A héten már hazavihetjük az óriási kék kukákat

Helyi - szerző: HH

A héten már átvehetőek a szelektív hulladékgyűjtő program kukái. A Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretében megvalósuló szerződéseket hétvégén gyűrték a kerítésekbe, ha nem ázott teljesen szét, november 6-ig bárki hazaviheti színes edényét, amibe az újrahasznosítható szemetet kell tenni.

 

 

A kék színű, 240 literes kuka bizony nem kicsi: személygépkocsival alig, inkább utánfutóval szállítható, cserébe szűk intervallumban vehető át a Kossuth utca 2. szám alatt, a lebontott önkormányzati épület mögött: hétköznapokon 8 és 9, szombaton 8 és 12 óra között.

 

Ha a gépkocsis szállítás sem megoldott vagy a kerekein sem tudja hazagurítani, de mégis szeretne szerződést kötni a november 1-től a Dél-Kom által kéthetente ürítésre kerülő kukára, az önkormányzat különös indok mellett, előzetes egyeztetést követően ki is szállítja.

 

A közszolgáltató és az önkormányzat által összeállított, szelektív hulladékgyűjtés gyakorlati kérdéseit taglaló tájékoztató mellett a jogi szabályozásról is tájékoztatja alakosságot. A szelektív hulladékgyűjtés házhoz menő rendszerének bevezetését Harkány Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának rendjéről szóló 25/2015. (IX. 22.) számú rendelete 18.§-sa szabályozza, mely szerint az alábbiakra kell tekintettel lenni.

 

Az ingatlanhasználó által elkülönítetten gyűjtött papír, műanyag és fém hulladék gyűjtéséről a közszolgáltató kéthetente egy alkalommal a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében külön közszolgáltatási díj vagy egyéb ellenszolgáltatás felszámítása nélkül gondoskodik, az általa meghatározott (pénteki) napokon.

 

Az állandó lakos vagy életvitelszerűen (nem időszakosan) a településen tartózkodó ingatlanhasználók az elkülönítetten gyűjtött hulladékot a közszolgáltató által térítésmentesen haszonkölcsönbe adott, kötelezően igénybe veendő tárolóedénybe gyűjtik és a tárolóedényt az elszállítás napján helyezhetik ki az ingatlan előtti közterületre.

 

A nem állandó lakos, csak időszakosan a településen tartózkodó ingatlanhasználók (függetlenül az általuk használt ingatlan típusától) az önkormányzat által térítésmentesen rendelkezésre bocsátott, feliratos zsákokba gyűjtik. elkülönítetten a papír, műanyag és fém hulladékot. Az elszállításra kihelyezett zsákok helyett új zsákot az önkormányzat biztosít az ingatlanra történő kihelyezéssel, illetve ügyfélfogadási időben a Harkányi Tourinform Irodában, illetve a Harkányi Parkolóirodában.

 

Első alkalommal, illetve a későbbiekben is amennyiben az ingatlanhasználó nem rendelkezik feliratos zsákokkal, átlátszó zsákban helyezheti ki az elkülönítetten gyűjtött hulladékot az elszállítási napokon.

 

Társasházak, illetve társasüdülők esetében az elkülönítetten gyűjtött papír, műanyag, fém hulladékot az állandó lakos vagy életvitelszerűen (nem időszakosan) a településen tartózkodó ingatlanhasználók

 

– amennyiben a közszolgáltatóval szerződésben álló állandó lakos vagy életvitelszerűen (nem időszakosan) a településen tartózkodó ingatlanhasználók száma a társasházban azt indokolja, a közszolgáltató által üzemeltetett, a társasházhoz/társasüdülőhöz tartozó nagyméretű szelektív hulladékgyűjtő edényekben helyezhetik el vagy

 

– amennyiben a közszolgáltatóval szerződésben álló állandó lakos vagy életvitelszerűen (nem időszakosan) a településen tartózkodó ingatlanhasználók száma a. társasházban azt nem indokolja, egyénileg átvett, a közszolgáltató által térítésmentesen haszonkölcsönbe adott, kötelezően igénybe veendő tárolóedénybe gyűjtik.

 

– Az önkormányzat gondoskodik a közszolgáltató javaslata alapján a társasházaknál/társasüdülőknél létrehozott gyűjtőpontok valamint a lerakóhely kijelöléséről, valamint biztosítja a közterület ingyenes használatát a gyűjtőedények kihelyezéséhez, tárolásához, és megközelítéséhez.

 

Társasházban élek. Mi fog változni?

A minimum 12 lakásos lépcsőházakhoz piros 1100 literes műanyag edények érkeznek az eddigi kommunális edények mellé. A kisebb társasházak pedig kék színű 240 literes gyűjtőedényeket kapnak.

 

Mi kerülhet a piros/kék színű edényekbe?

A piros/kék színű edényekbe lehet minden olyan háztartásban keletkező hulladékot — az üvegen kívül -, ami hasznosítható. Ebbe az edénybe tegye az üdítős/ásványvizes PET palackokat, a polietilén flakonokat (például tusfürdő, öblítő, sampon), tégelyek, zacskókat, fóliákat, joghurtos- vajas- tejfölös dobozokat, műanyag kupakokat. Ide dobja az újságokat, kartonpapírt, csomagoló dobozokat, szórólapokat, hullámpapírt, telefonkönyvet, papírzacskót, többrétegű italos és tejes dobozokat, használt füzeteket, papír tojástartót. Ide kerülnek az üdítős, sörös alumínium dobozok, az alufólia, a fémkupakok, a konzervdobozok, vagy a kisebb fémtárgyak is.

 

Milyen módon gyűjtse?

A kartondobozokat hajtsa szét, vagy tépje kisebb darabok, az élelmiszermaradékkal szennyezett dobozokat öblítse ki, mielőtt beleteszi a gyűjtőbe. Fontos, hogy a hulladék ne legyen élelmiszerrel, olajjal, zsírral szennyezett! A palackokat, flakonokat, alumínium italos- és konzervdobozokat laposra taposva helyezze a gyűjtőedénybe!

 

Mi nem kerülhet az edénybe?

Étolajos/ásványi olajos titkon, gyermekjáték, élelmiszerrel szennyezett, olajos vagy zsíros csomagolópapír, matrica, indigó, festékes doboz, elem, akkumulátor, bármilyen üvegtárgy, síküveg.

 

Mi kerülhet a meglévő kommunális edénybe?

A meglévő edénybe kerülhet minden nem újrahasznosítható hulladék. Jellemzően ide tartoznak az élelmiszerrel szennyezett olajos vagy zsíros csomagolóanyagok, fedőfóliák, papír zsebkendő és egyéb higiéniai/egészségügyi hulladékok, takarításból származó, továbbá egyéb konyhai hulladékok.

 

Hova teheti az üveghulladékot?

Az üveghulladékot a gyűjtőszigeteken lévő zöld színű üveggyűjtő konténerbe dobja. Ahogy a műanyag, a fém és a papír esetében is, ide is csak a tiszta, ételmaradékoktól és olajtól, zsidót mentes üveghulladékot helyezze el.

 

Családi házban élek Mi fog változni?

A 240 literes kék színű műanyag edények kerülnek kiosztásra, s megmaradnak a jellemzően fekete edények. Az új edényt is ingatlanon belül kell tárolni és csak az elszállítás napján lehet kihelyezni az utcára. A nem állandó lakosok jelölt zsákokba gyűjthetik a szelektíven gyűjthető hulladékot, amibe ugyanaz kerülhet, mint az állandó lakosoknak kiosztásra kerülő kék műanyag kukákban.