Nincs még igazgatója a Kulturális- és Sportközpontnak

Gyorshír - szerző: KT

Nem érkezett érvényes pályázat a harkányi művelődési ház vezetői posztjának betöltésére, így január első hetében megbízással nevezhetnek ki valakit. Májer Béla, a korábbi vezető szerződése közös megegyezéssel december 31-ével szűnt meg.

 

 

Az intézmény vezetésével – melyhez a sportcsarnok igazgatási feladatai is hozzátartoznak – várhatóan január első hetében megbízási szerződéssel jelölnek ki valakit. Az ő személyével kapcsolatban annyit sikerült megtudnunk – amellett, hogy a döntése még várat magára – nem közéleti személyiség és megfelelő referenciával valamint szakmai tapasztalattal rendelkezik az intézmény átfogó feladatainak koordinálásában.

 

Májer Béla, a volt igazgató 600 ezer forinttal a zsebében hagyja el Harkányt. Úgy tudjuk, 2,5 milliós igény bejelentése után elégedett meg ezzel az összeggel, melyet csak jutalom jogcímen vehetett fel. Nevéhez 2013-as kinevezése óta semmi sem fűződik.