A fürdőfejlesztés lesz a közmeghallgatás témája

Helyi - szerző: HH

A harkányi fürdő egymilliárd forintos állami támogatása és az azzal összefüggő fejlesztések köré épül az a közmeghallgatás, melynek idejét Harkány képviselő-testülete jövő hétre tűzte ki.

 

Az önkormányzatoknak évente legalább egy közmeghallgatást kell tartaniuk.

 

Ugyan a lehetséges időpontot áprilisra datálva korábban már kijelölte a testület, de az azt követően, december végén megítélt állami támogatás és az ahhoz kapcsolódó fejlesztések új helyzetet teremtenek – mondta Baksai Tamás. Harkány polgármestere megjegyezte: a város még soha nem kapott ekkora mértékű állami segítséget, az ezzel kapcsolatos terveket és elképzeléseket szeretnék a lakosság elé tárni.

 

A január 19-én 17:30-kor tartandó nyilvános eseménynek a művelődési ház ad otthont.