A jegyző is beszámolt a tavalyi évről

Helyi - szerző: BB

A képviselő-testület elfogadta dr. Markovics Boglárka jegyző beszámolóját a 2018-as évről. Az önkormányzat 2018-as évről szóló beszámolójából kiderül, hogy 2018-ban Harkány város képviselő-testülete 24 (2017-ban: 23) alkalommal ülésezett, ebből 13 ülés rendkívüli és egy ünnepi volt.

 

A kötelező éves közmeghallgatást 2018. január 18-án tartották. Az egész évi munka során 24 (2017-ban: 25) rendeletet alkotott és 212 (2017-ban: 198) határozatot hozott a testület. Az Önkormányzat Pénzügyi, Városfejlesztési, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottsága 11 alkalommal (2017-ban: 13 alkalommal) tartott ülést, amelyek keretében összesen 82 (2017ben: 98) határozatot hozott; míg a Jogi és Szociális Bizottság 11 (2017-ban: 15) alkalommal ülésezett és 28 db (2017-ban: 16) határozatot hozott.

 

A Városban két nemzetiség önkormányzat működik. A horvát nemzetiségi önkormányzat 10 ülést tartott és 97 határozatot hozott, míg a német nemzetiségi önkormányzat 9 ülésen 83 határozatot hozott. A beszámoló kitér a hivatal különböző osztályainak működési statisztikáira is. Így többek közt a műszaki osztályéra, amely a pályázatok lebonyolításában és megírásában is közreműködik. Eszerint 2018-ban a műszaki osztály által koordinált főbb fejlesztések, eredmények a következők voltak: esélyotthon-beruházás – 35 millió forint, bölcsőde kialakítása – 49 millió forint, művelődési ház felújítása – 7 millió forint, fürdő gyerekvilág kialakítása – 300 millió forint, fürdő II-es épület felújítása (fo- lyamatban) – 400 millió forint (megvalósult), hegyi-belterületi utak javítása-kátyúzása, járdafelújítások, bontási munkák – 16,4 millió forint, ASP-rendszer bevezetése 7 millió forint, azaz öszszesen 814,4 millió forint. Az osztály a testületi döntések értelmében a Városgazdálkodástól is rendelt munkákat, többek közt az önkormányzati lakás- és intézmény-felújításokhoz, a belvízelvezetési korszerűsítésekhez és út- és járdaépítéshez. A műszaki osztály koordinálásával és hathatós munkájának köszönhetően a 2018-as évben az önkormányzat többek közt sikerrel pályázott EFOP-programokra, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetséghez telephely-korszerűsítésre. Mindezek mellett két kormányhatározatban több mint hárommilliárd forint támogatásban részesítették az önkormányzat pályázatát a fürdő fejlesztésére. A beszámoló kitér a pénzügyi osztály munkájára is, külön kiemelve, hogy az osztály 14 intézmény pénzügyi feladatait látja el, így gyakorlatilag az egyik legnagyobb feladattal rendelkező hivatali osztály az övék.

 

A tájékoztatóban említésre kerül még, hogy az előző évek jelentős és sokszor szinte megoldhatatlannak tűnő fluktuációja után 2018 végére elmondhatják, hogy stabilizálódott az osztály létszáma. Év végére egy dolgozó távozása után sikerült önkormányzati területen jártas kollégát felvenni. A feladatelosztásban több év próbálkozás után megvalósulhatott, hogy a vagyon nyilvántartására külön dolgozót alkalmazhassanak. A beszámolóban az Igazgatási Osztály munkájával kapcsolatban kiemelik, hogy felettébb szerteágazó és öszszetett feladatot kell ellátnia. Többek közt az osztályhoz tartozó munkatársak végzik a kifüggesztésekkel kapcsolatos ügyintézést, az egyes lakossági panaszok kivizsgálását, a harkányi piacon árusítók bérleti szerződéseinek megkötését, a lakásbérleti szerződések megkötését, a birtokvédelmi, fakivágási, vadkár ügyeket, a társasházak törvényességi felügyeletét és a rendezvénytartási engedélyek megszerzése okán induló eljárások lefolytatását. Az osztály feladata a testületi ülések előkészítése Harkányban és társtelepülésein. Az osztály munkatársaihoz tartozik még a teljes intézményrendszer (óvoda, körzeti orvosok) okiratainak kezelése is, ahogy a szociális ügyek ügyintézése is. Itt a beszámoló kitér a tavalyi év statisztikájára, melyből kiderül, hogy 2018-ban egy fő részesült gyógyszertámogatásban, 75 esetben lakhatási támogatást ítéltek meg, 68 esetben rendkívüli élethelyzetre tekintettel nyújtottak támogatást, 4-4 alkalommal köztemetésre és temetési segély kifizetésére került sor, valamint 59 esetben született támogatói döntés gyermekvédelmi kedvezmény kapcsán, és 25 esetben gyermek-rászorultság esetében született támogató döntés. 2018-ban 38 m3 szociális tűzifa juttatásáról döntöttek, ennek kiszállítása megtörtént. A tájékoztatóban helyet kapott a hivatali adócsoport munkájának bemutatása is, melyben kiemelték a tavalyi év adóbevételeinek növekedését. Számszerűsítve elmondható, hogy összességében a tervezett 441 millió forint adóbevételhez képest 504 743 559 forinttal zártak. A 63.743.559 forint többlet nagyrészt az idegenforgalmi adó, az építményadó és az iparűzési adó beszedésének többletéből keletkezett.

 

Fontos, hogy a 2017. évi adóbevételhez képest a 2018. évi adóbevétel 37.862.313 forint többlet-növekedést mutat. A tájékoztató kiemeli még, hogy a beszedett adókülönbözet alapján 15.514 db IFA-köteles vendégéjszakával több volt a 2018-ban, mint 2017-ben.