Közel 1000 négyzetméter járda készül el

Helyi - szerző: HH

Mintegy 1000 négyzetmétert érintenek azok a járdafelújítási- illetve építési munkálatok, melyek a Start munkaprogramban résztvevőket is bevonva az idegenforgalmi szezon végén, ősszel vették kezdetüket. 

 

 

A műszaki osztály feladata volt, hogy felmérje a járdák állapotát; melyeket szükséges felújítani és mely helyek azok, ahol új járdát tudnánk építeni – mondta Albrecht Ferenc. A műszaki osztály vezetője hozzátette: a költségvetésben erre tárgyi eszközként 2,9 millió forint volt elkülönítve, míg önerőként 6 millió forint került elfogadásra. Ennek biztosítása mellett Harkány az anyagi forrást és a munkaprogram keretében az abban résztvevők bérét és eszközeit számolhatja párhuzamosan el.

 

A Start munkaprogram leterheltsége miatt a fennmaradó önerőt a város külső vállalkozó bevonásával biztosítja – tájékoztatott a műszaki osztály vezetője, hozzátéve: vannak olyan munkafázisok, amit csak így lehet elvégezni, ennek megfelelően a Hunyadi, Ságvári és a Zsolnay utcában is új járdák készülnek. Az Ady, Nevelők és a Kőrösi utcában járdaszakaszok felújítása van nagyon rövid határidővel ütemezve.

 

A munkálatokat – a beérkező ajánlatokat bíráló bizottság döntése értelmében – a siklósi Mehring és Társa Kft. végzi, 7,07 millió forintos áron. Ajánlata a Tom-Ferr 7,22 milliós és a Tervező- és Építő Kft. 7,32 milliós ajánlatát előzte árban meg. A munkálatokhoz szükséges 1,07 millió forint önerő biztosításáról a képviselő-testület határozatban döntött.

 

A víkendtelepre nem kell járda?

 

Évek óta téma a két víkendtelep járdáinak elkészítése. Mindkét terület lakó-pihenő övezetnek van nyilvánítva. Ez annyit jelent, hogy a gyalogosok az úttestet használják közlekedésre, míg az oda behajtó járműnek legfeljebb 20 kilométeres óránkénti sebességgel szabad haladnia. A behajtás is korlátozva van, miszerint csak annak van joga a területre kormányoznia kocsiját, akinek ott van a konkrét úti célja. Ennek megfelelően házalók, hulladékot gyűjtögetők és zenélő árus kocsik a dinnyeárusokkal egyetemben szabálysértést követnek el, ha ott próbálnak szerencsét.