A kutyahelyzet margójára

Először 2010 decemberében írtunk arról a kutyatelepről, mely városunk főutcáján a fürdő „Platán kapuja” mellett némi környezetidegenséggel küzd. Akkor arról tudósítottunk, hogy az újdonsült képviselő testület döntött: Mennek a kutyák, ennek viszont lassan három éve, megoldás pedig azóta sincs.

A harkányi kutyasztoriról lassan ugyan mindenki hallott, viszont a kép talán kicsit homályos. Az egész úgy 10 éve kezdődhetett, és már akkor sem volt logikus egy kutyatelepet a város közepébe telepíteni, főleg nem egy olyan városban, ahol az idegenforgalomból él közvetve vagy közvetlenül mindenki. Nem állíthatjuk, hogy a hely miatt maradt el egyre több vendég, de tény: köze van ennek is városunk kálváriájához. Mivel sokaknak szúrta a szemét a sok ugató eb és az eltartásukért minden eszközzel „küzdő” tulaj, 2009 szilveszterére a városatyáknak sikerült megalkotni az állattartási rendeletet. Akkor mindenki azt hihette, hogy ezzel vége, pont kerül a történet végére, de nem így lett. Valójában nem történt semmi, csak már rendeletbe is ütközött eme tevékenység.

 Az utóbbi évek történései illetve „nemtörténései”

Telt-múlt az idő, jöttek a választások 2010-ben, és az előző testületnek is első döntései között szerepelt a már említett határozat a kutyatelep elköltöztetéséről, de aztán egy egész év telt el megoldás nélkül, mire jött a 2012-es szezonkezdet. Múlt májusban elővettük újra a tűrhetetlen és pénz nélkül is orvosolható szépségfoltot, arra érkezett is az újabb válasz: mennek a kutyák. Aztán cikkeztünk az ellenőrzésre érkező ÁNTSZ ellenőrről is, akit a „nem megfelelő üdvözlés” hatására harapott meg a létesítmény egyik kutyája. Az akkori egyik képviselő által is feszegetett problémára a hölgy végül válaszolt egy hirdetőújságban, ezzel is csak fokozva az állóháborút.

„SINTÉRTELEPNEK nevezte azt a helyet, ahova ideiglenes felkaroljuk a kobor, kivert kutyákat.” -kezdte Érthetetlen, hogy miért ilyen nehéz a képviselő felfogása, és miért nem tudja, az okát annak, hogy munkánkat az egyesület telephelyén látjuk el. A harkányi önkormányzat, a képviselő testületmár 14 éve fordit hátat annak a civilszervezetnek, aki elvégezte a munkát helyettük, és természetesen a 14 év alatt milliókat köl-töttünk a felaqdatra, amelyet a XXVIII.sz.állatvédelmi törvény részükre kötelező feladatként irja elő. Vagyis az ok itt van, a nemtörődés, visszaéltek a bizalmunkkal, amely a mélységes odaadásunkat fejezte ki az állatok megmentése iránt. Az első álltavédelmi törvényt évente követték az ujjabb törvények. Igy megemelítteném az a Alkotmánybiroság 146/2011. (XII.23.szám AB.határozatában kimondja, hogy akedvetelésből tartott állatok tartásának szabályozása nem lehet a helyi önkormányzatok képviselő testületének jogalkotási tárgy. A valóságban ezazt jelenti, hogy az önkormányzat nem szabhatja meg többé, darab számban a tartható kutyák számát. Ugye ilyen nehéz elhinni, hogy egy város vezetése ne látná be, hogy túl lőtt a célon, hogy a polgámester a képviselő nem uralkodik hanem szolgál. Ezt várjuk el mi adófizetők, akiknek a pénzéből végzik a munkájukat, jól, vagy nagyon rosszul. A képviselő nincs tisztába milyen egy sintértelep, nem vagyok rosszindulatú, hogy azt kivánja néki ismerje meg. Abban viszont biztoslehet, hogy az általunk felkarolt állatok egy földi paradicsomban várják a hasonló ,az őket is megillető méltó helyet.”

A valódi törvényi keretek

A Rapp Mária hirdetésében valószínűsíthetően az 1998. évi XXVIII. törvényre gondolhatott, ami az az állatok védelméről és kíméletéről szól. Ezen törvény XI. fejezet 48/A. § 3. pontjában valóban olvasható, hogy az önkormányzat kötelező feladata a kóbor állatok begyűjtése:

„A települési – a főváros belterületén a fővárosi – önkormányzat kötelező feladata a település belterületén a kóbor állatok befogása. Az így befogott kóbor állat – amennyiben a befogástól számított 15 napon belül a kóbor állat tulajdonosa nem válik ismertté – az állam tulajdonába kerül. Az állatvédelmi hatóság gondoskodik az állat tulajdonjogának átruházásáról, ha ezt jogszabály kizárja vagy az eredménytelen, az állat végleges elhelyezéséről. Az elhelyezés eredménytelensége esetén – a külön jogszabályban meghatározott időtartam elteltével – az állat életét megengedett módon ki lehet oltani.”

Ugyanakkor más vitatható pont is van, hiszen létezik szabályozás az állatmenhelyekre is, melyre a jogalkotó egy egész fejezetet áldoz (7. fejezet). Állatpanzió vagy menhely e szerint csak állatvédelmi hatósági engedéllyel létesíthető és az engedély megadásának alapvető feltételei közé tartozik, hogy az ne sértse a köznyugalmat, így az engedélyt valószínűsíthetően erre a területre soha nem is lehetne megkapni. Természetesen attól a hölgy is elhatárolódik, hogy ő állatmenhelyet üzemeltetne, de amennyiben ez nem menhely, felvetődhet a jogos kérdés: Hát akkor mi?

Másrészt viszont támogatást vár az önkormányzattól, mely ugyan szintén ezen törvény betűje szerint kötelezve van az ebrendészeti hozzájárulásból befolyó pénzt ebek ivartalanításának támogatására, az állatmenhelyek és az ebrendészeti telepek fenntartására, állatvédelmi szervezetek támogatására, valamint az ebösszeírás vagy egyéb, az ebtartással kapcsolatos állatjóléti és közegészségügyi intézkedések finanszírozására fordítani.

Öszegzés és a jelen

Térjünk vissza a szomorú jelenbe. Ki hinné, de már októbert írunk – 6 hónapja már az új testülettel munkálkodik az újraválasztott polgármester, a Platán kaputól jövő ugatás és szag pedig lassacskán turisztikai attrakcióvá válhat – válik?

Ugyan az önkormányzat által az időközi választás utántól fizetett PR-cég tette közzé a nyáron, hogy a város vezetése megoldotta a kutyakérdést és a kóbor ebek ezután Ipacsfán illetve Sellyén kerülnek elhelyezésre, a hírnek utánajárva kiderült, hogy ennél árnyaltabb a kép. Aki az azóta több helyen olvasható propagandát figyelmesen elolvassa, észreveheti, hogy egy még meg sem épült és nem működő teleppel kötött előzetes megállapodás és egy csak előkészített megállapodás nem fogja a kutyákat még csak ideiglenesen sem tartani.

Így aztán nem csodálkozhatunk azon sem, hogy a fürdőbejárat telepe továbbra is egyre csak bővül. Nem látszik megoldás ezen a téren sem. A konklúzió az lehetne, hogy ígéretek helyett talán tényleges cselekvésre lenne szükség?