Kezdőlap » Az összes cikk tőle: KE

Sellyén is újraindul a NAV ügyfélszolgálata

Június közepe óta szünetel az ügyfélfogadás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sellyei és bólyi kirendeltségén.   A két iroda ügyfélfogadásának szünetelését eredetileg augusztus 31-ig tervezték, a hatóság közlése szerint az szeptember 6-án indul újra.   Az új nyitvatartási idő mindkét helyen keddenként 8 és 12 óra között lesz.      

Indul az Őszi Hacacáré, a kormány vidékre vitt koncertsorozata

Augusztus végétől október végig tartó időszakban ingyenes, országos koncertsorozat indult. A kilenc hetes sorozatnak térségünkben egyelőre nincs meghirdetett állomása.   A hivatalos formájában is Őszi Hacacárénak nevezett ingyenes, csaknem 130 állomásos rendezvénysorozat helyszínenként két előadóval nyújt majd koncertélményt.   A következő hetekben hallható és látható lesz például Charlie, Király Viktor, Vastag Csaba, a Neoton, a […]

Rossz hírünk van a repülés szerelmeseinek

Nem lesz idén nyílt nap a pogányi repülőtéren. A döntés hátterében a repülőtér anyagi helyzete áll.   Nem kell azonban elkeserednie azoknak, akik mindenképp fejük felett elhúzó repülőket, bemutatókat szeretnének látni és hallani, sőt, egyik-másik gépet közelebbről is megcsodálnák, augusztus 28-29-én Kecskeméten ugyanis felzúgnak a hajtóművek.      

Mentőhelikopter érkezett Drávaszabolcs mellé

Három rendőrkocsi, egy mentő és a helikopter is felsorakozott Drávaszabolcs előtt az 58-as főút mellett vasárnap este nem sokkal 17 óra után.

Gulyás Gergely: nem igaz, hogy a kormány regionális lezárásokra készül

Az állítás minden valóságalapot nélkülöz – írta a kancelláriaminiszter arra, hogy a kormány régiós elzárásokat tervez a koronavíurs-járványra hivatkozva.   A megcáfolt híresztelés azt követően látott napvilágot, hogy több európai ország megtiltotta a megyék közti átjárást. A korlátozások további sorsáról már a szerda délelőtti kormányülésen döntöttek, részleteket azonban még nem árultak el.   A várhatóan […]

Írott és íratlan szabályok – az autóban nem, a parkokban kell maszk

Az autók ugyan nincsnek a kivételben, de egy novemberi tájékoztatás – íratlan szabály – szerint nem kell maszkot hordani a sofőrnek és utasoknak, míg a parkokban, ahol ugyanezen tájékoztatás szerint szintén nem kellett korábban, most kell.   Nincs külön szabályozva, a közterületi maszkhasználat pedig egyértelműen kötelezővé tenné, de egy novemberi tájékoztatásra mutatva az ORFK közölte […]

Baleset történt Drávaszabolcs mellett – friss: részeg volt az autó sofőrje

Motoros szenvedett balesetet Drávaszabolcs és Drávapalkonya között az 58118-as számú úton. A helyszínen mentők és rendőrök is kint vannak.     Mint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közölte az Új Harkányi Hírekkel, este 18 óra 20 perc körül egy Drávapalkonyáról Drávaszabolcsra tartó autós áttért a szemközti sávba, és összeütközött egy szemből érkező segédmotor-kerékpárral közlekedő férfival. A […]

Trump nekifeszült a közösségi médiának

A nagy techcégek mindent megtesznek azért, hogy cenzúrázzanak a 2020-as választások előtt. Ha ez megtörténik, nincs többé szabadságunk! Nem hagyom, hogy megtörténjen! 2016-ban megpróbálták és vesztettek. Most teljesen megőrültek. Maradjanak velünk! – írta Donald Trump Twitterén.   Egyelőre nem tudni, milyen lépésekre szánta el magát az amerikai elnök, akit az bosszantott fel, hogy két keddi […]

Nagyítás: kialakuló tornádót fotóztak Siklós közelében

Harkányi olvasónk Siklós felé autózott, amikor olyat látott, amit előtte csak a filmekben: egy tölcsér alakú felhő nyúlik a föld felé a vár városa közelében. A jelenség nem érte el a talajt, de többször megismétlődött, így volt ideje lefényképezni telefonjával.

Nemzeti érdek, hogy minél többen menjenek el szavazni

Az a nemzeti érdek, hogy minél többen menjenek el szavazni – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki vasárnap nem sokkal 10 óra után adta le voksát a főváros II. kerületében.     Ez a mostani választás az egyetemes magyarság ünnepe, hiszen először fordul elő Trianon óta, hogy minden magyar, bárhol él a világban, leadhatja szavazatát […]

Labdarúgás eredmények

Újabb győzelem   Gyógyfürdő Harkány – Felsőszentmárton 5:0 (1:0) G: Tóth Gergely, Bukvic Mirza, Sümegi Bálint, Baumann Tamás, Orbán István.   Nehezen indult, nagyon sok helyzetet hagytunk ki, de a vége fölényes lett. A helyzetek alapján nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna egy kellemes ellenféllel szemben. Zsinórban 3. győzelemmel a tabella harmadik helyén a csapat.   […]

JOOLA-Harkány Gyógyfürdő Kupa

IX. JOOLA –Harkány Gyógyfürdő Kupa Nemzetközi Veterán Asztalitenisz R A N G L I S T A    V E R S E N Y Harkány, 2013. augusztus 02 – 04. Tisztelt Sporttársak ! Örömmel tájékoztatunk, hogy, hagyományos idénynyitó versenyünk 2013-ben ismét megrendezésre kerül. Reméljük, hogy a verseny és az ismert gyógyfürdő mindenki számára vonzó lehetőséget […]

Harkányi Boszorkányságok sportrendezvényei, versenyfelhívás

Harkányi Boszorkányságok 2013. május 17-19.  Sportrendezvények Kerékpáros ügyességi akadályverseny:   Helye: Zsigmondy sétányon a szabadtéri színpad mellett   Ideje: 2013. 05. 17. péntek: 16:00 – 18:00 2013. 05. 18. szombat: 10:00 – 18:00 2013. 05. 19. vasárnap: 10:00 – 12:00 Felhívás !!!   A kerékpáros verseny kvíz kérdésekből és egy akadálypálya leküzdéséből áll. Várjuk a […]

III. Családi Sportnap eredményei

Sorverseny:   1. hely: LK-Beat 2. hely: Harkányi Phelps 3. hely: Pöttyös Zebrák 4. hely: Harkányi Ifjúsági Klub 5. hely: HDSE Úszók     Főzőverseny:   1. hely: Éva Cukrászda 2. hely: Öregfiúk focicsapat 3. hely: Asztalitenisz szakosztály     Asztalitenisz:   Gyerek kategória:                                         Felnőtt Kategória: 1. hely: Hajdu Dániel                                       1. hely:             Horváth Balázs […]

III. Családi Sportnap

 III. Családi Sportnap Sportolj az egészségedért! Versenyfelhívás: Délelőtti sorversenyekre: 8 fős csapatok jelentkezését várjuk, mely csapatokban lehetőleg 4 fő 14 éven aluli és 4 fő felnőtt versenyző szerepel. A csapatok összetétele tehát 2 fiú + 2 férfi, 2 lány + 2 nő. A sorversenyekre sportcipő és sportolásra alkalmas öltözetben várjuk a csapatukat. Jelentkezni a harkányi […]

Oldal: 1 / 512345