Feloszlatták a harkányi Fideszt, Tiffán vezényli az átalakítást

Helyi - szerző: KT

fotó: Borbás Mátyás

Budapestről oszlatták fel a harkányi Fidesz-csoportot december közepén, ám erről mélyen hallgatott minden érintett. Az újjáalakulást Tiffán Zsolt megyei elnök vezényli le, akit Kövér László házelnök kért fel erre – derül ki egy levélből, melyet Tiffán írt a harkányiaknak. A feloszlatás oka: bizonytalan és rossz működés.

December 13-án Budapestről vezényelve oszlatták fel a harkányi Fidesz-csoportot – olvasható a harkanyihirek.hu egyik cikkében. A feloszlatásról Tiffán Zsolt megyei Fidesz-elnök nevében sajtószóvivője, Brassói Attila olvasott fel egy levelet a december 17-ei harkányi közmeghallgatáson, amelyet az önkormányzat önfeloszlatása után rendeztek.

Harkány a nemzeti érzület és a patriotizmus bástyája

A közmeghallgatáson Brassói Attila sajtószóvivő olvasta fel Tiffán Zsolt harkányiakhoz írt levelét. A levélből kiderül, a helyi csoport feloszlatását a Fidesz országos választmányának elnöke, Kövér László házelnök rendelte el, a bizonytalan és rossz működés miatt. Kövér az írás szerint Tiffánt kérte fel az új csoport létrehozására. Tiffán irományából az is kiderül, hogy a december 14-ei harkányi képviselő-testület önfeloszlatása után pár képviselő „totális médiahadjáratot indítva, hazugságokra alapozva” próbálta megtéveszteni a harkányiakat. „Régóta adósai voltunk annak a városnak, amely mindig is a nemzeti érzület és a patriotizmus bástyája volt” – hangzik el az Új Harkányi Hírek közmeghallgatásról forgatott videójában. (A videón a 14. és 20. perc között hangzik el a levél – a szerk.)

Tiffán levele a harkányiakhoz

Tiszta vizet kell önteni a szervezet poharába, és a tabula rasa elve alapján újjá kell szervezni a mesterségesen felduzzasztott, három-négy érdekkör által fémjelezett csoportot – hangzanak el a sajtószóvivő szájából Tiffán mondatai. A Fidesz megyei elnöke úgy fogalmaz, rendkívül fontos, hogy napok alatt felálljon az új szervezet, hogy a harkányi önkormányzat önfeloszlatása után 2013. március 10-ére kiírt helyhatósági választásokramegfelelő képviselőket állíthassanak. „Sokkal korábban kellett volna megtenni ezt a lépést”, fogalmaz Tiffán levelében, ezt mind a helyi szervezetre, mind pedig az önkormányzatra értette. Utóbbit a harkányi fürdő kapcsán kialakult helyzet miatt „marasztalja el” a megyei közgyűlés elnöke, szerinte sokkal hamarabb kellett volna a testületnek döntenie az önfeloszlatásról, mivel „megmutatta, hogy teljesen alkalmatlan a város vezetésére”.

Bizonyos emberek gazdasági érdekei és sumákolásai

Tiffán szerint látható, hogy „bizonyos képviselők és a város intézményei élén álló személyek egyéni gazdasági érdekeiknek, belső sumákolásaiknak rendelik alá a város létét és jövőjét. Ugye nem kell, hogy felsoroljam, ki ez a néhány ember?” – teszi fel a költői kérdést a megyei Fidesz-elnök levelében. „Ami ma a médiában hallható, vagy látható, színtiszta hazugság. Néhány ember a helyi szervezet volt vezetőjét most arra használja fel, hogy a Fidesz állítólagos jelöltjeként, vagy esetleges polgármestereként ugyanúgy dróton legyen rángatva – mint ahogy eddig. A polgármesteri szék, és az önkormányzat azonban ennél sokkal komolyabb dolog. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség napokban újjáalakuló csoportja készen áll arra, hogy komoly, felelősségteljes, a harkányi közösség érdekeit minden szinten szem előtt tartó helyi képviselőjelölteket indítson az önkormányzati választásokon.”

Vicc, ami eddig Harkányban folyt

A megyei elnök a kemény fogalmazás embere, hiszen a levél így folytatódik: „Ami eddig, itt ebben a városban zajlott – az vicc. Végtelenül szomorú vicc, a politikai és az önkormányzati dilettantizmus egyéni érdekekből vezérelt, az önök bőrén érzett szánalmas példája.” Kicsivel később: „Itt egész egyszerűen arról van szó, hogy néhány ember új köntösbe akarja bújtatni az eddigi érdek-politikát, és hazugságokkal legitimálni akarja álságos hatalmi vágyát.” Levele zárszavában Tiffán még kijelenti, írása után a Fidesz semmilyen politikai sárdobálásban nem kíván részt venni.

Szerettük volna megkérdezni a Fidesz megyei elnökét, hogy megvannak-e már az új csapat jelöltjei, illetve, hogy mit lehet róluk tudni – ha már a videóban a pár nap alatt újjászerveződünk kifejezés elhangzik -, ám Brassói Attila sajtószóvivőtől megtudtuk, ez csak afféle írói fordulat volt, januárban döntenek a Fidesz alapszabálya alapján a tagfelvételről. Arra a kérdésünkre, hogy feltűnhetnek-e az új csoportban a régi szervezet tagjai, azt a választ kaptuk, hogy az alapszabály értelmében a tagfelvételnél meg lehet tagadni a felvételt a szervezetbe.

Az ügyben kerestük Horváth Tamás harkányi alpolgármestert is – aki a helyi Fidesz vezetője -, ám azt a tájékoztatást kaptuk az önkormányzatnál, hogy az alpolgármester valószínűsíthetően majd csak a jövő évben megy be a munkahelyére, az év utolsó két munkanapját szabadságon tölti.

Úgy látszik, a két évvel ezelőtti siklósi Fidesz-szervezet feloszlatása utánmost Harkányra került a sor.

(2012. 12. 27, Vidó Gábor, Pécsi STOP)