Két ütemben fejlesztik a repülőgyár komplexumát Pogányban

Baranya - szerző: KT

Szombat délben letették a pogányi reptér közvetlen szomszédságában a Magnus repülőgépgyár alapkövét. Az üzemet két lépésben fejleszti a négy kontinensen jelen levő, magyar tulajdonú cég.

 

 

A repülőtér többre hivatott annál, mint ami a repülőtéren eddig történt – mondta Dragovácz Márk. A Pécs-Pogány Repülőtér ügyvezető igazgatója a komplexum elmúlt időszakának legjelentősebb eseményként aposztrofálta a kezdeményezést, melynek első üteme szeptemberben indul és 2018 áprilisának végére készül el.

 

A Magnus Aircraft Zrt. 2011-ben alakult, egy kisrepülőgép fejlesztésének koncepciójával. Mára a Fusion 212 saját gyártású repülőt tudja felmutatni a négy kontinensen jelen levő gyár: a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre és oktatásra is alkalmas, valamint kifejlesztett egy olyan szintén kompozit gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más repülők esetében.

 

Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója ismertette: legalább évi kétszáz repülőgép gyártását tűzték ki célul, melyhez a szükséges, repülőgépgyártás egyik legmodernebb üzemét két ütemben fejlesztenék Pogányban.

 

Első ütemben 5,16 milliárd forintból egy 2000 négyzetméteres összeszerelőüzemet és egy irodaépületet emelnek, melynek alapkövét tették szombaton le. A későbbiekben egy közel 6000 négyzetméteres, a test gyártását végző kompozit gyárat építenek – mint a vezérigazgató jelezte – szintén ebben a régióban, a reptér vonzáskörzetében. A beruházás sikeressége érdekében legalább 105 főt kívánnak foglalkoztatni, elsősorban a régióból.

 

A pogányi reptér felszereltsége, infrastruktúrája miatt esett e területre a választásuk, melyben közrejátszott Pécs közelsége, a felsőoktatásban rejlő innovatív lehetőségek és a régió megközelíthetősége is – jelezte a vezérigazgató.

 

 

 

 

 

 

fotók: Kacsúr Tamás, HH/SH/7800