Erre keresett: “magnus”

Vettel nyerte az időmérő edzést

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnoka autózta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzésén.   Mögötte a címvédő és a pontversenyben jelenleg is vezető Lewis Hamilton, a Mercedes ötszörös világbajnok brit versenyzője lett a második, Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája pedig a harmadik.   Az időmérő első szakaszában Kimi Räikkönen, a […]

Az elkövető halála miatt szüntették meg a rendőrségi eljárást

Megszüntetik a két pilóta halála miatt folytatott rendőrségi eljárást – emlékeztetett valami miatt ismét a rendőrség novemberi határozatára a Magnus Aircraft.   A cég a mostani közleményében már nem teszi hozzá, hogy a Pécsi Rendőrkapitányság légi közlekedés gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése miatt indított eljárását az elkövető halála miatt a szüntették meg. A jegyzőkönyvből idézve csepegtettek is: […]

Pogányi katasztrófa: nem találtak repülés közben keletkezett füstre vagy tűzre utaló jelet

Az igazságügyi-orvosszakértői vizsgálat alapján nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy fiziológiai tényezők, vagy egyéb akadályoztatás befolyásolta volna a hajózószemélyzet cselekvőképességét – áll a Közlekedésbiztonsági Szervezet 2018. július 24-én készített hivatalos jelentésében.   Az elhunyt pilóták emlékének a legnagyobb tisztelettel adózva, folytatjuk a megkezdett utat és az eFusion projektet – közölte alapunkkal a Magnus Aircraft. A társaság […]

Lezuhant repülő: szemtanúkat keres a rendőrség

A pogányi repülőtér közelében múlt csütörtökön történt és két halálos áldozatot követelő repülőbaleset szemtanúinak jelentkezését várja Pécsi Rendőrkapitányság.   A kapitányság közlekedésrendészeti osztálya légi közlekedés gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az ügyben.   Múlt csütörtökön tesztrepülés közben lezuhant a Magnus Aircraft Zrt. eFusion típusú gépe a pécs-pogányi repülőtér közelében. A járműben utazó 61 […]

Lezuhant gép: kérdéses a fedélzeti kamera felvétele

Csütörtökön tíz órakor szállt fel az az elektromos repülő, ami két kör megtétele után segítségkérés nélkül a földbe csapódott és a felismerhetetlenségig összeégett. A balesetben két férfi meghalt.     Az InfoRádiónak Popovics Dejan, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a két halálos áldozatot követelő tragédiának még nincs gyanúsítottja.   Kiadónk kereste a rendőrséget, hogy megtudjuk: […]

Lezuhant egy repülő Szalánta mellett – friss: nyomozás

Lezuhant és kigyulladt egy elektromos kisrepülő az 58-as út mellett Szalánta közelében. A gép felismerhetetlenségig összeégett, két ember meghalt. A főút érintett szakaszán teljes útzár volt.   A rendőrség közúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított eljárást a Magnus Aircraft Zrt. eFusion típusú elektromos gépe ügyében, aki 10 órakor zuhant az 58-as út mellé, miután egy szemtanú szerint […]

Szeptemberben már működhet a pogányi repülőgyár

A kétezer négyzetméteres csarnok mellett egy ötezer négyzetméteres üzem felállítását is bejelentették szerda délelőtt, a Pogányban épülő Magnus Aircraft repülőgépgyár bokrétaünnepén.     A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére készülhet el – jelezte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén, ahol az épület legmagasabb pontjára a hagyományok szerint koszorút tűztek.   Az 5,16 milliárd forintos […]

Két ütemben fejlesztik a repülőgyár komplexumát Pogányban

Szombat délben letették a pogányi reptér közvetlen szomszédságában a Magnus repülőgépgyár alapkövét. Az üzemet két lépésben fejleszti a négy kontinensen jelen levő, magyar tulajdonú cég.     A repülőtér többre hivatott annál, mint ami a repülőtéren eddig történt – mondta Dragovácz Márk. A Pécs-Pogány Repülőtér ügyvezető igazgatója a komplexum elmúlt időszakának legjelentősebb eseményként aposztrofálta a […]

Ferrari indul az első rajtkockából a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben vezető, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.     A kvalifikáció első szakaszában nem történt nagy meglepetés, a rosszulléte miatt Felipe Massa helyére beugró Paul Di Resta utolsó előttiként zárta az […]

Rosberg nyert, Ricciardo majdnem második, Mercedes és McLaren dobogó végül

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es világbajnoki sorozat vasárnapi szezonnyitó Ausztrál Nagydíját.     A 28 éves versenyzőnek ez volt pályafutása negyedik futamgyőzelme.   A második helyen a hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája, a harmadikon pedig a McLaren dán újonca, Kevin Magnussen végzett.   Daniel Ricciardót […]

Hamilton rajtolhat az élről

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es világbajnoki sorozat szezonnyitó Ausztrál Nagydíjának szombati időmérő edzését, így ő indulhat majd az első helyről a vasárnapi futamon.   A 2008-ban világbajnok versenyző pályafutása 32. pole pozícióját szerezte meg F1-es karrierjének 130. versenyhétvégéjén.   Az eső miatt nagyobb részt vizes pályán lezajlott kvalifikáción a hazai közönség […]

Buttoné a második tesztnap

Ez a nap sem volt igazán unalmas a csapatok számára, akik rengeteget dolgoztak a technikán, de a tegnapinál szerencsére sokkal aktívabb volt a mezőny. A nap egyik legnagyobb vesztese a Red Bull, illetve a Renault motoros autók voltak.     A Pirelli eredetileg pénteken tartott volna vizes-pályás tesztet, de a reggeli eső közbeszólt és az olaszok […]

Oldal: 2 / 212