Újabb kerékpárúttal bővült a régiónk, teljes lett a hálózat

Baranya - szerző: HH

Elkészült a Kisharsányt is érintő Siklós-Nagyharsány közötti kerékpárút, mely végre összeköti a Villány és Nagyharsány, valamint a Harkány-Siklós kerékpárutat. A beruházás 277 millió forintból valósult meg.

 

 

2014 nyarán az Új Széchenyi Terv keretein belül vette kezdetét a „Kerékpáros turisztikai fejlesztések a Siklósi mikrotérségben” elnevezésű, mintegy 277 millió összköltségű beruházás, melynek eredményeként jött létre a Kisharsányt is érintő Siklós-Nagyharsány szakasz, mely végre összeköti a már korábban elkészült Villány és Nagyharsány, valamint a Harkány-Siklós kerékpárutat. A kivitelezés befejeztével a projekt szereplőinek közreműködésével sajtótájékoztatóval egybekötött study tourt tartottak Kisharsányban.

 

Az eseményen Léber Gábor, Kisharsány Község Polgármestere örömmel számolt be arról, hogy a beruházás során a 7,5 kilométer hosszú új bicikliút kivitelezése mellett, Kisharsányban pihenőparkot és bicikliszervizt is létesítettek, Nagytótfaluban pedig felújítottak egy turistaházat. Közben kiemelte, hogy a fejlesztés kedvező hatással lehet a térség gazdaságára, valamint nőhet a térségben működő vállalkozások bevétele is.

 

Az építési munkálatokat a siklósi székhelyű Bern Építő Zrt. végezte, aki már több ízben folytatott hasonló jellegű munkákat mind a Baranya, mind pedig a Somogy megyei régióban. A vállalat nevében Kreiter Ádám projektigazgató adott tájékoztatást arról, hogy a beruházás eredményeként létrejött szakasznak köszönhetően tovább erősödhet a régió húzóerejének számító turisztikai szolgáltatások szerepe, illetőleg hogy végre biztonságosan lehet majd a térség települései között két keréken is közlekedni.