedni, hogy hátba támadják őket, ahogy azt az elmúlt években megtették.

 

Puch László, a szocialista párt baranyai elnöke, az MSZP volt pénztárnoka a sajtótájékoztató végén köszöntötte Hoppál Pétert, majd kizártnak, egyben nevetségesnek nevezte, hogy valamiféle szövetség alakításáért hívta volna össze a parlamenttől búcsúzó szocialista politikusok kétnapos találkozóját. Nem készülünk semmire – mondta. Tájékoztatott: ez egy magántalálkozó, mindenki magánemberként vesz részt rajta, de hazugság lenne azt állítani, hogy ha több mint húsz szocialista politikus összejön, nem fognak politizálni. Puch elmondta: azt cáfolja, hogy valaha is tulajdonosi hányada lett volna a Dráva Hotelben, de nem mindegy, hogy megy annak a szállodának, ahol két családtagja is dolgozik.

 

A találkozó résztvevőivel kapcsolatban annyit mondott, hogy köztük nem csak volt országgyűlési képviselők vannak, hanem olyanok is akadnak, akik szerepelnek az MSZP európai parlamenti listáján. A találkozón jelen van Kovács László és Lendvai Ildikó volt pártelnök is. Elmondta: egyes politikustársai az tervezik, hogy abbahagyják a politizálást, másoknak az önkormányzatok köreiben munkában vannak elképzeléseik, és van, akiről még nem tudni, miként gondolja a jövőjét.