Háború szélén áll Örményország és Azerbajdzsán

Nagyvilág - szerző: HH

Területi vita miatt sodródott a háború szélére Örményország és Azerbajdzsán. Az örmények lakta azeri terület már az elmúlt évtizedekben is sok konfliktushoz vezetett, de ilyen mértékű katonai összecsapás és atomerőmű elleni fenyegetés még nem volt. A vasárnap kiújuló harcoknak egy tucatnyi áldozata van.

 

A második napja tartó, Hegyi-Karabahért folyó harcokban a két ország nehéztüzérsége is részt vesz. A háborús séma a szokásos: mindkettőjük győzelemről és a halottak tízszeres számáról számol be, miközben azzal vádolja a másikat, hogy civilek ellen is intéz támadásokat.

 

A 11 ezer négyzetkilométeres, 150 ezer főt számláló, Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi-Karabahot egy szakadár örmény köztársaság irányítja. A területen az 1994-ben lezárult háború óta is folyamatosak az incidensek, a kezdetben 20 százalékos azeri lakosság mára teljesen eltűnt a területről. Az utóbbi évtizedek harcai miatt pedig az örmények többsége is elmenekült.

 

Oroszország nem áll ki a korábban szövetséges Örményország mellett (szerk.: a 2018-ban belépő nyugatbarát kormánnyal semleges lett a viszonya), a harcok befejezésére szólítja fel a két országot. Törökország a gazdaságilag és haderejében is jóval fejlettebb, ám vele nem szomszédos Azerbajdzsán pártján áll – közrefogva az örményeket.