Nagyprojektté nyilvánították a 400 ágyas felújítását

Baranya - szerző: HH

A héten több, mint 160 millió euró uniós támogatást hagyott jóvá magyarországi, köztük pécsi egészségügyi beruházásokra az Európai Bizottság. Ezzel a PTE Klinikai Központ 400 ágyas tömb projektjét nagyprojektté nyilvánították, elismerve jelentőségét.

 

 

A támogatást még az előző, a 2007 és 2013 közötti pénzügyi időszak keretéből ítélte meg a bizottság. Ez azt jelenti, hogy korábban indult, már folyamatban lévő, illetve magyar forrásokból akár már meg is valósult beruházásokhoz hagyták jóvá pénz kifizetését Magyarországnak az unió regionális fejlesztési alapjából.

 

Ez Pécs Városa és a Pécsi Tudományegyetem esetében a 400 ágyas klinikai tömb részben már megvalósult, részben az idei évben befejezésre kerülő nagyberuházására vonatkozik, és azt jelenti, hogy immár az Európai Unió is elismerte a pécsi projekt jelentőségét és fontosságát. Nem jelent ugyanakkor új forrást, hanem a beruházás során a Kormány által megelőlegezett költségnövekmény visszafinanszírozását jelenti Magyarország számára.