Peren kívüli egyezségek születtek a bukásra ítélt ügyekben

Helyi - szerző: HH

Harkány 2010-ben leváltott polgármestere és az önkormányzat három korábbi alkalmazottjával is peren kívüli megállapodás született, jelentős összeget hagyva ezzel a város kasszájában – derül ki egy testületi ülés nemrég napvilágot látott jegyzőkönyvéből.

 

 

Jogszabály szerint meghatározott jubileumi jutalmát hiányolta Bédy István, a város volt polgármestere, amikor perbe fogta az önkormányzatot. Harkány lakossága 2010-ben az egyszemélyes városvezetés ellen szavazott, amikor helyette alternatíva híján az azóta szintén nagy visszhanggal menesztett Imri Sándorra tette le voksát, de Bédy a megjáró jubileumi jutalmát négy év alatt sem kapta meg. Az

 

Imriék által görgetett kifizetésből – úgy, mint három másik esetben is – per lett,

 

ezek a város jogászának véleménye szerint bukásra voltak ítélve. A négy hónapja regnáló városvezetés szépített, és peren kívül a harkányi közösség kasszáját kímélő egyezségekre jutottak. A kifizetésekről szóló decemberi határozatokat a testület egyhangú szavazással fogadta el.

 

Bédy az 1,9 millió forintos követelésnek a bíróságon adott hangot, a per évek óta húzódott. Ezekben az ügyekben kértük az önkormányzat ügyvédjének az állásfoglalását, hogy megnyerhetőek-e ezek a perek, mindegyik esetben úgy nyilatkozott, hogy várhatóan az önkormányzat el fogja ezeket a pereket veszteni – mondta a decemberi ülésen Baksai Tamás. Harkány polgármestere megállapodásra jutott a korábbi városvezetővel, majd a képviselők egyöntetűen fogadták azt a kölcsönösen kialakított határozatot, mely szerint Bédy István 1,9 millió forintos jubileumi jutalmának kifizetése mellett eltekintett annak megalapozottan követelhető kamatjaitól.

 

 

Nem minimálbér a tét

 

Egyezség született Bédy Istvánné ügyében is. A piacfelügyelő szerződése értelmében a piac bevételéből 3 százalékos jutalékot kapott volna, de azt 2010-ig ettől eltérően meghatározott összegben fizette ki neki az önkormányzat. 2010-ben a másik piacfelügyelő nyugdíjba vonult, az egyedül maradt Bédynét pedig a fennmaradó másfél évében helyettesítési pótlék is megillette volna, amit nem kapott. Amellett, hogy senkit sem vettek fel mellé, a piac működtetésének rendszerét sem bírálta felül a 2010-ben megesketett apparátus, pedig a másfél éves példa arra enged következtetni, hogy annak felügyeletét egy személy is el tudja végezni – vonják le a következtetést az árusok.

 

Bédyné bíróságon követelt jutalékai 4,8 millió forintra rúgnak, míg a másfél éves helyettesítésért további 970 ezer forint járt volna neki. Az önkormányzat ajánlata alapján helyettesítési díjként 30 százalékot, jutalékok esetében 1 százalékot fogadott el,  így az előbbiért 536.400 forintot, jutalék gyanánt pedig 1.733.925 forintot kapott. Ezen felül vagyoni kártérítésként 243.831 forint ütötte a markát. Módosították a munkaszerződését is, melyből mostanra kikerült az 1 százalék jutalék.

 

 

A túlóra is jól fizet

 

Túlóra és munkaruha miatt is folytak perek. A két önkormányzati sofőrből lett felperessel, Morva Lászlóval és Végvári Jánossal kötött egyezség értelmében az elmaradt ruhapénztől mindketten eltekintettek, míg a jogos követelés valamint annak kamata átutalásra került.

 

Morva 1.827.618 forint elmaradt jövedelmet és 214.033 forint késedelmi kamatot tudhat magáénak, mellette 60.000 forint perköltségét is megtérítették. Végvári 915.030 forintért túlórázott, az elmaradt kifizetése pedig 108.027 forint kamatot termelt számára.