Hegyi Ákos: veszélyben volt a lepke szezonja

Helyi - szerző: KT

Az elnyert támogatást úgy kértük, hogy a lepke medence felújítása valósulhasson meg belőle – mondta Hegyi Ákos, a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő igazgatója azzal a 215 milliós rendkívüli támogatással kapcsolatban, melyet a héten hagytak jóvá a fürdővállalat számára.

 

 

A lepke medence közel húsz éve nagyon rossz állapotban van mind gépészetileg, mind szerkezetileg – tájékoztat a fürdővállalat igazgatója, aki hozzáteszi: állapota miatt legfeljebb a vasbeton szerkezete használható fel zsaluként. Ennek megfelelően a medencében egy újabb medencét kell építeni, vagy pedig teljesen elbontani és újat tenni a helyére. Jelenleg mind az ötös, mind a hatos – tehát a lepke két oldala – 150-200 köbméter vizet ereszt el naponta. Ennek oka kettős, egyrészt egy dilatációs problémával állunk szemben, ahol a szigetelés hiánya miatt elfolyik a víz, másrészt az elfolyó és leeresztő szelepeknél sem tökéletes a vízzárása.

 

Ugyan ez egy feszített víztükrű medence, de a vízforgatása nem modern technológiával zajlik – jegyezte meg Hegyi Ákos a gépészeti problémákkal kapcsolatban. A fürdőigazgató frekvenciaváltós szivattyúk mellett azokra a modern eljárásokra is rámutatott, mely szerint a fürdővíz forgatása a medence igénybevétele szerint történhet – jelenleg ha egy ember van, ugyanazt a mennyiségű vizet forgatjuk, mint amikor ötszáz – mondta. A víz klór- illetve PH-értékének beállítását is modernizálni, automatizálni kell.

 

A ráfordított összegnek köszönhetően a medence szerkezete, víztartása és higiéniája is nagymértékben javul, tökéletesedik. A medence teljes felújítása becslések szerint 600 millió forintból valósítható meg – tájékoztatott a fürdőigazgató, hozzátéve: a megítélt összegből le tudjuk ereszteni a medencét, eltávolíthatjuk a régi borítást, fel tudunk rá hordani egy új szigetelőrészt, a dilatációkat a mai modern anyagokkal meg tudjuk javítani, majd reményeim szerint egy új burkolatot kap.

 

A medence burkolatának kivitelezésére három technológia létezik. Jelenleg is csempéből készült felülete van a lepkének, mely az évek – évtizedek – során eltört, lehullott, pótlása esztétikai szempontból sem sikerült kifogásolhatatlanra. A másik megoldás egy műanyag borítás, ami meglehetősen csúnya – véli Hegyi Ákos. A harmadik lehetőség egy nagy nyomással felhordott betonréteg, melyet bevonnak egy műanyag felülettel. Ez teljesen vízzáró, és valamennyire tud is mozogni – ismerteti a fürdőigazgató, majd összegzi a teendőket: még keressük a megfelelő technológiai megoldásokat, de valószínű, hogy levesszük a két medencerész burkolatát, kijavítjuk a dilatációs hibákat és új burkolatot adunk a lepkének.

 

A soron következő feladat pedig az, hogy a környezetét – a lepke éttermet, a tulajdonviszonyait, egyáltalán, hogy legyen kinyitva – rendezzük – kezdi az igazgató a szezonnal kapcsolatos kérdések megválaszolását. Mindezen munkálatokat a tervezéssel, versenyeztetéssel, kivitelezéssel úgy szeretnénk időzíteni, hogy a lepke medence főszezonra, június 15-re ki tudjon nyitni.

 

A téli időszak késlelteti a munkálatokat, ugyanis öt fok alatt nem lehet leengedni a medencét. A fagyok miatt meg kell várni a megfelelő időjárást, ami lehet, hogy csak március lesz. Nehéz megjósolni, de két hónapig biztosan tartanak a munkálatok – véli az igazgató.

 

Egy hármas csúszda építésére is van engedélyünk, aminek költsége körülbelül 50 millió forint – adta válaszul Hegyi Ákos a fejlesztési beruházásra vonatkozó kérdésre. Részletezi: ez az ötös medence hármas medence felőli sarkába kerülne. Az igény érthető, de meg kell jegyezni, hogy ma már elég kevés az a hely, ahol medencébe érkeznek a csúszdák erre, napjainkban eltérő technológiák és megoldások vannak. A fürdőigazgató rámutat a tervezés egyik dilemmájára: kedvelt megoldás, hogy a csúszda egy kisebb vízfogóba érkezik, viszont esetünkben adott a medence. Ha beleférünk az összegbe és mellette a csúszda is megépülhet, a magam részéről azt támogatom, hogy a hármas medencére is költsünk a csúszda helyett pénzt mondta.

 

A tervek között szerepel egy csúszdamedence is, de ahhoz további 200 millióra van szükség – tájékoztat a fürdővállalat első embere, akit a távolabbi lehetőségekről is kérdeztem. A hármas medence teljes felújítása és fedetté tétele valamint élményelemekkel való ellátása nettó 1,5 milliárd, ehhez jönne még egy szabadtéri gyermek élménymedence építése. Ezzel vízben épült játszótérrel kiegészülve a fejlesztésre szánható összeg nettó 2,5-2,6 milliárd lenne. Erre még nincs fedezet, ezen dolgoznunk kell. A mostani támogatás nélkül pedig veszélyben volt az is, hogy a lepke medence kinyisson a szezonra – zárta szavait Hegyi Ákos, a fürdő igazgatója.