Tisztázni kívánja magát, mert alaptalanul kerülhet gyanúba

Helyi - szerző: HH

Megszólalt az illemhely rongálásával összefüggésbe hozható azon személy, aki úgy véli, az ő vérét találták meg a szilánkokon. A vér valóban az enyém (..) sajnos úgy került oda miután megcsúsztam a szilánkokon és a csempe felvágta a kezemet – közölte szerkesztőségünkkel V. Bálint.

 

 

A nyilvánosságra hozott tényekre adott válaszában elmondta: úgy tudja, őt megelőzően valaki már értesítette a hatóságokat a rongálásról, ezért ő nem tett arról bejelentést. A barátnőm látta hogy miután engem elvittek rá egy percre megjelent a rendőr – felelte kérdésünkre.

 

Sérülései miatt orvosi segítséget nem kért, elmondása szerint egyből hazaszállították. Nem tagadta: a közeli rendezvényről annak mértékének megfelelően ittas állapotban látogatta meg az illemhelyet, egyben sajnálatát fejezve ki, hogy ott más nem tartózkodott, ezért nincs, aki minden kétséget kizáróan tisztázni tudná. Úgy emlékszik, egyedül ment be az épületbe, ahol aztán elcsúszott és felsértette a kezét.

 

Bálint úgy tervezi, az ügy mihamarabbi tisztázása érdekében felkeresi a rendőrséget, hiszen azon az estén ismerőseivel látogatta meg az illemhelyet, így a felvételeken is látható, valamint a vérminta minden bizonnyal azonosságot is fog mutatni az ittasság igazolása mellett. További részleteket az ügy előrehaladásával közlünk.