Csúnyának találta, megrongálta a kórház előtti sátrat – VIDEO

Helyi - szerző: HH

A rendőrök egy 60 éves harkányi nő ellen indítottak büntetőeljárást, mert az megrongálta a kórház előtt felállított sátrat. Azt mondta azért, mert zavarja a városképet.

 

 

A nő még április 23-án egy papírvágó késsel hasította fel több helyen a harkányi kórház előtt álló katonai sátrat. Mivel a helyi jelenség meglehetősen jellegzetes vonásokat hordoz magán és sziruettből is azonnal felismerhető, a rendőröknek nem volt nehéz dolguk. A hatóságok közléséből most az is kiderült, hogy 60 éves.

 

A tettest május 10-én sikerült elfogni, kihallgatáskor azt mondta, azért vitte véghez tettét, mert a sátor zavarja a városképet. Ellene rongálás miatt indított nyomozást a Siklósi Rendőrkapitányság.

 

Az esetről a rendőrség számolt be. Vegye figyelembe, hogy a hatóság önként jellemzően csak a sikeres ügyekről ad hírt, ami a valós közbiztonsági helyzetről megtévesztő képet adhat, értékeit elsősorban önnek kell megvédenie!