Fidesz: nyugdíjügyekben a baloldal tartozik válaszokkal

Belföldi hírek - szerző: GR

A Fidesz szerint nyugdíjügyekben a baloldal tartozik válaszokkal a magyar embereknek.

A Fidesz-frakció így reagált az MSZP és a Demokratikus Koalíció és az MSZP szerdai, nyugdíjügyekkel kapcsolatos kérdéseire. Korózs Lajos, a szocialista párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján egyebek között azt kérdezte a kormánytól, hogy van-e még pénz a nyugdíjvédelmi alapban a magánnyugdíjpénztárak államosításából, azután, hogy a kabinet novemberben és decemberben összesen 240 milliárd forintot utalt el az IMF-hitel törlesztésére.

A Demokratikus Koalíció közleményében pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugdíjrendszerbe vetett bizalom is odalett, amikor az Orbán-kormány hazugsággal és zsarolással bírt rá 3 millió pénztártagot az állami nyugdíjalapba való visszalépésre, miközben 3 ezer milliárd forint megtakarításukat elszórta.

A Fidesz-frakció közleményében hangsúlyozza, hogy a baloldal kormányzása alatt két kézzel asszisztált a nyugdíjvagyon eltüntetéséhez: az emberek, ha akarták, ha nem, kötelező befizetésre kényszerítették őket külföldi kézben lévő nyugdíjpénztárakba, amelyekről most sorra derül ki, hogy a rájuk bízott megtakarításokat eltapsolták. Ezzel veszélybe sodortak minden mostani és leendő nyugdíjat. Az ügyben kiemelt nyomozások folynak – hangsúlyozzák.

Szerintük a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok a magyar emberek nyugdíjvagyonát kezelő állami nyugdíjkasszát kiürítették: a 2010-es kormányváltáskor már minden harmadik forint hiányzott. A Bajnai-kormány 2010-ben 357 milliárd forintos hiánnyal adta át a nyugdíjkasszát. Ha rajtuk múlt volna, 2011 szeptemberében a postás már nem vitt volna nyugdíjat senkinek, mert egyszerűen hiányzott a pénz.

A szocialisták cserbenhagyták a nyugdíjasokat, csökkentették a nyugdíjak reálértékét. A Gyurcsány-kormány 8 százalékkal csökkentette az induló nyugdíjakat. Bajnai Gordon 6,4 százalékkal csökkentette a nyugdíjak reálértékét és eltörölte a 13. havi nyugdíjat – sorolják.

Szemben a baloldal nyugdíjas-ellenes politikájával a Fidesz-kormány a nyugdíjakat – ahogy azt a szerdai strasbourgi ítélet is igazolja – megmentette, sőt, Európa számos országával szemben a válság ellenére növelte azok összegét. 2010-ben a Fidesz megállapodást kötött a nyugdíjas szervezetekkel, miszerint bármi történjen, garantálja és megvédi a nyugdíjak értékét – hangsúlyozza a közlemény.

Szerdán a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította a magánnyugdíjpénztárak ügyében tett magyar panaszt. A strasbourgi bíróságnál egy 30 éves, E. B. monogrammal azonosított magyar állampolgár tett panaszt, mert szerinte a nyugdíjrendszert érintő új szabályozással az állam abból a célból, hogy a maga céljaira használja fel, gyakorlatilag elkobozta a magántulajdont képező nyugdíjmegtakarításokat. A bíróság szerint a panaszos magántulajdonhoz fűződő joga nem sérült, hiszen a jövőben is joggal tarthat igényt nyugdíjra a foglalkoztatása alatt fizetett járulékok alapján, függetlenül attól, hogy azok állami vagy magánkézben lévő nyugdíjpénztárba folytak be.

(Forrás: MTI)