Beck Zoltán vezetésével indul kurzus a Pécsi Tudományegyetemen

Baranya - szerző: HH

Egyebek mellett a zenészek egymás közötti és a publikum irányába zajló kommunikációját is vizsgálják tudományos alaposággal a Pécsi Tudományegyetemen a (PTE) Zenélő Egyetem (ZEN) programjának kurzusán az őszi szemeszterben, mely a kommunikáció témakörére fókuszál.

 

A már több mint tíz esztendeje működő komplex program az eddigiekben is a populáris zenei kultúra sokféle elemét emelte be az egyetemi-tudományos térbe.

 

Ezúttal a PTE korábbi hallgatói, így Baksa Péter nagybőgő művész, Csurgai Zoltán hangmérnök, Guld Ádám kutató, Marton Zsanett produkciós szakember, Tóth Barbara könnyűzenei menedzser, Végh Enikő HR vezető tartanak kurzusokat, amelyeken az intézmény hallgatói vehetnek részt.

 

A kurzus olyan kérdésekre igyekszik választ találni, mint hogy hogyan tudjuk megszólítani egymást a társadalomban, hogyan lehetünk képesek létrehozni olyan zenei hangot, ami kész a dialógusra, hogyan tudják a zenészek megszólítani egymást, és hogyan folyhat valós kommunikáció a zenei szakma, a zenészek és a közönség között – sorolta a könnyűzenész, hozzáfűzve: mindennek tudományos értelmezési kereteivel éppúgy foglalkoznak, mint ezek hétköznapi gyakorlatával.

 

A ZEN minden kurzusa szabadon látogatható, arra a hallgatók bármelyik karról, szakról jelentkezhetnek. A programról további részletek az intézmény oldalán olvashatók.