Baksai Tamás: elérkeztünk oda, hogy Harkány visszakerüljön a térképre

Helyi - szerző: KT

Mérföldkövéhez érkezett a harkányi fürdő többlépcsős fejlesztése. Az épülő szabadtéri és fedett medencének köszönhetően 2021 őszétől ismét elérhetővé válik a téli strand, mely épületrészének legmagasabb pontján szombat délután helyezték el a bokrétát.

 

      Az első lépcsőfok a régi medencetér átalakítása téli stranddá és wellnessvilággá,

      A második lépcsőfok egy külső gyermekvilág építése,

      Nyárra készülnek el a távolabbi tervek, melyben uszoda és hullámfürdő is szerepel.

 

 

A hagyományoknak megfelelően az épület legmagasabb pontjára Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője, Füredi Bálint, a kivitelező Viva Palazzo projektvezetője és Szilágyi Tibor, a fürdő igazgatóságának tagja helyezte el a bokrétát és dobták le a koccintáshoz használt poharakat, hogy az a balszerencsével együtt vesszen el.

 

Magyarország kormánya 2018-ban biztosított összesen 3,82 milliárd forint támogatást Harkány számára. Ebből a 3,3 milliárdnyi infrastrukturális fejlesztés mellett 454 millió forintot a fürdő, így a város jövőképének kialakítására fordíthat a vállalat – emlékeztetett Nagy Csaba. Az országgyűlési képviselő hozzátette, a tervezés időszaka nyáron zárul, így Harkány kész elképzeléssel fordulhat a kormányzathoz. Mint rámutatott, a város fejlődése a régió szempontjából is kiemelt fontossággal bír, hiszen a fürdő, mint a térség egyik legnagyobb munkáltatója számos, környező településen elő család és vállalkozás számára jelenti a boldogulást.

 

 

A fürdő jövőjét megalapozó tervezésekre fordítható összegből egy új gyógyászati szárnynak illetve egy 50 méteres fedett sportuszodának a tanulmánya, egy hullám- és mediterrán medence, új főbejárat valamint új kabin- és pavilonsor kiviteli tervei készülnek el.

 

A szerkezet utolsó szögét jelképesen beverő Szilágyi Tibor azt is ismertette: a mostani beruházással számos wellness- és élményelem, beltéri csúszda, sodrófolyosó, mászófal, pezsgőfürdő, nyakzuhany és hidromasszázs fülke is helyére kerül. A fejlesztés további lépcsőfokaként egy kültéri gyermekvilág kapcsolódik majd a már meglévő, szintén a legkisebbeket célzó csarnokhoz, ami öt medencével összesen újabb 550 négyzetméternyi vízfelületet jelent majd.

 

 

A hajdan fedett medence mostani átalakításával külső- és belső medenceteret alakítanak ki. A beruházás a haladási terveknek megfelelően hatvan százalékos készültségben áll – derült ki Füredi Bálint, a kivitelező Viva Palazzo projektvezetőjének szavaiból.

 

 

Harkány elérkezett annak határához, hogy újra felkerüljön a fürdők nemzetközi térképére – mondta Baksai Endre Tamás. A város polgármestere köszöntőjében kiemelte, a közel 200 éves múlttal és 13,5 hektáros területtel rendelkező fürdő a mai napig az ország egyik legpatinásabb komplexuma. Az önkormányzat legfontosabb kitűzött feladatának tekinti, hogy értéket növelő beruházásokkal, bővülő szolgáltatásaival a harkányi fürdő, mint turisztikai célpont újra a méltó helyére kerüljön – fogalmazott a városvezető. Ennek a folyamatnak már vannak látványos és érzékelhető eredményei, melyről éppen a fürdővendégek adtak tanúbizonyságot, amikor 2019-ben azt Az Év Fürdőjévé választották – hívta fel a figyelmet Harkány első embere.